Magyarország nyitott gazdaság, elemi érdeke a zavartalan együttműködés a brit befektetőkkel, ezért érzékenyen érintené minden együttműködési nehézség – tette hozzá.
Az államfő egyesek részéről tapssal kísért beszédével szemben ugyanakkor a radikális baloldal, illetve a jobbközép ellenzék egy része a távolmaradásával tiltakozott.
Az olasz belügyminiszter egy tévécsatornának adott interjújában úgy fogalmazott, hogy a spekulációiról ismert Soros György migránsokkal akarja elárasztani Olaszországot és Európát. A miniszter szerint Soros imádja a rabszolgákat...
A június 24-én újraválasztott török elnök, Recep Tayyip Erdogan hétfőn letette az államfői esküt a parlamentben. Ezzel Törökországban hivatalosan is végrehajtó elnöki rendszer lépett életbe.
Közel kilenc hónap után szerdán bizalmat szavazhat a cseh képviselőház a Babiš-kormánynak, ám még mindig nem tudni biztosan, hogy ez megtörténik-e. A kabinetnek jelenleg 14 tagja van, de továbbra sincs meg, ki lesz a cseh külügyminiszter, az igazságügyi tárca vezetőjét pedig plágiummal gyanúsítják.
A továbbiakban az igazságügyi miniszternek kell nevesítenie valakit a DNA élére, a román Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács véleményezése után pedig az elnöknek kell kineveznie.
Az iráni irányítás alatt álló jemeni síita húszi felkelők rakétát lőttek ki a Szaúd-Arábia déli részén fekvő Dzsaizán városra, a szaúdi légierő azonban kivédte a támadást - jelentette kedden a szaúdi állami média.
Öngyilkos pokolgépes merényletet követtek el kedden a kelet-afganisztáni Nangarhar tartomány székhelyén, Dzsalálábádban, legalább tíz ember meghalt - közölték kormányzati tisztviselők.
A mozdonyvezetők sztrájkja miatt akadozik a vonatközlekedés Belgiumban. A belga állami vasúttársaság tájékoztatása szerint három vonatból egyet indítanak.
Hamburgi kommandósok rohamozták meg annak a 44 éves egyiptomi migránsnak a házát, aki a gyanú szerint meg akarta ölni 14 éves lányát. A tinédzser bűne állítólag az volt, hogy olyan barátot választott maga mellé, akivel az apuka nem szimpatizált.
Az amerikai elnök a NATO-csúcs után az Egyesült Királyságba utazik, ahol tárgyal Theresa May-jel, és jövő hétfőn Helsinkiben lesz a csúcstalálkozója Vlagyimir Putyin orosz elnökkel.
Határozottan kritizálta Donald Trump amerikai elnök európai szövetségesekkel kapcsolatos álláspontját Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke az EU-NATO együttműködési nyilatkozat aláírása után.
Háromból kettő brit már nem bízik abban, hogy Theresa May megfelelően vezetné a Brexit-tárgyalásokat – derült ki egy frissen publikált felmérésből. A brit kormányfő széke a hétfői lemondáshullám után minden eddiginél jobban megingott a Konzervatív Párt képviselői már aláírásokat gyűjtenek egy bizalmatlansági indítványhoz.
„Tehát itt van a NATO, itt van az Egyesült Királyság, ahol valamiféle zűrzavar uralkodik, és itt van Putyin. Őszintén szólva, mindegyikük közül Putyin lehet a legkönnyebb. Ki gondolná? – fogalmazott Trump Washingtonban kedden, mielőtt útnak indult több mint egyhetes európai tárgyalássorozatára.
Nagy üzlet az embercsempészek számára, a tagállamoknak annál kevésbé. Olaszország újabb migránsokat szállító hajónak tiltotta meg, hogy kikössön partjainál. Eleinte csak a külföldi NGO-knak, majd a földközi-tengeri katonai műveletek hadihajóinak sem engedélyezte Matteo Salvini olasz belügyminiszter a kikötést.
Az elmúlt hetekben a Trump-kormányzatot éles bírálatok érték mind republikánus, mind demokrata párti politikusok részéről a családokat szétszakító politikai gyakorlata miatt.
Visszanyerte kedden öntudatát az a brit férfi, akit június utolsó napján szállítottak súlyos mérgezéses tünetekkel élettársával együtt a délnyugat-angliai Salisbury kórházába. Élettársa, a 44 éves, háromgyermekes Dawn Sturgess vasárnap este a kórházban meghalt.
Visszanyerte öntudatát az a brit férfi, akit június utolsó napján szállítottak súlyos mérgezéses tünetekkel élettársával együtt a délnyugat-angliai Salisbury kórházába. Élettársa, a 44 éves, háromgyermekes Dawn Sturgess vasárnap este a kórházban meghalt.
Sikeresen kimentették a barlangban rekedt 12 fiút és edzőjüket Thaiföldön. A tizenéves gyerekek több mint 17 napot töltöttek a mélyben, miután a víz elborította a barlang kijáratát. Az elsőként kimentett fiúk az orvosok szerint jól vannak, de egy ideig kórházban kell maradniuk. A mentőakcióban összesen 90 búvár vett részt, és a világ számos ország
Újabb holttesteket találtak a mentőcsapatok Japán nyugati részén, ahol hétvégén áradások és földcsuszamlások pusztítottak. A heves esőzések okozta természeti csapásokban legalább 156-an meghaltak.