2019. június 30. vasárnap

jún. 30
10:30
Megkezdődik a rendkívüli uniós csúcs, és csak egyetlen napirendi pont van (ATV)
Rendkívüli csúcstalálkozót tartanak vasárnap Brüsszelben az Európai Unió tagországainak vezetői, amelynek egyetlen napirendi pontjaként a főbb uniós intézmények elnöki tisztségeinek betöltéséről tárgyalnak.
jún. 30
10:48
Jeff Bezosnak 38 milliárd dollárjába kerül a válása (444.hu)
Ennyi Amazon.com-részesedést kell átadnia MacKenzie Bezosnak, a cég egyik első alkalmazottjának.
jún. 30
11:18
Washington és Phenjan újrakezdi az észak-koreai nukleáris leszerelést célzó tárgyalásokat (USAracing)
.
jún. 30
11:24
a történelmi pillanat, amikor Trump észak-koreai földre lépett (ATV)
A Koreai-félszigetet kettéválasztó demilitarizált övezetben találkozott és kezet fogott egymással vasárnap Donald Trump amerikai elnök és Kim Dzsong Un észak-koreai vezető, ezt követően Trump első amerikai elnökként észak-koreai területre lépett. "Nagy nap ez a világ számára. Azt jelenti, hogy véget vetünk a múltbeli ellenségeskedésnek, és megpróbá
jún. 30
11:24
Bevándorlóknak árult hamis útleveleket egy pár Görögországban (USAracing)
A szíriai férfi és az egyiptomi nő lopott útlevelek és személyi igazolványok segítségével hamis dokumentumokat állított elő. A görög rendőrség őrizetbe vette őket.
jún. 30
11:48
Trump: újrakezdik az észak-koreai nukleáris leszerelést célzó tárgyalásokat (Infostart)
Washington és Phenjan újrakezdi az észak-koreai nukleáris leszerelést célzó tárgyalásokat - jelentette be Donald Trump amerikai elnök vasárnap nem sokkal az után, hogy a Koreai-félszigetet kettéválasztó demilitarizált övezetben találkozott Kim Dzsong Un észak-koreai vezetővel.
jún. 30
12:30
A trianoni szerződés napjává nyilvánítanák június 4-ét Romániában (HírTV)
A "trianoni szerződés napjává" nyilvánítaná Romániában két kormánypárti szenátor június 4-ét.
jún. 30
12:30
Az afgán választási bizottság tagjait mészárolták le a tálibok (Kripto Akadémia)
A biztonsági erők több tucatnyi tagját is megölhették a támadók szombaton. Aznap egy másik helyszínen is összecsaptak a tálibok és a kormány katonái.
jún. 30
12:32
Pártelnök lett a bakizó román kormányfő (Kripto Akadémia)
Viorica Dancilát választotta elnökének szombaton a román Szociáldemokrata Párt
jún. 30
13:06
Rendkívüli uniós csúcs Brüsszelben (HírTV)
A legnagyobb hatalom a Bizottság elnökének kezében összpontosul majd.
jún. 30
13:12
Vöröspanda-kölyök született egy németországi állatkertben (ATV)
Vöröspanda- vagy más néven vörösmacskamedve-kölyök született a hallei Bergzoo állatkertben, Németország keleti részén - tudatta vasárnap az állatkert vezetése.
jún. 30
13:18
Romániában a „trianoni szerződés napjává” nyilvánítanák június 4-ét (444.hu)
A román kormánypárti szenátorok ezzel reagálnak arra, hogy a magyar Országgyűlés a nemzeti összetartozás évének nyilvánította 2020-at, a trianoni békediktátum 100. évfordulóját.
jún. 30
13:42
Elengedte a palesztin hatóság azt az üzletembert, aki ott volt a bahreini csúcstalálkozón (ATV)
A palesztin hatóság szabadon engedte vasárnap Szaláh Abú Majala hebroni palesztin üzeletembert, akit azért vették őrizetbe, mert részt vett a héten megtartott bahreini konferencián.
jún. 30
14:06
Trump bejelentette: újraindulnak a tárgyalások Észak-Korea atommentesítéséről (ATV)
Washington és Phenjan újrakezdi az észak-koreai nukleáris leszerelést célzó tárgyalásokat - jelentette be Donald Trump amerikai elnök vasárnap nem sokkal az után, hogy a Koreai-félszigetet kettéválasztó demilitarizált övezetben találkozott Kim Dzsong Un észak-koreai vezetővel.
jún. 30
14:30
Orbán Viktor megérkezett a brüsszeli csúcsra - itt a menetrend (Infostart)
A magyar miniszterelnök megérkezett az Európai Unió tagországai vezetőinek rendkívüli csúcstalálkozójára, amelynek egyetlen napirendi pontjaként a főbb uniós intézmények elnöki tisztségeinek betöltéséről tárgyalnak.
