2018. július 27. péntek

júl. 27
10:33
Szijjártó Péter: a kormány folytatja a keresztényeket segítő programját (Infostart)
A magyar kormány folytatja a közel-keleti keresztény közösségeket támogató politikáját - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.
júl. 27
10:42
Hazatérő rendőröket fogadtak Szegeden (hirado.hu)
A magyar rendőrök Macedóniában és Szerbiában teljesítettek szolgálatot.
júl. 27
10:48
Támogatást adott Sáncheznek Macron (USAracing)
Villámlátogatást tett tegnap Madridban Emmanuel Macron, mielőtt Pedro Sánchez spanyol kormányfővel együtt egy mai portugáliai fórumra utaztak volna tovább.
júl. 27
10:54
Német hatóságok: meghalt a legjelentősebb német terroristavezér (ATV)
Az észak-iraki Moszulért folytatott küzdelemben meghalt tavaly Reda Seyam, az Iszlám Állam nevű terrorszervezet "kalifátusának" egykori, német állampolgársággal is rendelkező "minisztere" - jelentette a Die Welt című német, konzervatív napilap pénteken biztonsági forrásokra hivatkozva.
júl. 27
10:54
Meghalt a legjelentősebb német terroristavezér (hirado.hu)
Az Iszlám Állam „minisztere” már tavaly életét vesztette.
júl. 27
11:00
Damaszkuszban tárgyalnak a kurdok képviselői (hirado.hu)
Első alkalommal érkeznek kurd küldöttek a szír fővárosba.
júl. 27
11:00
11300 méteren verekedett össze a pilótafülkében az Iraqi Airways két pilótája (444.hu)
A verekedőket végül a gépen utazó biztonsági őrök szedték szét.
júl. 27
11:12
Iszlám Állam: újabb információk szerint már nem él a legjelentősebb német terroristavezér (Képmás)
A Die Welt szerint ár tavaly meghalt az Iszlám Állam egyik, német állampolgárságú vezetője, Reda Seyam.
júl. 27
11:30
Izrael lakásépítéssel válaszol a késelésre (hirado.hu)
A csütörtöki, telepesek elleni merényletre reagál az ország.
júl. 27
11:30
Khan győzelmi beszédet tartott (USAracing)
Megfigyelők szerint Khan pártjának valószínűleg nem sikerül megszereznie a többségi kormányzáshoz szükséges 137 helyet.
júl. 27
11:36
Baleset miatt lezárják az M2-es autópályát (hirado.hu)
Több gépjármű ütközött össze Kosd térségeben.
júl. 27
11:36
Izrael újabb lakásépítésekkel válaszol a telepesek elleni késeléses merényletre (Képmás)
Újabb telepeslakások építésével válaszol Izrael arra a csütörtöki merényletre, amelyben három telepes sérült meg Ciszjordániában, egyikük halálosan.
júl. 27
11:38
Schäuble: A német labdarúgó szövetség hibázott Özil ügyében (Képmás)
Kínosnak gondolja Wolfgang Schäuble, a parlament alsóházának (Bundestag) elnöke, hogy idáig fajultak a dolgok a német válogatott lemondott, török származású focistája, Mesut Özil ügyében.
júl. 27
11:54
117 évesen halt meg a világ legidősebb embere (Blikk)
Meghalt a világ legidősebb embere, Chiyo Miyako, aki idén áprilisban, 117 évesen érdemelte ki ezt a címet. A japán nő 1901. május 2-án született.
júl. 27
12:00
Az orvosi marihuána legalizálásával szorítanák vissza a herbál terjedését Új-Zélandon (444.hu)
Hamarosan jöhet a népszavazás a rekreációs használatáról is.
júl. 27
12:02
Trump exügyvédje szerint Trump igenis előre tudott fia és egy Kreml-közeli "ügyvéd" találkozójáról (444.hu)
Arról, amit 2016. június 9-én tartottak a Trump-toronyban, Donald Trump irodája mellett, és amin Natalja Veszelnyickaja Hillary Clintonról ígért terhelő adatokat.
júl. 27
12:03
Példátlan tárgyalások kezdődtek (Infostart)
Kormányzati tisztségviselőkkel találkoznak a szíriai kurdok képviselői a héten Damaszkuszban. Ez lesz az első alkalom, hogy a Washington támogatását élvező Szíriai Demokratikus Erők (SDF) nevű arab-kurd katonai szövetség küldöttsége felkeresi a fővárost.
júl. 27
12:06
Kiújulhat a menekültügyi vita Bajorországban (HírTV)
A német tartomány kormánya hivatalosan is létrehozza a kitoloncolásokra szakosított helyi hivatalt.
