Ketten életüket vesztették és több százan megsebesültek a hétvégén a kolumbiai-venezuelai határon. A kormányhű fegyveresek és a tüntetők az után csaptak össze egymással, hogy a hadsereg nem engedte Venezuelába a nemzetközi segélyszállítmányt. Több mint 150 katona azonban tüntetőleg áttörte a határzárat és Kolumbiába dezertált.
A minimálnyugdíjban vagy még annál is kisebb öregségi ellátásban részesülők 2410 hrivnya, azaz körülbelül 25 ezer forint egyszeri juttatást kapnak az elkövetkező hetekben Ukrajnában - jelentette be hétfőn Petro Porosenko államfő a nyugdíjalapnál tartott értekezleten.
Tovább taktikázik Theresa May a brexit-sagában. A brit parlamenti képviselők egy csoportja a héten akart szavazni az unióból történő, szabályozatlan brit kilépés elvetéséről. A kormányfő azonban csak március 12-én, azaz 17 nappal a határidő előtt engedi a voks megtartását.
Egyértelműen el kell köteleződnie az Európai Néppárt (EPP) értékei mellett Orbán Viktor magyar kormányfőnek és az EPP-hez tartozó pártjának, a Fidesznek - mondta hétfőn Berlinben Paul Ziemiak, a német Kereszténydemokrata Unió (CDU) főtitkára. A testvérpárt bajor Keresztényszociális Unió (CSU) elnöke, Markus Söder tartományi kormányfő Münchenben kif
A jelenlegi helyzetben a brit európai uniós tagság megszűnésének elhalasztására lenne szükség a kaotikus, rendezetlen kiválás elkerülése érdekében - jelentette ki Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke hétfőn. Theresa May brit kormányfő azonban ezt elutasította.
Donald Trump amerikai elnök a személye ellen irányuló megnyilvánulásként értelmezte Spike Lee-nek a vasárnap esti Oscar-gálán elhangzott köszönőbeszédét, amelyben a 2020-as amerikai elnökválasztásra is kitért a legjobb adaptált forgatókönyv díját elnyerő rendező.
Az MPP, korábbi igényét fenntartva, befutó helyet kért az RMDSZ jelöltlistáján, a szövetség képviselői viszont az együttműködés más formáját javasolták.
Magyar pénzben több, mint 3 billió forintnyi vám sújtja majd a Nagy-Britanniába érkező élelmiszert, ha a szigetország megállapodás nélkül lép ki az EU-ból. Az úgynevezett „kemény brexit” másnapján, azaz március 30-án azonnal életbe lépnének a Kereskedelmi Világszervezet vámtarifái, potenciális drágulást okozva.
Az amerikai kormány szankciókkal sújtott venezuelai politikusokat a határon veszteglő segélyszállítmányok bejutásának akadályozása miatt. Közben Mike Pence alelnök Bogotában a Lima Csoport tanácskozásán a Maduro-kormányra gyakorolt nyomás növelésére szólított
Elképesztő jelenséget, tűztornádót vett videóra egy önkéntes tűzoltó Ausztráliában. A tűz egy fenyőfaerdőben pusztított, ennek az oltása közben lett figyelmes a férfi a különös jelenségre.
Miután Trump felmondta az atomalkut, az abban oroszlánrészt vállaló Mohamed Dzsavád Zaríf a Nyugat-ellenes iráni keményvonalasok bírálatainak kereszttüzébe került.
A történelemben először fordul elő, hogy nyugati országoknak több ezer, évekig egy terrorállamban gyilkolászó állampolgáruk sorsáról kell dönteni. Jó megoldás talán nincs is.
A világ minden táján tradíciók övezik egy gyerek születését. Míg a rituálék nagyban különbözhetnek, a céljuk ugyanaz: szerencsét és egészséget hivatottak hozni a baba és az anya életébe.
A Horvát Parasztpárt (HSS) elnöksége egyhangúlag úgy határozott, hogy a párt kilép az európai kereszténydemokrata-konzervatív erőket tömörítő Európai Néppártból (EPP), a végleges döntést a közgyűlés hozza majd meg – írta a legolvasottabb horvát napilap, a Vecernji List hétfőn.
Valóságos intézménnyé nőtte ki magát pennsylvania-i Selinsgrove kisvárosban élő Hilde Kate Lysiak, aki fiatal kora ellenére híres újságíró, még Wikipedia bejegyzés is van róla.
Kína - Talán negatív rekorderként is számon tarthatnák azt a kínai nőt, akinek hat év leforgása alatt 17 abortusza volt már. A 27 éves nőnek minden bizonnyal már sohasem lehet gyereke.
Megdöbbentő látvány fogadta a természetvédőket: egy elpusztult bálna tetemére bukkantak, méghozzá a természetes élőhelyétől távol, az Amazonas-medencében.
Luxussüteménnyel ünnepli megnyitását egy floridai fánkozó. Az átszámítva 28 ezer forintért kapható édesség azért ennyire különleges, mert elkészítéséhez 24 karátos aranyat és Cristal pezsgőt is felhasználnak.
Sajtóinformációk szerint az Európai Unió vezetői már vizsgálják annak lehetőségét, hogy két évvel elhalasszák a Brexitet, miközben több brit kormánytag szintén egy későbbi időpont kitűzését tartaná megfelelő lépésnek a jelenlegi helyzetben.
Négyszemközti megbeszéléssel kezdődik Donald Trump amerikai elnök és Kim Dzsong Un észak-korai vezető csúcstalálkozója szerdán Vietnam fővárosában, Hanoiban - közölte Sarah Huckabee Sanders, a Fehér Ház szóvivője útban Hanoi felé az elnöki különgépen. (Külföld)
Négyszemközti megbeszéléssel kezdődik Donald Trump amerikai elnök és Kim Dzsong Un észak-korai vezető csúcstalálkozója szerdán Vietnam fővárosában, Hanoiban - közölte Sarah Huckabee Sanders, a Fehér Ház szóvivője útban Hanoi felé az elnöki különgépen.