Késeléses támadás érte csütörtökön Jair Bolsonaro szélsőjobboldali brazil elnökjelöltet Juiz de Fora városában tartott kampányrendezvényén - jelentette a helyi sajtó. A politikus rendkívül sok vért vesztett, ezért életveszélyes állapotban került a kórházba.
Franciaország és a három Benelux-állam vezetője egyfajta afrikai Marshall-tervről tárgyalt. A felek az afrikai országok kapcsán a Törökországgal létrehozott migrációs megállapodáshoz hasonló egyezmény megkötéséről is egyeztettek.
Késeléses támadás érte csütörtökön Jair Bolsonaro szélsőjobboldali brazil elnökjelöltet Juiz de Fora városában tartott kampányrendezvényén - jelentette a helyi sajtó.
Az amerikai tudományos akadémia friss jelentésében az áll, hogy nagyobb teljesítményű távcsövekkel már képesek lesznek földönkívüli életformák után kutatni. Az amerikai űrhivatalnak azonban ehhez még több pénzre lenne szüksége.
Az ARD televízió miközben a békés felvonulásról tudósított, egy egy héttel korábbi agresszióba torkolló szélsőjobboldali demonstráció képeit vetítette.
Magyarország készen áll a magyar–türk együttműködés új fejezetének megnyitására. Ezt Orbán Viktor miniszterelnök mondta a Türk Nyelvű Államok Együttműködési Tanácsának negyedik ülésén.
Van egy dolog, amiben még azok sem kételkednek, akik esetleg nem kedvelik Cristiano Ronaldót: hogy rengeteget edz. A portugál új csapatában, a Juventusban is lenyűgözte a csapattársait, a brazil szélső, Douglas Costa például azt mondta még a nyáron, hogy nem látott még olyan focistát, mint Ronaldo.
A britek szerint Szkripalék megmérgezése nem lehetett engedély nélkül végrehajtott művelet, és szinte biztos, hogy az akciót „az orosz állam valamely magas szintjén” is jóváhagyták.
Az amerikai légierő F-22-es típusú vadászgépei orosz Tu-95MSZ típusú hadászati bombázógépeket fogtak be és kísértek az Északi-sarkvidék egyes szakaszai felett - közölte az orosz védelmi minisztérium pénteken.
Matematikailag van rá esély, hogy ne legyen meg szerdán a Sargentini-jelentésre a kétharmad - ezt a Miniszterelnökség államtitkára mondta tegnap a Nézőpont Intézet workshopján. Varga Judit szerint az lesz a döntő, hogy az Európai Néppárt frakciója a szavazáskor "hol hasad". Inkább hagyná büntetni Orbán Viktort Merkel a Sargentini jelentéssel, Manfr
Megdőlhet a bajor Keresztényszociális Unió, a CSU több évtizedes dominanciája októberben, amikor tartományi választások lesznek Bajorországban. Minderről a Corvinus Egyetem tanára, Kiss J. László beszélt az InfoRádió Aréna című műsorában.
Az EP házbizottságaként működő elnökök értekezletének ülését megelőzően olasz újságírók a Fidesz néppárti tagságáról kérdezték Junckert, aki kijelentette: „igen, nekem ez problémát jelent”.
Kétszer szóltak a múlt héten, hogy menjenek arrébb, mert lőnek. Nem mentek, de nem is lőttek eddig. Az amerikai katonáknak parancsuk van arra, hogy visszalőjenek, akár az oroszokra is.
Heiko Maas német külügyminiszter Ankarában tárgyalt a török elnökkel, és feltűnően kerülte a jogtiprás kérdését, viszont felajánlotta a német kormány segítségét menekültügyben.
A találgatás már megindult Brüsszelben, hogy ki válthatja majd Jean-Claude Junckert az Európai Bizottság elnöki posztján. A legtöbbet emlegetett jelölteket mutatjuk be.
Megszűnhetnek a diplomáciai kapcsolatok Paraguay és Izrael között, miután a dél-amerikai állam száznyolcvan fokos fordulatot tett a nagykövetségének lokációját illetően.
A Bruxinfo főszerkesztője kérdésesnek tartja, hogy a Sargentini-jelentés jövő heti szavazásakor az Európai Parlamentben a dokumentum támogatói megszerzik-e a kétharmados többséget. Az EP legnagyobb frakcióját, a kormánypártok képviselőit is magába foglaló néppárti képviselőcsoportot erősen megosztja a jelentés.
Tűzszünetet sürgetett Idlíbben Recep Tayyip Erdogan török elnök az iráni és az orosz kollégájával Teheránban tartott tanácskozásán a szíriai helyzetről. Vlagyimir Putyin orosz államfő azonban elutasította a felvetést, és Haszán Róhánival együtt azt hangsúlyozta, hogy elkerülhetetlen a "terroristák" elleni harc az északnyugat-szíriai tartományban, a