Az Egyesült Királyság európai uniós kiválási határidejének újabb halasztásáról egyeztettek a bennmaradó tagországok kormányainak képviselői vasárnap Brüsszelben, döntés azonban nem született a találkozón.
A szervezők szerint megközelítőleg 200 ezer demonstráló érkezett az olasz fővárosba az ország minden területéről Matteo Salvini (46) volt belügyminiszter kormányellenes nagygyűlésére, amelyen a Liga párt vezetője a baloldali kabinet távozását követelte.
Életét vesztette egy 15 éves angol iskolás fiú, amikor kizuhant spanyolországi szállása hetedik emeleti ablakán - a törött redőnyt szerette volna megcsinálni.
Nem hétköznapi főúri menyegzőt tartottak a hétvégén: Napóleon (1769–1821) ük-ük-ük unokaöccse elvette a legendás francia császár néhai feleségének ük-ük-ükunokahúgát.
Donald Trump amerikai elnök vasárnap élesen bírálta Hillary Clinton volt külügyminisztert, volt elnökjelöltet azért, mert orosz érdekek szolgálatában állónak nevezett két elnökjelölt-aspiránst.
Érdekes kimenetele lett végül egy elefánt és egy krokodil összecsapásának Zambiában, ami végül mindkét harcos halálához vezetett. A hüllő konkrétan teljesen szétlapult a több ezer kilogrammos emlős alatt.
A Brexit-huzavona komikus, bár inkább tragikus és zavaros mivolta ezúttal Boris Johnson (55) miniszterelnök és az EU közötti levelezésben csúcsosodott ki.
Kivonultak az egyik török határ mentén fekvő városból, a kurdok helyét a Törökországgal szövetséges milíciák vették át. A kivonulást a kurdok a Törökország által bejelentett, ötnapos fegyvernyugvásról szóló megállapodás részeként hajtották végre.
Friss trend van kibontakozóban az Egyesült Államokban: új korszak köszönthet be az úgynevezett okosfegyverek sorozatgyártásával, amelyek nagy hatással lehetnek az ország hadseregére és társadalmára is - írta a Világgazdaság a Reutersre hivatkozva hétfőn.
A parlament ezen a héten háromszor, jövő héten pedig egyszer ül össze. A legfontosabb téma a tavalyi zárszámadás lesz, de bizonyos, hogy az önkormányzati választás eredménye is gyakran szóba kerül majd.
Mintegy háromezer iskolában függesztették fel a tanítást a Priscilla trópusi vihar miatt a Mexikó középső-nyugati részén, a Csendes-óceán partján fekvő Jalisco szövetségi államban - közölte a regionális kulturális minisztérium vasárnap este.
A legmagasabb szintű időjárási készültséget vezették be az északnyugat-olaszországi Liguria tartományban, amelyet nagy erejű vihar és esőzés sújtott hétfő hajnalban. Víz öntötte el Milánó egyes kerületeit is.
A legmagasabb szintű időjárási készültséget vezették be az északnyugat-olaszországi Liguria tartományban, amelyet nagy erejű vihar és esőzés sújtott hétfő hajnalban. Víz öntötte el Milánó egyes kerületeit is.
Újabb és egyszerű „igen-nem” szavazást tartanak a brit parlamentben Boris Johnson miniszterelnök brexit-alkujáról. A brit miniszterelnök már ma meg akarja szavaztatni a képviselőket, miután szombaton akadályt emeltek a brit EU-kilépést szentesítő megállapodás elé.
Államférfi ilyet nem tesz, politikus is csak nagyon ritkán. Boris Johnson brit kormányfő levélben kérte Brüsszeltől, hogy halasszák el az október 31-re kitűzött Brexitet, mert nincs megállapodás az unióból való kilépés feltételeiről. A levelet nem írta alá, csak azt jelezte, hogy a feladó őfelsége miniszterelnöke. És írt egy másik levelet, amelybe
Először mutatták ki, hogy a kongói óriásvarangy Afrika legnagyobb és legveszélyesebb viperájának álcázza magát, hogy ne támadják meg - számolt be róla a Phys.org.
