Az Európai Unió tagországai december 27-től megkezdik a lakosság koronavírus elleni oltását. Ezt Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke közölte mikroblogján. Közben pozitív lett Emmanuel Macron francia elnök koronavírustesztje, így egy hétre karanténba vonul. Az államfő több vezető politikussal találkozott az elmúlt napokban, közülük már
Néhány éve még ők voltak a jó példa demokrácia és diktatúra békés, kölcsönösen elönyös együttélésére. Aztán jött a koronavírus, a farkasharcos-diplomácia, az alpári üzenetváltások, és a nyílt kereskedelmi háború, a széntől a homárig.
Szlovákiában a legsúlyosabb törvénytelenségeket vizsgáló Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség, a NAKA nyomozója büntetőeljárást indított Peter Žiga volt gazdasági miniszter ellen korrupció ügyében. A képviselő mentelmi joga miatt a letartóztatásához a parlament hozzájárulása szükséges. Elmarasztaló ítélet esetén a volt miniszter kettőtől öt évig terjedő b
A nyugati országok szándékosan elferdítik a tényeket Alekszej Navalnij megmérgezéséről az orosz külügyminiszter szerint. Szergej Lavrov arra a beszámolóra reagált, amelyet a héten publikáltak. A Bellingcat oknyomozó portál nemzetközi újságírókkal kiderítette, hogy az ellenzéki politikust már három éve követte az orosz Szövetségi Nyomozó Szolgálat e
Támogatta a Moderna amerikai gyógyszergyártó cég koronavírus elleni oltóanyagának gyorsított, szükséghelyzeti engedélyezését csütörtökön az Egyesült Államok gyógyszerfelügyeleti hatóságának (FDA) szakértői tanácsadó testülete.
Boris Johnson brit miniszterelnök szerint nagyon valószínűnek tűnik, hogy nem születik megállapodás az Egyesült Királyság és az Európai Unió (EU) jövőbeni kapcsolatrendszerének feltételeiről folyó tárgyalásokon, ha az EU a sarkalatos vitapontokban nem változtat hozzáállásán.
Átneveznék a San Franciscói Zuckerberg Kórházat, amiért a túl sok hamis információ terjed a koronavírusról Facebookon – számolt be az SzMo.hu a Business Insider nyomán.
Deb Haaland indián származású kongresszusi képviselőt jelölte leendő kormánya belügyminiszterének Joe Biden - közölte csütörtökön a megválasztott amerikai elnök átmeneti stábja.
Reális, hogy még az idén két forrásból is érkezhet vakcina Magyarországra. A két ünnep között megérkezhetnek "az Európai Unió által lekötött kontingensek első részletei" a koronavírus elleni vakcinából. ha az OGYI szakemberei biztonságosnak és használhatónak ítélik a kínai vakcinát, akkor rövid időn belül onnan is érkezik egy "jelentős szállítmány"
Csupán néhány munkaóránk maradt arra, hogy az Európai Unió és az Egyesült Királyság megállapodjon átfogó kereskedelmi kapcsolataikról, és továbbra is nagyon keskeny mezsgyén haladunk - jelentette ki Michel Barnier, az EU főtárgyalója az Európai Parlament pénteki plenáris ülésén.
A bejelentett lakcímmel rendelkező külföldiek és az országban időszakosan tartózkodó vendégmunkások is megkaphatják az új típusú koronavírus elleni oltást Németországban - mondta a szövetségi egészségügyi miniszter pénteken Berlinben.
Sűrű időszaka van az EU-nak, a lassan mindkét fél körmére égő, csütörtökön újabb ellentmondásos nyilatkozatokat eredményező brexittárgyalásokon kívül még mindig aktív a jogállamiság ügye.
Az Európai Néppárt döntő többsége nem akart pártszakadást, ezért nem zártak ki a frakcióból – mondta Deutsch Tamás, aki több uniós ügyben is kifejtette álláspontját a Magyar Nemzetben.
Lemondott Tomaz Gantar szlovén egészségügyi miniszter, miután pártja, a Szlovénia Nyugdíjasainak Demokrata Pártja (DeSUS) egy nappal korábban kilépett a Janez Jansa vezette jobbközép négypárti koalíciós kormányból - közölte pénteken a közszolgálati televízió.
Idiótának nevezte és lemondásra szólította fel saját miniszterét a szlovák kormányfő. Richard Sulík gazdasági miniszter nem veszi magára Igor Matovic kijelentéseit.
Pozitív lett Igor Matovic szlovák kormányfő vírustesztje - jelentette az aktuality.sk közlésére hivatkozva pénteken a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség, amelynek az információt több különböző forrás is megerősítette.
Hamarosan újabb, a koronavírus elleni orosz vakcinák megjelenése várható - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök a Független Államok Közössége (FÁK) közösségének tanácskozásán.
Úgy tűnik, a hal és az állami támogatások ügye tovább hátráltatja a brexit utáni alkut. London szerint elkakadtak, de folytatódnak a brit-európai tárgyalások. Ha nincs megállapodás, két hét múlva vámolásra váltanak át a felek.
Az egyházi ügyekért is felelős miniszterelnök-helyettes szerint ahogy Magyarországnak, úgy az Európai Uniónak is védenie kell zsidó közösségei vallásszabadságát.