― Személyesen adott át fejenként százezer forintot Schobert Norbi (48) vasárnap délelőtt egy budai étteremben azoknak, akik két hónap alatt arányaiban a legtöbb kilót leadták.
Emilio végre megtörte a csendet és megmagyarázta a halandzsaprodukciót, ami - Ganxsta Zoleenak, a Tankcsapdának és Sebestyén Balázséknak köszönhetően - már valóságos mémgyárat indított be az interneten.
– Időutazásra repíti a nézőket a Barátok közt következő esti epizódja, amelyben még Szőke is visszatér a múltba – igaz nem Zoltán, hanem Bence, a Berényi Miklóst alakító színész fia. A történet szereplői hirtelen 1988-ban találják magukat, amikor még a szintipop dübörgött, susogtak a melegítők, Nóra és Miki pedig őrülten szerelmesek egymásba.
Balázs Fecó korábban komoly szívműtéten esett át, ezért átérzi kollégája helyzetét, aki hosszú kihagyás után, decemberben – a rajongók nagy örömére – újra színpadra áll.
Ők szúrtak ki egy évekkel ezelőtti MTV-s felvételt, amin az énekes halandzsázik. Azóta már mémek születtek róla és Sebestyén Balázsék is jót derültek rajta.
Jim Jarmusch A holtak nem halnak meg című filmjének vetítésével ma veszi kezdetét a 26. Titanic Filmfesztivál, amelyet két helyszínen, az Uránia Nemzeti Filmszínházban és a Francia Intézetben rendeznek meg.
A MÁV-START utasai a bérletüket mostantól az új típusú személyazonosító igazolványukon elektronikus adatként tárolhatják. Az eSzemélyihez hozzárendelt bérlet óriási előnye, hogy az utasnak nem kell papíralapú bérletet őriznie és magával vinnie. A vasúttársaság korábban a Budapest–Pusztaszabolcs és a Budapest–Székesfehérvár vasútvonalakon tesztelte
A Pretty Little Liars színésznőjének terhességét egy egész világ végig követte, hiszen Shaynek már nagy vágya volt, hogy édesanya lehessen, főleg hogy első terhessége vetéléssel végződött.
Hiába vettek már a könyveiből több mint egymillió példányt, Müller Péter író csodálkozik, hogyan került olyan illusztris társaságba, mint a Kossuth-díjasok. A Ripostnak azt mondta, most megjelent könyvét a benne élő bohóc írta, aki akkor is tud nevetni, ha nagy a baj, néha viszont kifejezetten bosszantó.