júl. 27
12:12
A román titkosszolgálat állhat az erdélyi terrorper mögött (hirado.hu)
Új fejlemény Romániában, terrorvád-ügyben – egy fokozottan védett börtönbe viszik át azt a két magyart, akit terrorizmus miatt ítéltek öt-öt év börtönre.
júl. 27
12:18
Veteránok maradványait adta át Észak-Korea az Egyesült Államoknak (HírTV)
Diplomáciai gesztusnak szánták.
júl. 27
12:18
Véres tömegverekedésbe fulladt az erőszak ellen hirdetett focitorna (Ripost)
A döntőbe jutott migránscsapatokat nem érintette meg különösebben a fair play szelleme...
júl. 27
12:36
Le akarják szoktatni a briteket arról, hogy már a reptéren berúgjanak (444.hu)
Az év legforgalmasabb napján indult a kormány támogatását is élvező kampány, amiben arra is figyelmeztetnek, hogy a botrányosan részeg utasokat akár egy életre is letilthatják járataikról a légitársaságok.
júl. 27
12:42
Afrika Pekinggel együtt várja a befektetőket (USAracing)
A multikulturalizmus támogatása, a csoporton belüli együttműködés erősítése és az afrikai beruházások növelése állt a BRICS-csúcstalálkozó tegnapi munkanapjának fókuszában.
júl. 27
12:48
Egy indiai nő a repülő vécéjében szülte meg a gyerekét, majd otthagyta a padlón (444.hu)
A személyzet találta meg a halott csecsemőt.
júl. 27
12:54
Phenjan elégedetlen (hirado.hu)
Még mindig nem állapodtak meg Szöullal a koreai-háború lezárásáról.
júl. 27
13:00
Íme, a világ legédesebb munkalehetősége: csokikóstolókat keresnek (ATV)
A világ legédesebb munkalehetőségét kínálja a Ferrero: az olasz édességgyártó 90 csokoládékóstolót keres, akik kakaót, mogyorót és a csokoládékészítés egyéb alapanyagait tesztelhetik a jövőben.
júl. 27
13:12
Saját ügyvédje hazudtolja meg Donald Trumpot (HírTV)
Michael Cohen szerint az elnök tudott a Trump Towerben történt titkos találkozóról emberei és az oroszok között.
júl. 27
13:18
A németek és a Financial Times megint aggódnak a magyar jobboldali nacionalizmus miatt (Képmás)
A német művészeti világban ideológiai vonalak mentén kibontakozó kulturális harccal kapcsolatban tett utalást Magyarországra pénteken a Financial Times című brit üzleti napilap.
júl. 27
13:36
Cápatámadás egy kínai bevásárlóközpontban (444.hu)
Az áldozat egy hatéves kislány, kilenc helyen tört el a karja, amit a nyitott tetejű akváriumból kiugró cápa megharapott.
júl. 27
13:48
Több tízezer éve megfagyott orsógiliszták keltek életre (ATV)
Először igazolták orosz és amerikai kutatók többsejtű szervezetek képességet hosszú távú cryobiózisra természetes extrém hideg körülmények között, amikor az orosz tajga örökfagy talajában talált 32-42 ezer éves orsógiliszták életre keltek, mozogtak és táplálkoztak laboratóriumi körülmények között.
júl. 27
13:54
Megalakult a bajor menekültügyi hivatal (hirado.hu)
Augusztus 1-jén kezdik meg a munkát.
júl. 27
13:57
Kaliforniai rémálom – ezrek menekülnek a tűz elől (Infostart)
Kaliforniában ezrek menekülnek a bozóttüzek elől, valószínűleg szándékos gyújtogatás is történt.
júl. 27
14:06
Több száz éves hagyományt törtek meg Nagy-Britanniában (ATV)
Régi hagyományt tört meg a krikettsport kétszáz éves szentélyében, a londoni Lord's stadionban a Nagy-Britanniát sújtó hőhullám: most először zakó nélkül is beengedik a férfiakat a nézőtér legelőkelőbb részébe, a Viktória királynő korából fennmaradt és csak a tagok és vendégeik számára fenntartott pavilonépületbe.
júl. 27
14:21
Megint medvét láttak Tusnádfürdőn (Infostart)
Fotó is készült az állatról.
júl. 27
14:48
Durva: 10 ezer méterrel a Föld felett verekedett össze két pilóta, 157 utas ült a fedélzeten (ATV)
Tettlegességig fajult egy kapitány és egy elsőtiszt vitája az Iraqi Airways egyik járatán. Az iráni Mashad repülőteréről Irakba tartó gép fedélzetén 157 utas ült, amikor Türkmenisztán és Afganisztán határa felett a két pilóta egymásnak esett.
