2019. február 19. kedd

febr. 19
11:06
A cél továbbra is a hard brexit elkerülése (HírTV)
A héten folytatódnak a tárgyalások.
febr. 19
11:12
Hivatalosan is vége: bejelentette angliai gyárának bezárását a Honda (Blikk)
Bejelentette kedden angliai üzemének bezárását a Honda. A japán autóipari óriáscég 2021-ben - az előző napi sajtóértesülésekben említett időpontnál egy évvel korábban - számolja fel a délnyugat-angliai Swindonban működő, 3500 alkalmazottat foglalkoztató üzemét, ahol évente 150 ezer Civic modellt gyártanak a globális piac számára.
febr. 19
11:12
A Honda bezárja angliai gyárát (444.hu)
3500 munkahely szűnik így meg. Hivatalosan nem a brexit miatt döntöttek, de ezt sokan kétkedve fogadják.
febr. 19
11:18
Szijjártó Péter Jeruzsálemben: elkeseredett emberekből könnyen lehetnek terroristák (Infostart)
Nem szabad összekeverni a kereskedelmi és gazdasági korlátozó intézkedéseket a béketeremtéssel - fogalmazott a külügyminiszter
febr. 19
11:18
Brexit-tragédia: hivatalosan is bejelentette angliai gyárának bezárását a Honda (Blikk)
Bejelentette kedden angliai üzemének bezárását a Honda. A japán autóipari óriáscég 2021-ben - az előző napi sajtóértesülésekben említett időpontnál egy évvel korábban - számolja fel a délnyugat-angliai Swindonban működő, 3500 alkalmazottat foglalkoztató üzemét, ahol évente 150 ezer Civic modellt gyártanak a globális piac számára.
febr. 19
11:20
Kiderült, ki narrálta az ISIS videóit (Blikk)
Kiderült ki az Iszlám Állam hangja.
febr. 19
11:36
Tűz a római repülőtéren (Infostart)
Több ezer utas várakozik reggel 8 óra óta a repülőtér épületei előtti téren.
febr. 19
11:36
Lefotózták a mesebeli csodaszarvast a nógrádi erdőben (Blikk)
Ritka állatot sikerült lefotóznia egy amatőr fotósnak a mátraverebélyi erdőben.
febr. 19
11:38
Zsuzsanna napja van - ha ma nagyon figyel, meghallhat valamit, amiből kiderül, mikor lesz tavasz (Blikk)
Jeles nap a mai, a Zsuzsannák ünneplik névnapjukat. az ószövetségi eredetű névhez számos hazai néphit kapcsolódik. Például a medve tavaszváró napja mellett, ami február 2-án van, ez, vagyis Zsuzsanna napja, február 19-e állítólag az egyik legmegbízhatóbb olyan nap, amikor meg lehet tudni, milyen messze van még a tavasz!
febr. 19
11:54
Tőkés László: igazságtétel nélkül az egykor elkezdődött rendszerváltozás nem vihető sikerre (ATV)
Igazság- és jóvátétel nélkül "országunk jelenlegi válságos állapota nem orvosolható", és az egykor elkezdődött rendszerváltozás sem vihető sikerre, amiért "mi is mindnyájan meghátrálás nélkül harcolunk, és amiben állhatatosan reménykedünk" - jelentette ki Tőkés László fideszes európai parlamenti képviselő Brüsszelben kedden.
febr. 19
12:21
Bezárja angliai üzemét a Honda (Kripto Akadémia)
A cég európai üzletágának alelnöke azt állítja, a döntés nem kötődik a Brexithez. Korábban viszont többször is az esetleges szabályozatlan kiválás kockázataira figyelmeztettek. (Gazdaság)
febr. 19
12:23
Feloldották a jegesmedvék miatti szükségállapotot az orosz sarkvidéken (Kripto Akadémia)
Feloldották a Oroszországhoz tartozó Novaja Zemlja szigetcsoporton a jegesmedve-invázió miatt bevezetett szükségállapotot - közölte Zsigansa Muszin településkörzeti elöljáró hétfőn a TASZSZ orosz hírügynökséggel. (Zöldzóna)
febr. 19
12:48
Elhunyt Karl Lagerfeld (ATV)
85 éves korában elhunyt Karl Lagerfeld német divattervező – írja a Sky News.
febr. 19
12:54
Orbán: Külgazdasági képviseletet nyit Magyarország Jeruzsálemben (HírTV)
Orbán Viktor Benjamin Netanjahu, izraeli miniszterelnökkel tárgyalt Jeruzsálemben.
febr. 19
13:00
Irán azt állítja, pakisztániak követtek el öngyilkos merényletet a Forradalmi Gárda tagjai ellen (444.hu)
Ez volt az első alkalom, hogy Teherán nyíltan kimondta, hogy pakisztániakat vádol az elkövetéssel.
febr. 19
13:12
New York Times: A katolikus papok gyerekei „ott vannak mindenhol” (ATV)
Titkos előírások vonatkoznak azokra a papokra, akik tisztasági fogadalmuk ellenére gyermeket nemzenek - írta honlapján a New York Times (NYT) című amerikai napilap helyi idő szerint hétfőn.
