Meghalt Burt Reynolds. A világhírű amerikai színészt 82 éves korában érte a halál csütörtökön Floridában - jelentette a The Hollywood Reporter című filmes szaklap a híresség menedzserére hivatkozva.
Emmanuel Macron francia államfő csütörtökön felszólította a konzervatív pártokat tömörítő Európai Néppártot (EPP), hogy - mint fogalmazott - tegye világossá álláspontját, szerinte ugyanis az EPP-nek választania kell, hogy Angela Merkel német kancellárt vagy Orbán Viktor magyar miniszterelnököt támogatja.
A Bloombergen jelent meg egy összeállítás arról, hogy a világ melyik városában él a legtöbb olyan ember, akinek személyes vagyona meghaladja a 30 millió dollárt (8,4 milliárd forintot). Eddig mindig New York végzett az első helyen, de úgy néz ki, hogy a nagyon gazdagok elkezdtek áttelepülni Hongkongba, és most már ott élnek a legtöbben. New York a
A British Airways online foglalásokhoz használt honlapján és okostelefonos alkalmazásán keresztül mintegy 380 ezer bankkártya adatait lopták el - közölte a brit légitársaság.
Még augusztusban kötött ki Olaszország partjainál az a Diciotti nevű hajó, amelynek fedélzetén 144 migráns utazott. Több napos huzavona után a kormány úgy döntött, hogy az illegális bevándorlók elhagyhatják a hajót. Salvini azonban bejelentette 50-en közülük eltűntek.
Terjedelmes cikkben foglalkozik a német Der Tagesspiegel nevű lap Matteo Salvini olasz belügyminiszter életével és munkásságával. A lap idézi az olasz politikust, aki szerint Soros György behálózta és finanszírozza az európai elitet.
A történelemtanárként dolgozó Francois Dourlen érdekes dologgal tölti a szabadidejét: a mindennapi élet valóságával kombinálja az ikonikus mesehősöket.
Saját kollégái szabotálják Donald Trump (72) politikáját, mivel úgy vélik, az amerikai elnök viselkedése árt az ország egészségének – többek között erről írt egy magát a kormányzat munkatársának mondó, névtelen szerző a New York Times hasábjain.
Átverésnek indult, de hatalmas szerencse lett belőle: főnyereményt hazudott egy asszony, ám a férje másodszorra már nem hitt neki, pedig igazat mondott.
A Japán legészakibb nagy szigetét, Hokkaido-t csütörtök hajnalban sújtó 6,7-es erősségű földrengés nem ritka a szigetországban - mondta az InfoRádió által felkeresett geológus.
Az Egyesült Államokban a csütörtöki nap folyamán két újabb járat utasait zárták karanténba influenzaszerű megbetegedés miatt. A repülőgépek Párizsból és Münchenból érkeztek Philadelphiába, míg a szerdán érkező járatok utasai Dubajból utaztak New Yorkba.
Angela Merkel saját párttársa, Michael Kretschmer helyzetét is megnehezítette a chemnitzi eseményekkel kapcsolatos nyilatkozatával, amely felháborította a szász lakosságot.
New York állam főállamügyésze csütörtökön elrendelte az állam összes katolikus egyházközségének átvizsgálását esetleges szexuális visszaélések miatt. New Jerseyben hasonló vizsgálat végett az államügyész vizsgálóbizottságot hoz létre.
Szakértők szerint a közelgő európai parlamenti választások végleg eldöntik az európai erőegyensúlyt. Létezik egy nyugat-európai törekvés arra, hogy megosszák a közép-európai országokat.
A magyar teniszező győzelmével történelmet írt, ugyanis ő lett az első magyar játékos, aki az amerikai nyílt teniszbajnokság valamelyik felnőtt versenyében döntőzhet.
A Benelux államokhoz fordult erősítésért Emmanuel Macron: a francia elnök tegnap Luxemburgban tárgyalt Mark Rutte holland, Charles Michel belga és Xavier Bettel luxemburgi kormányfővel.