A múlt heti őrizetbe vétel után Milan Lučanský volt szlovák országos rendőrfőkapitány vizsgálati fogságba helyezéséről döntött vasárnap a bíróság. Lučanskýn kívül a Szlovák Információs Szolgálat igazgatóhelyettese, a titkosszolgálat kémelhárításának volt vezetője, valamint egy nyomozó is vizsgálati fogságba került. A gyanúsítottak ellen korrupciós
Az ellenzék azzal vádolja a lengyel kormányt, hogy azt teszi a médiával, amit Magyarországon a Fidesz. A kormányzó Jog és Igazságosság párt pedig azzal válaszolt a kritikákra, amivel Magyarországon a Fidesz.
A brit kormányfő és az Európai Bizottság elnöke szerint még mindig nincsenek meg az Egyesült Királyság és az Európai Unió jövőbeni kapcsolatrendszerének feltételeit rögzítő megállapodás feltételei, de a két vezető valószínűleg személyesen vitatja meg a továbbiakat a következő napokban.
Több mint egy hónap részleges zárlat után sem enyhül a koronavírus-járvány második hulláma Németországban. Angela Merkel kancellár sajtóértesülések szerint újabb szigorításokat sürget.
Vilmos herceg és Katalin hercegné háromnapos látogatásra indult, hogy olyan embereknek és szervezeteknek mondjanak személyesen köszönetet, akik és amelyek létfontosságú támogatást nyújtottak a koronavírus-járvány közepette.
A Fidesz képviselői maradnának a néppárti frakcióban, de lazább formájú együttműködésben – javasolta friss, Manfred Webernek címzett levelében a miniszterelnök.
Brazília kormánya mindenkinek felajánlja, hogy ingyen kaphat oltást a koronavírus ellen mindenféle kötelezettség nélkül a vakcinák tudományos és törvényes jóváhagyása után – tudatta Jaír Bolsonaro brazil elnök a Twitteren.
A Pfizer és a Moderna oltóanyag-kifejlesztő vállalatok elutasították Donald Trump amerikai elnök meghívását a Fehér Házba a keddi "vakcina-csúcsértekezletre" – adta hírül a Reuters hírügynökség az amerikai Stat News egészségügyi hírportál értesülésére hivatkozva.
Az előrejelzések azt mutatják, hogy ha megállapodással lép ki az Egyesült Királyság az Európai Unióból, elhanyagolható lesz a távozás negatív gazdasági hatása Magyarországra nézve - ismerteti a Világgazdaság keddi számában.
Eltanácsol a karácsonyi ölelésektől az Egészségügyi Világszervezet (WHO) veszélyhelyzeti igazgatója, mert a testi kapcsolat mellőzése életmentő lehet a koronavírus-járvány miatt.
A magyar miniszterelnök bolgár rajongója, Georgi Markov helyi kormánypárti képviselő korábban még könyvet is írt Az Orbán-jelenség címmel. Most a Szájer-botrányról nyilatkozott.
Az oltási protokollt nagyon pontosan kellett megtervezni, mivel az Pfizer/Biontec cég által kifejlesztett oltóanyag csak néhány napot bír ki hagyományos fagyasztókban.
Eltanácsol a karácsonyi ölelésektől az Egészségügyi Világszervezet (WHO) veszélyhelyzeti igazgatója, mert a testi kapcsolat mellőzése életmentő lehet a koronavírus-járvány miatt.
Korábban a New York Times írt arról, hogy a Pornhubra felkerülő évi hétmillió videó között akad olyan, ami nemi erőszaknak minősül és emberkereskedelem és erőszak áldozataivá váló tinédzser lányokról is készültek felvételek. A pénzügyi szolgáltatók ezért vizsgálhatják felül a megjelenésüket az oldalon.
A Pfizer és a Moderna oltóanyagkifejlesztő vállalatok elutasították Donald Trump amerikai elnök meghívását a Fehér Házba a keddi "vakcina-csúcsértekezletre" - adta hírül a Reuters hírügynökség az amerikai Stat News egészségügyi hírportál értesülésére hivatkozva.
Az ausztrál rendőrség 137 embert vett őrizetbe, és több mint 530 kilogramm kokaint foglalt le egy nagyszabású drogellenes razziában Sydneyben - közölték kedden a helyi hatóságok.
Egy argentin szenátor javaslata alapján bankjegyre kerülhet az országban a legendás futballista, Diego Maradona, aki november 25-én, 60 éves korában hunyt el.
Talán ez a focibiznisz történetének eddigi legbizarrabb vásárlása. A vevő Hamad bin Kalifa Al Nahyan sejk az Emirátusokból. Ez futballdiplomácia a javából!