Putyin a kétnapos találkozó végén, szombaton azt mondta, hogy a kételyekre rácáfolva a tárgyalássorozat megerősítette a G20-as formátum létjogosultságát.
Több száz tűzoltó igyekezett szombaton megfékezni az erdőtüzeket Dél-Franciaországban, ahol pénteken sok helyütt 45 Celsius-fokos hőmérsékletet mértek.
Az államtitkár azt mondta: a kormányfők a vasárnapi EU-csúcs előtt megállapodtak a vezetők kiválasztásának elveiről és azokról a szempontokról, amelyeket képviselni fognak Brüsszelben.
Az őrizetbe vett kapitány ellen illegális bevándorlás elősegítése, olasz katonai hajóval szemben tanúsított ellenállás, valamint hajószerencsétlenség okozás szándéka címén indított eljárást.
Viorica Dancila miniszterelnököt választották elsöprő többséggel a román Szociáldemokrata Párt (PSD) elnökévé a legnagyobb kormánypárt szombati tisztújító kongresszusán.
Egy kormánypárti milícia 26 tagjával végeztek a tálibok Afganisztán északi részén szombaton, miközben Dohában a felkelők újabb tárgyalásokra készülnek az amerikaiakkal – mondták el helyi tisztségviselők.
A felelős és fenntartható légiközlekedésre hívja fel a figyelmet a holland KLM légitársaság, amely nyílt levélben kérte az iparági szereplőket, hogy közösen tegyenek a fenntarthatóbb repülésért.
Öt emberéletet követeltek az oroszországi Irkutszki területen pusztító súlyos árvizek, orosz hírügynökségek szombati jelentései szerint több embert eltűntként tartanak nyilván a hatóságok.
Nem Manfred Weber, az Európai Néppárt csúcsjelöltje lesz az Európai Bizottság következő elnöke - erről állapodtak meg a Die Welt című német konzervatív lap értesülése szerint az EU Oszakában, a G20-csúcstalálkozón tartózkodó állam-, illetve kormányfői helyi idő szerint péntek délután.
A férfi kongresszus előtt kérte a kormánytól, hogy bővítsék a szeptember 11-i terrortámadás utáni mentésben résztvevő rendőrök, tűzoltók és mentők egészségügyi juttatását
Nehezen elképzelhetőnek tartja a német választópolgárok mintegy fele, hogy Németországnak belátható időn belül zöldpárti kancellára legyen - derül ki a német RTL és n-tv számára a Forsa közvélemény-kutató által készített felmérésből.
A Fülöp-szigeteki hatóságok egy hónapja indították útnak a szemetet - műanyag palackokat, zacskókat, újságpapírokat és használt pelenkákat -, a cég, amely odavitte, azt hazudta, hogy a konténerek újrahasznosítható műanyagot tartalmaznak.
Az amerikai elnök és az észak-koreai vezető megérkezett a a Koreai-félszigetet kettéválasztó demilitarizált övezetbe, nem sokkal azután, hogy bejelentették a találkozót.
Donald Trump amerikai elnök és Kim Dzsong Un észak-koreai vezető vasárnap találkozik egymással a Koreai-félszigetet kettéválasztó demilitarizált övezetben (DMZ) található Panmindzson falujában - jelentette be Mun Dzse In dél-koreai elnök Szöulban újságíróknak.
Donald Trump amerikai elnök és Kim Dzsong Un észak-koreai vezető vasárnap találkozik egymással a Koreai-félszigetet kettéválasztó demilitarizált övezetben (DMZ) található Panmindzson falujában - jelentette be Mun Dzse In dél-koreai elnök Szöulban újságíróknak.
Harmincharmadik alkalommal, mintegy 5800 ezren tüntettek szombaton a sárgamellényes mozgalom tagjai Franciaországban - közölte a párizsi belügyminisztérium.
Harmincharmadik alkalommal, mintegy 5,8 ezren tüntettek szombaton a sárgamellényes mozgalom tagjai Franciaországban - közölte a párizsi belügyminisztérium.
Az amerikai elnök találkozott Kim Dzsong Unnal a demilitarizált övezetben. Ez az első ilyen jellegű esemény, amely hivatalban levő amerikai elnök és észak-koreai államfő között létrejön a két Korea közötti övezetben. Trump történelmi tettet hajtott végre azzal is, hogy átsétált észak-koreai területre Kim Dzsong Unnal.
A Koreai-félszigetet kettéválasztó demilitarizált övezetben találkozott és kezet fogott egymással Donald Trump amerikai elnök és Kim Dzsong Un észak-koreai vezető, ezt követően Trump első amerikai elnökként észak-koreai területre lépett.
A Koreai-félszigetet kettéválasztó demilitarizált övezetben találkozott és kezet fogott egymással az amerikai elnök és Kim Dzsong Un észak-koreai vezető
Az amerikai elnök találkozott Kim Dzsong Unnal a demilitarizált övezetben. Ez az első ilyen jellegű esemény, amely hivatalban levő amerikai elnök és észak-koreai államfő között létrejön a két Korea közötti övezetben. Trump történelmi tettet hajtott végre azzal is, hogy átsétált észak-koreai területre Kim Dzsong Unnal.