A voksok több mint 98 százalékos feldolgozottsága mellett Moralesnek sikerült szert tennie a döntő 10 százalékpontos előnyre fő kihívójával, Carlos Mesával szemben.
Recep Tayyip Erdogan török elnök csütörtökön ismét azzal fenyegette meg az Európai Uniót, hogy amikor eljön az ideje, országa megnyitja a kapukat a menekültek előtt Nyugat felé.
Mezőgazdasági termékek kedvezményeit vennék el, végső megoldásként pedig a vámunió felfüggesztését is javasolták. A következő lépést az Európai Tanácsnak kell megtennie.
„... Pénzetek van, erősek vagytok, amikor 100 ember érkezik Görögországba, telefonon kerestek minket. Itt 4 millió (menekült) van. Eltökéltek vagyunk.”
Az államtitkár a sepsiszentgyörgyi előadás után elmondta: a világhírű keresztény motivációs trénerrel való találkozás azt tudatosította a jelenlevőkben, hogy ne csak a maguk bajával foglalkozzanak.
Trócsányi László európai parlamenti képviselő szerint nyugat-európai országok egyes vezetői belpolitikai megfontolások miatt felelőtlen módon késleltetik az európai uniós csatlakozási folyamatot.
Sergio Ramost, a Real Madrid sztárfutballistáját egymillió euróra büntette meg a spanyol adóhatóság, mert 2012 és 2014 között a kelleténél kevesebb adót fizetett.
Az AP hírügynökség forrásai szerint Zelenszkij összehívott egy tanácsadói értekezletet, melyen arról is beszéltek, miként maradjanak ki az amerikai választásokból.
A bevándorláspárti szocialisták és liberálisok újabb durva bevándorláspárti javaslatot "akartak átnyomni az Európai Parlamentben - szögezte le Hidvéghi Balázs.
Recep Tayyip Erdogan török elnök csütörtökön ismét azzal fenyegette meg az Európai Uniót, hogy amikor eljön az ideje, országa megnyitja a kapukat a menekültek előtt Nyugat felé.
Legalább hárman életüket vesztették Dél-Franciaországban az elmúlt három nap özönvízszerű esőzésében, amely jelentős károkat is okozott - közölte Christophe Castaner francia belügyminiszter.
Boris Johnson brit miniszterelnök egyenes utalást tett arra csütörtökön, hogy karácsony előtt két héttel előrehozott parlamenti választásokat tarthatnak Nagy-Britanniában.
A munkabeszüntetésben gyakorlatilag minden közlekedési ágazat munkatársai részt vesznek majd, így sok jóra nem számíthat, aki éppen október 25-én turistáskodna az országban.
Mintegy két tucat republikánus törvényhozó hatolt be hívatlanul egy zárt ajtók mögötti meghallgatásra a washingtoni Capitolium épületében. Ezzel több órán át akadályozták a munkát.
A bejelentés előtt néhány perccel Boris Johnson miniszterelnök egyenes utalást tett arra, hogy a kormány az előrehozott választást karácsony előtt két héttel szeretné megtartani.
Az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára minden országnak egyedi a szociális, családügyi és foglalkoztatási rendszere, amelyet tiszteletben kell tartani.
Szigorú biztonsági intézkedések mellett exhumálták Francisco Franco tábornokot (1892-1975) a Madrid melletti Elesettek Völgyében található bazilikában. A spanyol sajtó történelmi napként számolt be az eseményről.
Roberto Escobar hamarosan 100 millió dolláros pert indít az amerikai üzletember ellen, emellett mindent meg akar tenni azért, hogy Musk elveszítse a Teslát.
A Wizz Air olaszországi járatainál is késések, fennakadások fordulhatnak elő pénteken, miután Rómában, a város történetében először általános sztrájkot tartanak, és ennek keretében az ENAC olasz légiforgalmi irányító szolgálat 13 és 17 óra között munkabeszüntetésre készül.
Nőellenességgel vádolta a jobboldali Osztrák Szabadságpártot (FPÖ) Heinz-Christian Strache szabadságpárti volt alkancellár csütörtökön, feleségének, Philippa Strachénak a pártból történt kizárása miatt.
A török külügyminisztérium csütörtöki közleményében teljes egészében elutasította az Európai Parlament képviselőinek néhány órával korábban elfogadott állásfoglalását, amelyben nemzetközi szankciók meghozatalára szólítottak fel Ankara ellen az északkelet-szíriai török hadművelet miatt.
Összesen 6-8 ezer menedékkérő él az országban fedél vagy megfelelő felszereltség nélküli szálláshelyeken, ami a tél közeledtével további nehézségek elé álltja a szarajevói kormányt.
A Fehér Ház lemondta a The New York Times és a The Washington Post című lapok előfizetését - jelentette be Stephanie Grisham, az amerikai elnöki hivatal szóvivőnője csütörtökön.