Irán elítéli, hogy Törökország hadállásokat akar létesíteni Szíriában, és azt követeli, hogy tartsák tiszteletben legfőbb regionális szövetségesének területi egységét.
Örökre kizárt egy nőt és útitársát a hajóiról a Royal Caribbean floridai üdülőhajó-társaság, mert a nő egy hajóúton kimászott az erkélyéről és életét veszélyeztetve készített szelfit.
A „Holy Davidson” motorja gyöngyházszínű, amerikai-mexikói stílusú díszítéssel készült, aranyozott alkatrészek és süllyesztett kereszt is növeli az értékét.
A nyugat-balkáni állam politikai pártjai erről azután állapodtak meg, hogy az Európai Unió ismét elhalasztotta az uniós csatlakozási tárgyalások megkezdését Szkopjéval.
A véglegesítéséhez közeledik a kormányprogram és a miniszterjelöltek listája is, Egy bukaresti napilap megszerezte a miniszterjelöltek várható névsorát.
Olaszok Koalíciójának nevezte el Matteo Salvini, a Liga elnöke az általa vezetett római tömegdemonstráción egységbe forrt jobboldali és jobbközép pártok szövetségét a Corriere della Sera című olasz napilapnak adott interjúban hétfőn. Eközben a Giuseppe Conte vezette kormányban egyre erősebbek az ellentétek.
Egy zömmel kurdok lakta észak-szíriai városban a lakosok krumplival megdobálták hétfőn az országból kivonuló amerikai katonákat egy kurd hírügynökség felvételei szerint.
Megnyitottak az első szavazókörök hétfőn Kanada keleti felében, és ezzel megkezdődött a különösen szoros versenyt ígérő parlamenti választás az észak-amerikai országban.
A Külgazdasági és Külügyminisztérium által közzétett képen Nasszer bin Hamísz bin ali al-Dzsasmi miniszteri rangú pénzügyminisztériumi főtitkár fogadja Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminisztert Omán fővárosában, Maszkatban.
Bonyolult a helyzetük azoknak a menekülteknek, akik a török–szír konfliktus miatt a legnagyobb veszélyben vannak – mondta a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Stratégiai Védelmi Kutatóközpont igazgatója. Tálas Péter szerint a helyzetre a legnagyobb hatással Oroszország és Vlagyimir Putyin orosz elnök van.
Alaposan átalakíthatja a konszenzusra épülő svájci politikai rendszert, a helyi pártok kormányzati szerepvállalását szabályozó „varázsformulát”, hogy a Zöldek az alpesi államban történetük legjobb eredményét érték el.
Olaszok Koalíciójának nevezte el Matteo Salvini, a Liga elnöke az általa vezetett római tömegdemonstráción egységbe forrt jobboldali és jobbközép pártok szövetségét a Corriere della Sera című olasz napilapnak adott interjúban hétfőn. Eközben a Giuseppe Conte vezette kormányban egyre erősebbek az ellentétek.
Nem engedélyezte a londoni alsóház elnöke, hogy a brit EU-tagság megszűnésének (Brexit) feltételeiről szóló megállapodást a kormány hétfőn szavazásra terjessze a ház elé.
Nem engedte John Bercow, a brit parlament elnöke, hogy a londoni képviselőház hétfőn napirendre tűzze a szavazást arról a megállapodásról, amelyet Boris Johnson múlt csütörtökön kötött az Európai Unió vezetőivel az ország EU-ból való kilépésének feltételeiről.
Újabb stoptáblákat kapott a brit miniszterelnök terve hétfőn - egyet a brit parlament alsóházának elnökétől, egyet pedig egy bíróságtól az alá nem írt halasztási folyamodvány ügyében. Utóbbit ráadásul ismét "úgy döntöttek, hogy nem döntöttek" formában.
Ukrán politikai körökben komoly felzúdulást váltott ki a Volodimir Zelenszkij államfő által hivatalba lépése előtt vezetett Kvartal 95 humorszínház egyik legfrissebb produkciója, amely egy ismert népdal átiratában a volt jegybankelnök vidéki házának felgyújtásán tréfálkozott - számolt be az Ukrajinszka Pravda hírportál.