jún. 30
14:42
Ünnepnapot kaphat a trianoni szerződés a román kormánytól (Kripto Akadémia)
Népszerűségét próbálhatja helyreállítani a megroskadt kormánypárt, a PSD a nacionalista indulatok feltüzelésével.
jún. 30
14:48
Szélesebbre tárja kapuját Kínát (Infostart)
Két javított negatív listát adott ki Kína vasárnap a külföldi befektetések piaci hozzáférésére vonatkozóan, ennek köszönhetően július 30-tól a külföldi befektetők az eddiginél több területen vehetik ki részüket - jelentette a Hszinhua kínai állami hírügynökség.
jún. 30
15:06
Aláírták az Európai Unió és Vietnam közötti szabadkereskedelmi egyezményt (HírTV)
A felek egy beruházásvédelmi megállapodást is elfogadnak.
jún. 30
15:08
Tusk a szociáldemokrata Timmermanst javasolta az Európai Bizottság elnökének (HírTV)
A Financial Times arról írt, hogy egy pártcsaládok közötti kompromisszum keretében Timmermans kerülhet előtérbe.
jún. 30
15:12
Timmermanst javasolta EB-elnöknek Tusk (Infostart)
Frans Timmermans szociáldemokrata csúcsjelöltet javasolta kompromisszumos megoldásként az Európai Bizottság élére Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke az európai parlamenti (EP-) frakciók vezetőivel folytatott vasárnapi egyeztetésén - közölte egy bennfentes illetékes.
jún. 30
15:18
Orbán Viktor megérkezett Brüsszelbe (USAracing)
.
jún. 30
15:24
Frans Timmermanst javasolta az EB élére az Európai Tanács elnöke (ATV)
Frans Timmermans szociáldemokrata csúcsjelöltet javasolta kompromisszumos megoldásként az Európai Bizottság élére Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke az európai parlamenti (EP-) frakciók vezetőivel folytatott vasárnapi egyeztetésén - közölte egy bennfentes illetékes.
jún. 30
15:24
Reuters: Valószínűleg Timmermans lesz az Európai Bizottság elnöke (444.hu)
A hírügynökség szerint a tagállamok vasárnapi vacsoráján eldől, hogy a szocialista EP-frakciót vezető holland kapja a megbízást.
jún. 30
15:27
Apukája készített speciális eszközt a mellkastól lefelé mozgásképtelen kétéves fiúnak (SzMo)
Az apuka most azon dolgozik, hogy közösségi finanszírozás révén minél több gyereknek készülhessen az eszközből.
jún. 30
15:48
Timmermanst javasolta Tusk az Európai Bizottság elnökének (Kripto Akadémia)
Rendkívüli csúcstalálkozót tartanak vasárnap este a tagországok állam- és kormányfői, egyetlen napirendi pontként a főbb EU-intézmények vezetői tisztségeinek betöltéséről tárgyalnak.
jún. 30
16:00
Rekordmennyiségű ember hagyta el Londont tavaly, hogy más angol városban éljen (444.hu)
Több mint 340 ezer ember döntött a távozás mellett, és a szám évről évre nő.
jún. 30
16:12
Alig küldtek vissza menedékkérőt a német hatóságok (Infostart)
Egy évvel a Németországban kormányzó, konzervatív uniópártokat kis híján szétszakító menekültügyi vita után a tervezett 40 ezer helyett mindössze 20 menedékkérőt küldtek vissza a német hatóságok a német-osztrák határról - jelentette a Die Welt című konzervatív, német lap.
jún. 30
16:12
40 ezer helyett csak 20 menedékkérőt küldtek vissza a német hatóságok (USAracing)
A Die Welt am Sonntag kérdésére a német belügyminisztérium arról számolt be, hogy 18 embert Görögországba, kettőt pedig Spanyolországba küldtek vissza.
jún. 30
16:24
Soros Frans Timmermansszal gyakorolna korlátlan hatalmat az Eu fölött (HírTV)
Komoly csata várható a mai csúcson, sok tagállam nem hajlandó elfogadni Timmermanst.
jún. 30
16:24
Steinmeier német államfő: Aki életet ment, nem lehet bűnöző (444.hu)
Az elnök az olasz hatóságoknak üzent, akik őrizetbe vettek egy hajóskapitányt, miután bevándorlókkal a fedélzetén kikötött Lampedusában.
jún. 30
16:24
A néppárt java nem kér Timmermansból (USAracing)
.
jún. 30
16:33
Kocsiba mászott egy medve, de kijönni már nem tudott - rendőrök szabadították ki (SzMo)
Lehet, hogy a kíváncsi állat valamilyen érdekes szagot érzett.
jún. 30
16:48
Kovács Zoltán: elfogadhatatlan, hogy Soros embere kerüljön az EB élére (Infostart)
A magyar kormány elfogadhatatlannak tartja, hogy Frans Timmermans kerüljön az Európai Bizottság élére, ugyanis a szociáldemokrata csúcsjelölt Soros György embere - reagált a nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár.