febr. 19
13:12
Bernie Sanders hivatalosan is bejelenti, hogy indul az elnökségért (444.hu)
A szocialista szenátor 2016-ban nagy meglepetést okozott eredményével, jövőre viszont már az esélyesebb elnökjelöltek között emlegetik.
febr. 19
13:18
Tőkés László: Igazságtétel nélkül nem vihető sikerre a rendszerváltozás (HírTV)
Szerinte enélkül Magyarország jelenlegi válságos állapota nem orvosolható.
febr. 19
13:24
Elhunyt Karl Lagerfeld (HírTV)
Az ikonikus divattervezőt 85 éves korában, Párizsban érte a halál.
febr. 19
13:27
Tűz miatt kellett kiüríteni a római Ciampino repülőteret (Kripto Akadémia)
A légiforgalmi kikötő indulási zónájában észleltek füstszivárgást. (Külföld)
febr. 19
13:42
Oroszországból érkezik gyógyszersegély Venezuelába (HírTV)
A hivatalban lévő venezuelai elnök, Nicolas Maduro náci-stílusúnak nevezte Donald Trump amerikai elnök beszédét.
febr. 19
14:00
Tűz miatt kellett lezárni a római repteret (HírTV)
Az érkező gépeket addig más repülőterekre irányítják át.
febr. 19
14:00
A Vatikán elismerte, hogy léteznek irányelvek a papok titokban születetett gyerekeivel kapcsolatban (444.hu)
Mint kiderült, még külön kifejezés is létezik az ilyen gyerekekre.
febr. 19
14:12
Orbán Viktor: magyar külgazdasági képviselet nyílik Jeruzsálemben (Infostart)
Külgazdasági képviseletet nyit a magyar kormány Jeruzsálemben, ami újabb előrelépés lesz a magyar-izraeli kapcsolatok szorosabbra fűzésében - mondta Orbán Viktor miniszterelnök Jeruzsálemben.
febr. 19
15:00
Elios-ügy: Polt Pétert behívták az Európai Parlamentbe, de nem megy el (SzMo)
A legfőbb ügyészt arra kérik, hogy számoljon be az OLAF által is érintett ügyekről. Nem fog.
febr. 19
15:06
Titkos előírások vonatkoznak a gyermekes papokra (HírTV)
A szabályzat a gyermekes papoknak azt javasolja, hogy szenteljék magukat szülői kötelezettségeiknek.
febr. 19
15:18
Döbbenet: ezek a titkos szabályok vonatkoznak a félrelépő papokra (Blikk)
Kiderült: a katolikus egyház titkos ajánlásokat tesz azoknak a papjainak, akik felrúgják a cölibátust, és gyermeket nemzenek.
febr. 19
15:20
Elindult a lavina: három nő jelezte, hogy hazajönne az Iszlám Államból (Blikk)
Mióta gyakorlatilag kimondható, hogy néhány, magát még tartó radikális iszlamista fegyveres kivételével a végét járja az Iszlám Állam utolsó bástyája, egyre-másra látnak napvilágot a hírek, hogy a korábban a terroriták közé állt nők hazatérnének európai hazájukba.
febr. 19
15:24
Meggyaláztak egy zsidó temetőt Franciaországban (Infostart)
Csaknem nyolcvan sírt meggyaláztak Franciaország keleti részén, a Strasbourghoz közeli Quatzenheim zsidó temetőjében, horogkeresztet festettek rájuk - közölte kedden a helyi prefektúra, amely a "leghatározottabban elítélte ezt a gyalázatos antiszemita cselekményt".
febr. 19
15:24
Magyar hegymászónak veszett nyoma a svácji hegyekben (Blikk)
A svájci Corvatsch hegynél tűnt el csütörtök délután egy 42 éves magyar férfi, akit péntek óta keresnek a helyi mentőcsapatok.
febr. 19
15:30
Meggyaláztak egy zsidó temetőt Franciaországban (ATV)
Csaknem nyolcvan sírt meggyaláztak Franciaország keleti részén, a Strasbourghoz közeli Quatzenheim zsidó temetőjében, horogkeresztet festettek rájuk - közölte kedden a helyi prefektúra, amely a "leghatározottabban elítélte ezt a gyalázatos antiszemita cselekményt".
febr. 19
15:36
Meglepő kijelentést tett a brit kilépés határidejéről az Európai Bizottság elnöke (Infostart)
A héten folytatódnak az egyeztetések, hogy elkerülhető legyen az Egyesült Királyság rendezetlen kiválása az Európai Unióból.
febr. 19
15:48
Fokozhatja a gibraltári konfliktust a brexit (Infostart)
Ismét feszültség van Gibraltár körül Spanyolország és Nagy-Britannia között. A felek eltérően ítélik meg azt a hétvégi incidenst, amelynek során egy spanyol hadihajó jelent meg a brit fennhatóságú parányi terület közelében és egyes állítások szerint távozásra akart kényszeríteni kereskedelmi hajókat.
