Ha a "jogszerű" voksokat számolják, akkor ő nyerte a választást - jelentette ki Donald Trump amerikai elnök a Fehér Házban csütörtök este tartott sajtótájékoztatóján.
Az Egyesült Államokban a koronavírus-járványtól leginkább sújtott megyék elsöprő többségében Donald Trump jelenlegi elnök hívei vannak többen - adta hírül az AP amerikai hírügynökség.
Már több republikánus képviselő is bírálja Donald Trump elnököt kijelentéseiért, egyebek közt, azt vetik a szemére, hogy lejáratja az amerikai választási rendszert.
Továbbra sem lehet tudni, ki nyerte meg az amerikai elnökválasztást, ráadásul sok a furcsaság a levélszavazatok körül, amelyek Joe Bident segítették előretörni.
A republikánusok megerősödtek a spanyol ajkú amerikaiak körében – állapította meg a keddi választásokat követően a The Washington Post című lap csütörtökön.
Georgiában magyar idő szerint reggel hatkor százalékra pontos holtversenyben állt Donald Trump és Joe Biden, a szavazatkülönbség kevesebb mint 2000, a feldolgozottság 99 százalékos. Még három másik államban vannak szoros eredmények. Frissülő cikk az elnökválasztás legfontosabb híreivel.
Trump elnök Magyarország barátja, “és nekünk az a dolgunk, hogy barátokat gyűjtsünk”. De nem akarunk politikai ítészek lenni - mondta Orbán Viktor az amerikai elnökválasztásról a ma reggeli interjújában a Kossuth Rádióban.
Az azeri és a török erők egész éjszaka hevesen ágyúzták Hegyi-Karabah fővárosát, Sztepanakartet és Susi (Susa) városát, a támadásokban három civil meghalt - közölte péntek reggel a jereváni kormány mellett működő közös örmény-hegyi-karabahi tájékoztatási központ.
A Fehér Házban csütörtök este tartott sajtótájékoztatóján kijelentette: azt, hogy a szavazatok számlálása még mindig tart, ő úgy értékeli, hogy választási csalásra készülnek. "Ha csakis az érvényes szavazatokat számlálják meg, akkor könnyed győzelmet aratok" - mondta.
Az új-zélandiak szűk többséggel elutasították a népszavazáson a marihuána legalizálását, viszont egyértelműen támogatták az eutanázia törvényesítését - derült ki a pénteken közzétett eredményekből.
Sírnak a statisztikusok Biden számait látva: a szavazatok eloszlása olyan szinten megy szembe mindennel, ami természetes, hogy ordít róla, hogy fentről nyúltak bele.
A Prágától délkeletre eső Pelhrimov, valamint a közép-morvaországi Vsetín járásokban a legrosszabb a helyzet, ott minden századik ember fertőzött. Csehországban csak ezen a héten 726 koronavírus-fertőzött halt meg.
Csaknem egy héttel a koronavírus-járvány megfékezésére a tavaszinál kevésbé szigorú általános karantén kihirdetése után a lakhelyelhagyási tilalom hatásai még nem érezhetők Franciaországban. Az elmúlt 24 órában több mint 58 ezer új estet tártak fel, és ezzel megdőlt a napi rekord, az elhunytak száma pedig 363-mal 39 037-re emelkedett.
Két országos adománygyűjtést is elindított a Magyar Református Szeretetszolgálat a nehéz körülmények között élő családok, gyermekek és idősek megsegítésére – ismertette az InfoRádiónak Simon Annamária, a szeretetszolgálat adománykoordinációs ágazati koordinátora.