Egyelőre meg nem erősített, moszkvai forrásokra hivatkozik a Sun brit lap, miszerint a 68 orosz elnök húsz év után mondana le a hatalomról kezdődő Parkinson-kórja miatt.
A vérhígítóként is használt aszpirin Covid-19 elleni hatását is vizsgálja az eddigi egyik legnagyobb olyan brit kutatás, amely a betegség potenciális gyógymódjait akarja feltárni.
Az Európai Unióban elérhető vagy a jövőben elérhetővé váló oltóanyagoknak meg kell felelniük a vonatkozó uniós minőségi és jóváhagyási előírásoknak, ettől azonban lehetnek korlátozott eltérések, amelyek lehetővé teszik a tagállamok számára, hogy vészhelyzetben, ideiglenesen engedély nélküli termékeket forgalmazzanak - közölte az Európai Bizottság i
Ha a "jogszerű" voksokat számolják, akkor ő nyerte a választást – jelentette ki csütörtökön Donald Trump amerikai elnök, és újra választási csalást emlegetett. Kaló Máté külpoiltikai elemző szerint Trump szavai nemcsak a választás legitimációját, hanem az amerikai politikába vetett bizalmat is rombolhatják.
Elrendelte két „radikális mecset” bezárását az osztrák kormány pénteken, pár nappal a négy halálos áldozatot követelő bécsi iszlamista terrortámadást követően.
Az űrkutatás "aranykorából" származó fotókra, köztük a Hold felszínén álló Neil Armstrongot megörökítő ritka felvételre licitálhatnak az érdeklődők a Christie's aukciósház pénteken kezdődő online árverésén.
A tavaszi járványidőszakot idézve ismét szellemvárossá vált Milánó a pénteken életbe léptetett szigorú korlátozások miatt, egyedül a sztrájkoló taxisok vonultak utcára. A Sacco kórház virológusa az MTI-nek elmondta, megteltek, nem tudnak több koronavírusos beteget fogadni.
Élete 94. évében elhunyt Geoffrey Palmer brit színész, aki többek között az Ahogy múlik az idő című sorozat főszereplője, számos tévéfilm színésze volt.
Elrendelte két "radikális mecset" bezárását az osztrák kormány pénteken, pár nappal a négy halálos áldozatot követelő bécsi iszlamista terrortámadást követően.
Romániában pénteken először haladta meg a tízezret az egy nap alatt diagnosztizált koronavírus-fertőzöttek száma. Az egyre gyorsabban terjedő járványt a kormány az éjszakai kijárás korlátozásával és a maszkviselés kötelezővé tételével próbálja megfékezni.
Ausztriában két héten belül megtelhetnek a koronavírusos, Covid-19-es betegek számára elkülönített kórházi ágyak az intenzív osztályokon - figyelmeztetett Herwing Ostermann, az osztrák közegészségügyi intézet vezetője pénteken.
Az államban még 40 ezer szavazatot kell feldolgozni. Philadelphia polgármestere reagált Trump vádjaira, szerinte az elnök egyetlen bizonyítékot sem mutatott be a választói csalásokról.
A döntések gyorsaságának javításával és az oltóanyag mielőbbi alkalmazásával lehet biztosítani az emberek életének, egészségének védelmét és az ország működőképességének fenntartását - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken telefonon az MTI-nek.
Az amerikai elnökválasztáson továbbra sincs végleges eredmény, még mindig számolják a szavazatokat, hiszen a postán feladottak még napokkal később is érkeznek az egyes államokban. Joe Biden több csatatér-államban átvette a vezetést, igaz, csak pár ezer szavazat az előnye. Donald Trump a szavazatszámlálás átláthatóságát követelte, és azt állította,
Az amerikai választások során Pennsylvania vált az egyik kulcsfontosságú csatatér állammá, ahol Joe Biden nemrég átvette a vezetést. Az Egyesült Államokból Novák András az ATV Híradó tudósítója élőben jelentkezett.
Johnny Depp nem ölti többé magára Gellert Grindelwald szerepét a Legendás állatok-filmsorozatban - ezt maga az amerikai színész jelentette be pénteken az Instagramon.
Sokan rekednek az utcán a hajléktalanok közül annak ellenére, hogy éjfél és hajnali öt óra között ezt nem tehetnék a kijárási korlátozások miatt. A hajléktalanok ellátásával foglalkozó intézmények próbálják őket behívni a szállásokra, de sokan nem akarnak bemenni, inkább más megoldást keresnek.
Görögországban hétfőtől távoktatás lesz a gimnáziumokban és szakközépiskolákban a koronavírus-járvány megfékezésére elrendelt újabb legalább háromhetes országos karantén keretében.
A spanyol hatóságok újabb vizsgálatot indítottak I. János Károly korábbi spanyol király ellen, akivel szemben immár három vizsgálat is zajlik korrupció miatt.