júl. 27
14:48
Százéves ígéretére emlékeztette Romániát Semjén Zsolt (hirado.hu)
Tiszteletben tartja, hogy a románság ünnepli Erdély Romániához csatolását, de kéri, ők is tartsák tiszteletben, hogy ezt a magyarok nem ünneplik.
júl. 27
15:06
Kegyetlen hőség támadja a briteket, rekordot is dönthet a meleg (ATV)
Az elmúlt héten az Egyesült Királyságban több helyen fennakadásokat okozott a szokatlanul nagy hőség. Pénteken tetőzhet a hőhullám: a meteorológusok legutolsó előrejelzései szerint akár 37 fok is lehet, ami júliusi rekordot jelentene.
júl. 27
15:18
Seehofer szerint gondolatrendőrséget vezet az alkotmánybíróság elnöke (HírTV)
Szóban esett egymásnak a német alkotmánybíróság elnöke és a német belügyminiszter.
júl. 27
15:30
Szijjártó: Továbbra is támogatjuk a közel-keleti keresztény közösségeket (HírTV)
A külügyminiszter Washingtonban emelte fel szavát a közel-keleti keresztények üldözése ellen.
júl. 27
15:36
Német városok önként befogadnak tengerből kimentett menekülteket (hirado.hu)
Nagyra értékelte a gesztust a német városok érdekvédelmi tanácsa.
júl. 27
15:42
Íme, a hely, ahol ingyen lehet buszozni (ATV)
Szinte egész Észtországban ingyenessé tették a buszközlekedést, hogy csökkentsék az országon belüli repülőutak számát és a fosszilis üzemanyag fogyasztását. Ezzel Észtország az első az európai államok között.
júl. 27
15:42
Szijjártó Péter: Magyarország továbbra is támogatja Szerbia EU-integrációját (USAracing)
Úgy vélte, az Európai Bizottság által előirányzott 2025-ös céldátum nagyon távoli, Szerbiának ennél korábban kellene csatlakoznia az EU-hoz.
júl. 27
15:48
65 éve tart a tűzszünet a két Korea között (ATV)
Újabb szimbolikus lépést tett Észak-Korea. Phenjan a koreai háború lezárását jelentő tűzszüneti egyezmény aláírásának 65. évfordulója alkalmából több tucat amerikai katona földi maradványait juttatta vissza az Egyesült Államokba. A katonák a háborúban estek el, de holttesteiket mindeddig a zárkózott diktatúra nem adta át családjaiknak.
júl. 27
15:48
Ausztrália: a racionális Nyugat örököse (Képmás)
„Egy naiv és puha bevándorláspolitika ellentmond a józan észnek. A kormányok legfontosabb kötelezettségének mindenekelőtt a saját állampolgáraikról való gondoskodásnak kell lennie” – jelentetti ki néhány éve Tony Abbott volt ausztrál miniszterelnök. Ausztrália megmutatja, hogyan lehet józan ésszel és kemény döntések melletti kitartással fenntarthat
júl. 27
15:51
Gyász: meghalt a világ legidősebb embere (Infostart)
Meghalt a világ legidősebb embere, egy 117 éves japán nő, aki alig három hónapig volt a cím birtokosa.
júl. 27
15:54
Ebben a balti országban a legtöbb buszútért nem kell fizetni (hirado.hu)
Az észt kormány célja, hogy a kitűzött szén-dioxid kibocsátást elérjék 2030-ra.
júl. 27
15:54
Meghalt a világ legidősebbjének tartott japán asszony (444.hu)
A 117 éves Mijako Csijo három hónapig volt a világ legidősebb embere.
júl. 27
15:54
Palkovics László: legyen saját termékük a magyar vállalatoknak! (USAracing)
Olyan szabályozási környezetet kell létrehozni, amely ösztönzi a vállalatokat, hogy túllépjenek a technológiai gáton – mondta.
júl. 27
16:06
Mire készülnek? Csehország komoly létszámmal növeli hadseregét (ATV)
Csehország 2026-ig 30 ezerre növeli hivatásos hadserege létszámát, amely jelenleg 21 ezer körül mozog - jelentette be Jirí Baloun, a cseh hadsereg vezérkari főnökének első helyettese a brünni Védelmi Egyetem végzős hallgatóinak pénteki évzáró ünnepségén.
júl. 27
16:06
Mihez kezd Ecuador Julian Assange-dzsal? (Képmás)
Hat éve él Ecuador londoni nagykövetségén a Wikileaks kiszivárogtató oldal hatóságok elől menekülő alapítója. Lenin Moreno ecuadori elnök szerint ez nem tartható fenn a végtelenségig.

Keresés