2021. január 22. péntek

jan. 22
18:48
Mindennap meglátogatja a kórházban idős gazdáját a hűséges kutya (SzMo)
A labrador minden reggel kilenckor érkezik a törökországi kórház bejáratához és estig vár. Amikor kinyílik az ajtó bedugja a fejét és idős gazdáját keresi.
jan. 22
19:00
Karácsony előtt tört be Németországba a brit vírusmutáns (Infostart)
Christian Drosten virológus szerint teljesen elterjedt az országban, és egy túl korai lazítás nyomán sosem látott magasságba szökne a fertőzöttek száma.
jan. 22
19:00
Koronavírus: elkezdett terjedni Németországban a brit mutáció (ATV)
Elkezdett terjedni Németországban az új típusú koronavírus B.1.1.7 jelzésű, először Nagy-Britanniában azonosított, az eddigieknél fertőzőképesebb változata - mondta a berlini Charité egyetemi klinika virológiai intézetének vezetője pénteken a német fővárosban.
jan. 22
19:12
Nem csak gyorsabban terjed, halálosabb is a brit vírusmutáns (Infostart)
Harminc százalékkal nagyobb halálozási arányt mutatnak az eddigi adatok.
jan. 22
19:30
Koronavírus – Leállították az oltási programot, az egyik vakcinával problémák vannak Svédországban (Infostart)
Svédország öt régiójában ideiglenesen leállították az oltási programot a koronavírus elleni egyik vakcinával, mert nem megfelelő módon tárolták a szállítás során – közölték egészségügyi tisztségviselők.
jan. 22
19:30
Vakrandin ismerte meg a férjét, a ruhái szimbolikusak - érdekességek Kamala Harris magánéletéről (SzMo)
Mindent, amit az első amerikai alelnöknő privát életéről tudni érdemes.
jan. 22
19:42
7 évig tartották bezárva, kínozták és szexrabszolgának használták az amerikai lányt (SzMo)
Először egy ketrecben, majd egy koporsószerű dobozban tartották az ágy alatt az elrablásakor 20 éves amerikai fiatalt. A horrorisztikus bűnügy elkövetője idén szabadulhat.
jan. 22
19:48
Brit tanácsadó: Több halálesetet okozhat az új brit variáns, de hatékonyak ellene az oltások (HírTV)
A vizsgálati eredmények alapján az eddig kidolgozott vakcinák az új vírusváltozattal szemben is ugyanolyan hatékonyak.
jan. 22
19:54
Vizsgálat indul az uniós oltóanyag-szerződések titkosított záradékaival kapcsolatban (Infostart)
A Corporate Europe Observatory, a nagyvállalatok uniós politikákra való befolyását vizsgáló lobbicsoport kezdeményezte az eljárást.
jan. 22
20:18
Vakcina-hozzáállás: Oroszország engedélyezi a Szputnyik helyi gyártását Törökországnak (HírTV)
A bejelentés nem sokkal azután látott napvilágot, hogy január 21-én Angela Merkel is egyeztetett Vladimir Putyinnal egy esetleges együttműködésről.
jan. 22
21:00
Európai Bizottság: Csak saját felelősségre olthatják be polgáraikat az EU tagállamok a Szputnyikkal (SzMo)
Közölték, az Európai Bizottságnak nincs tudomása az AstraZeneca vállalat által fejlesztett oltóanyag használatának magyarországi engedélyezéséről sem a magyar hatóságok, sem pedig az ország illetékes egészségügyi hatósága részéről.
jan. 22
21:18
WHO: 40 millió adag védőoltást vásárol a szervezet a Pfizertől (HírTV)
A jövő hónapban a Covax program keretében a kis és közepes jövedelmű országokban megkezdődhet a koronavírus elleni oltási kampány.
jan. 22
21:18
Félmeztelenül, a szekrénybe bújva bukott le az angol katona barátnője, akit két hétig rejtegetett a párja a bázison (SzMo)
Több haditengerész förtelmes bűzt érzett a férfi szobájából, ez vezetett végül a páros lebukásához.
jan. 22
21:24
Már gyerekeken is tesztelik a Pfizer vakcináját (ATV)
A gyógyszergyártó cég tájékoztatása szerint a kísérleteken mintegy 2259, 12-15 éves gyermek vesz részt egyelőre.
jan. 22
21:36
Nem viselt maszkot a repülőn két férfi, súlyos következménye lett (ATV)
Magas pénzbüntetésre számíthat Németországban két utas, aki az járványügyi előírások ellenére nem viselt maszkot egy a Dominikai Köztársaságból érkezett légijáraton - közölte a német rendőrség pénteken.
jan. 22
22:00
A WHO 40 millió adag védőoltást vásárol a Pfizertől (ATV)
Megállapodott az Egészségügyi Világszervezet (WHO) a Pfizer amerikai gyógyszergyárral arról, hogy az általa a BioNTech német céggel közösen kidolgozott vakcinából 40 millió adagot vásárol, így a jövő hónapban a COVAX program keretében a kis és közepes jövedelmű országokban megkezdődhet a koronavírus elleni oltási kampány - jelentette be pénteken Ge
jan. 22
22:54
Oltási botrány Spanyolországban (HírTV)
Spanyolországból a Hír TV tudósítója, Tóth Brigitta tudósított.

Keresés