Thaiföld – Hajmeresztő ajánlatokkal várja a turistákat egy thai weboldal, amely „az iskolából frissen kikerült szüzekkel” és ladyboyokkal csábítja az érdeklődőket.
Munkacsoportot hoznak létre a G7 külügyminiszterei Oroszország "káros viselkedésének" megfigyelésére - jelentette be a brit külügyminiszter a világ hét legfejlettebb ipari országát tömörítő csoport külügyminisztereinek torontói találkozóján hétfőn.
Hosszú betegség után, 68 éves korában hétfőn elhunyt Magyari Béla, a 70-es 80-as évek legendás űrhajósa. Ugyanazt a kiképzést kapta, mint Farkas Bertalan, ő végül sosem járhatott a világűrben.
George H. Bush volt amerikai elnököt a houstoni kórház intenzív osztályán ápolják, már túl van az életveszélyen - közölte hétfőn Jim McGrath, az egészségügyi intézmény szóvivője.
George H. Bush volt amerikai elnököt a houstoni kórház intenzív osztályán ápolják, már túl van az életveszélyen - közölte hétfőn Jim McGrath, az egészségügyi intézmény szóvivője.
USA – Több száz felhasználó vette észre, hogy Melania Trump sokkal jobban érzi magát a néhai elnök, Barack Obama jelenlétében, mint amikor a férjével van.
Közel egymillió embert, köztük félmillió gyereket érint az Afganisztán 34 tartománya közül 22-t sújtó aszály - jelentette hétfőn az ENSZ Gyermekalapja (UNICEF), amely 10 millió dollárt (2,5 milliárd forintot) kért az érintettek megsegítésére.
Szándékosnak tűnik annak a sofőrnek a tette, aki bérelt kisteherautójával járókelők közé hajtott Torontóban, és elgázolt 25 embert, akik közül tíz meghalt - mondta keddre virradóra Mark Saunders, a kanadai nagyváros rendőrfőnöke.
Donald Trump és Melania hétfőn fogadta a Fehér Házban a francia elnököt és feleségét. Emmanuel Macron és párja háromnapos látogatásra érkezett az Amerikai Egyesült Államokba.
Washingtonba érkezett Emmanuel Macron francia államfő, akinek tiszteletére - a tárgyalások keddi megkezdése előtt - Donald Trump amerikai elnök és a first lady, Melania Trump díszvacsorát adott az amerikai fővároshoz közeli Mount Vernonban, George Washington egykori kúriájában.
Több mint nyolcmillió videót távolított el a YouTube tavaly az utolsó negyedévben - olvasható a videomegosztó hivatalos blogjának egy keddi bejegyzésében.
Több mint nyolcmillió videót távolított el a YouTube tavaly az utolsó negyedévben - olvasható a videomegosztó hivatalos blogjának egy keddi bejegyzésében. A Facebook pedig 2018 első negyedévében több százezer, az Iszlám Államhoz és az al-Kaida terrorszervezetekkel kapcsolatos bejegyzést törölt.
Meglepte az orvosokat, hogy a 23 hónapos Alfie hat órával azután is életben van és segítség nélkül lélegzik, hogy lekapcsolták az őt életben tartó gépekről.
Dél-Koreát követve Észak-Korea is leállította propagandát harsogó hangszóróit a két országot elválasztó demarkációs vonalnál - adta hírül kedden egy határ menti dél-koreai település polgármestere.
Dél-Koreát követve Észak-Korea is leállította propagandát harsogó hangszóróit a két országot elválasztó demarkációs vonalnál - adta hírül kedden egy határ menti dél-koreai település polgármestere.
Hackerek blokkolták az ukrán energetikai minisztérium hivatalos honlapját, amelynek feloldásáért bitcoin digitális fizetőeszközben kérnek váltságdíjat - számoltak be kedden ukrán híradások.
Dől a pénz a Google-hoz. Az internetes óriás a növekvő reklámbevételek nyomán masszív költekezésbe kezdett, például méregdrága irodaházat vett New Yorkban.
A rendőri készültség óriási, azonban az emberek nagyon fegyelmezettek és nyugodtak - mondta el a Blikknek a 15 éve Torontóban élő Bogár Liza a tegnapi támadás után, melyben a 25 éves Alek Minassian, aki 10 ember életét oltotta ki hétfőn Kanadában a furgonjával, amivel a tömegbe hajtott.