jún. 30
16:48
A Néppárt elnöksége nem fogadja el Timmermanst (HírTV)
Az MTI forrásai azt közölték: nem igaz, hogy Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke Timmermanst javasolja.
jún. 30
16:54
Timmermans lehet az Európai Bizottság következő elnöke (Kripto Akadémia)
Rendkívüli csúcstalálkozót tartanak vasárnap este a tagországok állam- és kormányfői, egyetlen napirendi pontként a főbb EU-intézmények vezetői tisztségeinek betöltéséről tárgyalnak.
jún. 30
16:54
A Néppárt elnöksége nem fogadja el Timmermanst (ATV)
Az Európai Néppárt (EPP) elnöksége "fellázadt" Frans Timmermans szociáldemokrata csúcsjelölt ellen, nem fogadta el az EPP-elnök és a németek javaslatát - értesült az MTI vasárnap.
jún. 30
17:00
Timmermans elutasítását kérte a néppárttól Orbán Viktor (USAracing)
A miniszterelnök szerint Németország és Franciaország a mai uniós csúcstalálkozó előtt megállapodtak a csúcspozíciók sorsáról.
jún. 30
17:18
A V4-ek és Róma megvétóznák Timmermans elnökségét (USAracing)
.
jún. 30
17:42
Rekordot döntött a hőség Németországban (Infostart)
A hónap utolsó napján ismét megdőlt Németországban a júniusi melegrekord, miután Rajna-vidék-Pfalz tartományban 39,3 Celsius-fokot mértek - közölte délután a német meteorológiai szolgálat (DWD).
jún. 30
17:42
Kovács Zoltán: Elfogadhatatlan, hogy Soros embere kerüljön az EB élére (ATV)
A magyar kormány elfogadhatatlannak tartja, hogy Frans Timmermans kerüljön az Európai Bizottság élére, ugyanis a szociáldemokrata csúcsjelölt Soros György embere - reagált a nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár vasárnap az ATV Híradónak azon értéselülésére, amely szerint a brüsszeli elit azzal próbálkozik, hogy Frans Tim
jún. 30
17:54
Orbán Viktor történelmi hibára figyelmeztet (Infostart)
Súlyos, sőt történelmi hibát követne el az Európai Néppárt, ha támogatásukkal Frans Timmermans lenne az Európai Bizottság (EB) elnöke - hangsúlyozta Orbán Viktor miniszterelnök Joseph Daulnak, az Európai Néppárt (EPP) elnökének írt levelében az Origo információi szerint.
jún. 30
17:54
Ismét megdőlt Németországban a júniusi melegrekord (ATV)
A hónap utolsó napján ismét megdőlt Németországban a júniusi melegrekord, miután Rajna-vidék-Pfalz tartományban 39,3 Celsius-fokot mértek - közölte vasárnap délután a német meteorológiai szolgálat (DWD).
jún. 30
18:06
Orbán Viktor: Történelmi hibát követne el az Európai Néppárt, ha támogatásukkal Frans Timmermans lenne az Eb elnöke (HírTV)
Orbán Viktor levelében úgy fogalmazott: ez "saját magunk megsemmisítéséhez vezet"
jún. 30
18:06
Morawieczki: Timmermans megosztja Európát (USAracing)
.
jún. 30
18:12
Orbán Viktor: történelmi hibát követne el az Európai Néppárt (ATV)
Súlyos, sőt történelmi hibát követne el az Európai Néppárt, ha támogatásukkal Frans Timmermans lenne az Európai Bizottság (EB) elnöke - hangsúlyozta Orbán Viktor miniszterelnök Joseph Daulnak, az Európai Néppárt (EPP) elnökének írt vasárnapi levelében az Origo információi szerint.
jún. 30
18:18
A csehek is nemet mondtak Timmermansra (Infostart)
Nem Frans Timmermans szociáldemokrata csúcsjelölt a megfelelő ember az Európai Bizottság élére - szögezte le Andrej Babis cseh kormányfő a vasárnapi brüsszeli európai uniós csúcsértekezlet előtt.
jún. 30
18:30
Andrej Babis: Nem Timmermans a megfelelő személy az Európai Bizottság élére (USAracing)
.
jún. 30
18:33
Megint megdőlt a melegrekord Németországban (Kripto Akadémia)
Hétfőtől ismét némi lehűlést jósolnak a szakemberek.
jún. 30
18:42
Merkelt kivéve az összes néppárti miniszterelnök vétózza Timmermans kinevezését (HírTV)
Angela Merkel német kancellárt kivéve az összes néppárti miniszterelnök vétózta Frans Timmermans kinevezését.
jún. 30
18:48
Szinte az összes néppárti miniszterelnök ellenzi Timmermans kinevezését (Infostart)
Angela Merkel német kancellárt kivéve az összes néppárti miniszterelnök vétózta Frans Timmermans kinevezését az Európai Bizottság (EB) élére - értesült az MTI.

Keresés