Egy ismeretlen merénylő ünnepi zászlófelvonás közben agyonlőtte a Fülöp-szigeteki Tanauan város polgármesterét, Antonio Halilit - közölte a helyi rendőrség.
Nem korlátozza az alkotmányos szabadságjogokat, és nem államosítja a magántulajdont – ezt ígérte győzelmi beszédében a mexikói elnökválasztás baloldali nyertese. Andres Manuel Lopez Obrador decemberben veheti át az államfői posztot. A politikus már a kampányában harcot hirdetett a korrupció ellen.
Brazília 2-0-ra legyőzte Mexikót az oroszországi labdarúgó-világbajnokság első hétfői nyolcaddöntőjében, Szamarában, így bejutott a legjobb nyolc közé.
Tárgyalóasztalhoz ült Angela Merkel és Horst Seehofer. A CSU elnöke hajnalban jelentette be, hogy mind a belügyminiszteri, mind a pártelnöki tisztségéről lemond, mivel nem tudtak dűlőre jutni Merkellel a menekültkérdésben. A vitába azóta a szociáldemokrata Sigmar Gabriel is beszállt - aki egyenesen azt állítja, hogy Seehofer „Németország sorsával j
Horst Seehofer német belügyminiszter, a bajor Keresztényszociális Unió (CSU) elnöke egy hétfői nyilatkozatában jelezte, hogy nem hajlandó engedni Angela Merkel kancellárnak, a testvérpárt Kereszténydemokrata Unió (CDU) elnökének kettejük menekültügyi vitájában, és nem folytatja tovább miniszteri munkáját, ha nem sikerül kompromisszumra bírni a korm
Andrés Manuel López Obrador, a mexikói elnökválasztás győztese hétfőn kijelentette: hivatalba lépését követően "baráti jobbot nyújt" Donald Trump amerikai elnök kormányának. López Obrador a több mint 50 százalékos feldolgozottságnál közölt hivatalos részeredmények szerint a voksok mintegy 53 százalékát szerezte meg.
A belga válogatott kétgólos hátrányból fordítva, a 94. percben lőtt találattal 3-2-re legyőzte a japán csapatot az oroszországi labdarúgó-világbajnokság hétfői második nyolcaddöntőjében, Rosztov-na-Donuban, így bejutott a legjobb nyolc közé.
Százötvenkétmillió gyereket dolgoztatnak a világon, közülük 73 millió dolgozik szélsőséges és veszélyes körülmények között - írta hétfőn közzétett jelentésében Gustavo Suárez Pertierra, az ENSZ Gyermekalapjának (UNICEF) spanyolországi bizottsági elnöke.
Kemény küzdelemmel és nehéz napok után jó kompromisszummal zárja le a menekültügyi szabályozás körüli vitáját a német Kereszténydemokrata Unió (CDU) és a bajor Keresztényszociális Unió (CSU) - mondta Angela Merkel német kancellár, a CDU elnöke hétfő este Berlinben.
Brüsszel - Merényletre készülő, iráni származású házaspárt vettek őrizetbe az elmúlt hétvégén Belgiumban, a gyanúsítottak autóba rejtett pokolgéppel terveztek lecsapni a Népi Mudzsahedek elnevezésű iráni ellenzéki csoport tagjaira Franciaországban - jelentette be hétfőn a belga szövetségi ügyészség.
Noha az elmúlt évek egyik legfontosabb sikereként emlegették Európa-szerte a múlt heti uniós csúcstalálkozón született, migrációval kapcsolatos megállapodást, a jelek szerint beigazolódni látszik az, amitől Donald Tusk (61) korábban óva intett.
Elkészült a világ legdrágább farmerkabátja Angliában. Az Infinity (Végtelenség) nevet viselő dzsekit több mint 2 kilogrammnyi 24 karátos aranyszegeccsel verték ki, plusz 129 darab hatalmas gyémántgomb díszíti.
Előreláthatóan akár négy hónapig nem jut a felszínre a barlangban rekedt 12 diák és fociedzőjük Thaiföldön, mert a vízszint még nem apadt le annyira, hogy biztonságosan ki tudják őket hozni - közölte a délkelet-ázsiai ország hadserege kedden.
A német kancellár szerint sikerült jó kompromisszummal véget vetni véget vetni a Kereszténydemokrata Unió és a Keresztényszociális Unió hetek óta húzódó vitájának.
Több mint száz ház leégett az egyesült államokbeli Colorado államban, Fort Garland településnél erdőtűz miatt - közölte helyi idő szerint hétfőn a katasztrófavédelem.
A japán válogatott nagyon közel volt ahhoz, hogy története során először bejusson a legjobb nyolc közé a labdarúgó-világbajnokságon, de a 94. percben kapott góllal végül alulmaradt a belgákkal szemben. Szövetségi kapitányuk, Nisino Akira nem tudta palástolni csalódottságát, s bevallotta, hogy le van sújtva.
Észak-Korea vezetése további engedményeket szeretne kicsikarni az Egyesült Államoktól, ezért végeznek továbbra is fejlesztési munkálatokat a jongbjoni atomerőműben - mondta a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Stratégiai Védelmi Kutatóközpontjának tudományos főmunkatársa. Háda Béla úgy látja, Észak-Korea diplomáciai nyomást próbál gyakorolni az USA-ra.
Mikor menekülniük kellett a szíriai háború elől, a Damaszkuszban tanárként dolgozó Kholoud és Saad felkészültek rá, hogy talán sosem taníthatnak újra. A szintén menekült Marwa is úgy volt vele, bármilyen munkát elvállal, hogy fenntartsa magát Ausztriában. Most viszont megkapták a bizonyítványukat a Bécsi Egyetemen menekült tanároknak szervezett kép