Fegyveres támadók hatoltak be hétfőn az iraki Kurdisztán kormányzói hivatalába a terület székvárosában, Erbílben - közölte a kurd autonóm terület helyettes kormányzója.
A törvényhozás a napokban egy olyan alaptörvény-módosítást fogadhat el, amely lehetővé teheti a magántulajdont, a külföldi befektetéseket és a melegházasságot is.
A Ryanair arra figyelmezette a pilótákat és a légiutas-kísérőket, hogy néhányan elveszíthetik állásukat, ha elhúzódnak a sztrájkok. A cég ugyanakkor úgy vélte, hogy teljesíti éves nyereségtervét.
Több tízezer tiltakozó vonult az utcára tegnap Münchenben, hogy a Keresztényszociális Unió bajor konzervatív párt jobbratolódása és a közbeszéd eldurvulása ellen tiltakozzanak.
Legkevesebb három ember meghalt a vasárnap este a kanadai Torontóban történt lőfegyveres ámokfutásban, a lövöldöző mellett egy fiatal nő is életét vesztette, illetve időközben egy további áldozat halt bele sérüléseibe, tucatnyian megsebesültek.
Tűzszünetben állapodott meg szombat hajnalban Izrael és a Gázai övezetet irányító Hamász radikális palesztin szervezet a halálos kimenetelű támadások után.
Hazafibb, katolikusabb és kapitalistább lehet a Spanyol Néppárt új irányvonala a frissen megválasztott pártelnöknek, Pablo Casadónak köszönhetően az elemzők szerint.
Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök a Washingtonnal ápolt szoros kapcsolatokat méltatta a kormány hétfői ülésén, néhány órával Szergej Lavrov orosz külügyminiszter hétfő délutáni látogatása előtt - jelentette internetes változatában a The Jerusalem Post című angol nyelvű izraeli újság.
Az Orbán Viktor által támogatott Jansát két jobboldali párt, az NSi és a SNS szavazná meg. A vele folytatott együttműködést azonban erőteljes migránsellenes politikája miatt a baloldali pártok elutasítják.
Európa az Egyesült Államok segítsége nélkül is képes arra, hogy megvédje magát – véli a németek 56 százaléka egy hétfőn ismertetett felmérés eredménye szerint.
Legkevesebb három ember meghalt a vasárnap este a kanadai Torontóban történt lőfegyveres ámokfutásban, a lövöldöző mellett egy fiatal nő is életét vesztette, illetve időközben egy további áldozat halt bele sérüléseibe, s tucatnyian megsebesültek.
Megerősítette az afrikai sertéspestis (ASP) jelenlétét a Román Állategészségügyi Hatóság a Bihar megyei Kiskereki település egyik kis létszámú házisertés-állományában. A kitörés körül felállított 10 kilométeres sugarú megfigyelési körzet Magyarországra, Hajdú-Bihar megyébe is átnyúlik, az érintett területen azonban sertést nem tartanak - közölte a
Az izraeli hadsereg a Fehér Sisakosok nevű, magát humanitárius civil szervezetként definiáló csoportosulás nyolcszáz aktivistáját mentette ki Szíriából.