febr. 19
15:54
Merkel szerint ettől függ Európa jóléte (ATV)
Európa csak akkor tudja megőrizni jólétét, ha sikerrel birkózik meg a digitalizáció kihívásával - hangsúlyozta Angela Merkel német kancellár kedden Berlinben.
febr. 19
15:54
Keményen beszólt az Európai Bizottság az új plakátra, amin Soros György és Jean-Claude Juncker szerepel (SzMo)
'Sokkoló, hogy egy ilyen nevetséges összeesküvés-elmélet ilyen mértékben elérte a politika fősodrát.'
febr. 19
16:12
A Brexit-folyamat miatt visszaesett a brit autógyártás (HírTV)
A Honda kivonulása több ezer dolgozót érint.
febr. 19
16:30
Nézze meg, milyen videót forgattak Orbánék Jeruzsálemben (ATV)
Orbán Viktor tegnap utazott hivatalosa útra Jeruzsálembe, ahol találkozott Benjamin Netanjahu miniszterelnökkel. Itt jelentett be, hogy Külgazdasági képviseletet nyit a magyar kormány Jeruzsálemben, ami újabb előrelépés lesz a magyar-izraeli kapcsolatok szorosabbra fűzésében. A magyar miniszterelnök egy összefoglaló videót tett közzé a Facebook-ol
febr. 19
16:36
Trump meg akarja kerülni a Kongresszust a fal megépítéséhez (HírTV)
Már 16 amerikai állam is pert indított a Trump-kormányzat ellen a rendkívüli állapot kirdetése miatt.
febr. 19
16:48
Magyar képviselet nyílik Jeruzsálemben (HírTV)
Külgazdasági képviseletet nyit a magyar kormány Jeruzsálemben, így hazánk Jeruzsálemben is jelen lesz.
febr. 19
16:48
Újabb nagy bejelentés: Bernie Sanders is indul az amerikai elnökválasztáson (ATV)
Bernie Sanders vermonti szenátor kedden hivatalosan is bejelentette, hogy ismét jelölteti magát a 2020-as elnökválasztáson. A független - de a demokratákkal együtt politizáló - szenátor 2016-ban Hillary Clinton vetélytársa volt a Demokrata Párt elnökjelöltségéért folytatott küzdelemben.
febr. 19
17:18
Keményen visszaszólt a kormánynak Brüsszel (Infostart)
Álhírnek, dezinformációnak minősítette a magyar kormány újabb tájékoztató kampányának megállapításait az Európai Bizottság.
febr. 19
17:48
Már hivatalos: Bernie Sanders a 2020-as amerikai elnökválasztáson is indul (Kripto Akadémia)
„A politikai forradalmat be kell fejezni” – fogalmazott a vermonti szenátor. (Külföld)
febr. 19
17:50
Meggyaláztak egy francia zsidó temetőt, száz sírra került horogkereszt (Kripto Akadémia)
A növekvő francia antiszemitizmus elleni országos megmozdulás napján rongálták meg ismeretlenek a sírokat. (Külföld)
febr. 19
17:54
Navracsics Tibor lett a legrosszabbul teljesítő európai uniós biztos (SzMo)
Megjelent az Európai Bizottság biztosainak munkáját értékelő jelentés.
febr. 19
18:12
Az EP belügyi szakbizottsága aggódik az újságírógyilkosságok miatt (444.hu)
Máltán és Szlovákiában súlyos hiányosságokat tapasztaltak a jogállamiság terén.
febr. 19
18:18
95 éves korában meghalt a Times Square csókos tengerésze a legendás fotóról (SzMo)
Örökre beírta magát a 20. századi fotográfia történetébe az az amerikai tengerész, aki a II. világháború végének hírére szenvedélyesen megcsókolt egy nőt a New York-i Times Square-en.
febr. 19
18:24
Utolsó próbálkozás: Civilek közé vegyül az Iszlám Állam (ATV)
Lassítja az Iszlám Állam utolsó érdemi területének visszafoglalását Szíriában, hogy a dzsihádisták civilek közt bujkálnak. A kurdok által vezetett Szíriai Demokratikus Erők próbálnak minden civilt evakuálni az iraki határnál lévő Bagúzból. Céljuk, hogy a harcoknak minél kevesebb áldozatuk legyen.
febr. 19
19:00
Magyar férfi tűnt el az Alpokban (ATV)
A férfi egy jégbarlangban akart éjszakázni a múlt héten, de lavina volt a térségben.
febr. 19
19:24
Menyhárt József visszalépett a szlovák elnökjelöltségtől (Infostart)
A Magyar Közösség Pártjának jelöltje Pozsonyban bejelentette, hogy nem indul a szlovákiai elnökválasztáson. Menyhárt József a felmérések által legerősebbnek tartott ellenzéki jelölt, Robert Mistrík javára lépett vissza.
febr. 19
19:36
Brüsszel szerint álhírek szerepelnek a magyar kormány újabb tájékoztató kampányában (HírTV)
Az Európai Bizottság szerint szó sincs arról a határvédelem gyengítéséről és a humanitárius vízum bevezetéséről.

Keresés