Halandzsa, kamukéró, hamuka, handabanda, bullshit, vakera, szemfényvesztés, szócséplés, süketelés, szédítés, lódítás - nagyjából e szavakkal lehet összefoglalni az elmúlt negyedszázad magyar kormányainak lakossági rezsiérveléseit.
1920-ban lett az Amerikai Magyar Népszava budapesti szerkesztője, s bár ekkoriban még egy háromfelvonásos operettel is észrevétette magát, mindenekelőtt az újságíró-kamara létrehozásáért folytatott elszánt lobbizása tette őt ismertté.
Mi többet akarunk kedvezni az iszlám követőinek, mint amennyit ők kérnének – mondta Németh Pál református lelkész, iszlámkutató az M1 Ma este című műsorában
Mondom, örülni mentem, úgyhogy igyekeztem örülni annak, ami még van. A Nap még süt, a víz még folyik, a magyar sajtó meg le van van szarva – már úgy értem, ezt nem én állítom, hanem ez központi döntés.
Akár tizenöt év börtön is várhatna Cristiano Ronaldóra, a Real Madrid portugál gólgyárosára, ha bűnösnek találják legutóbbi adóelkerülési ügyében. Egy spanyol adószakértő szerint azonban nem ez a legvalószínűbb forgatókönyv. A Hetek cikke.
Vasárnaptól elektronikus autópályadíj-, úgynevezett DarsGo rendszert vezet be Szlovénia a 3,5 tonna feletti gépjárművekre, a többi járműre továbbra is a matricarendszer lesz érvényben - közölte korábban a szlovén autópálya-kezelő vállalat (DKV).
Az ENSZ attól tart, hogy a gázai övezet határán tovább romolhat a helyzet, és minden felet arra szólított fel, hogy ne vegyenek célba civileket, különösen gyerekeket - tudatta az ENSZ politikai ügyekért felelős főtittkár-helyettese pénteken a Biztonsági Tanáccsal New Yorkban.
Átkutatták a brit hatóságok pénteken Londonban az Aeroflot orosz állami légitársaság egyik repülőgépét - közölte péntek este az orosz külügyminisztérium.
Átkutatták a brit hatóságok pénteken Londonban az Aeroflot orosz állami légitársaság egyik repülőgépét - közölte péntek este az orosz külügyminisztérium.
A Fehér Ház elrendelte annak a 200 millió dolláros (csaknem 51 milliárd forint)támogatásnak a befagyasztását, amelyet Washington eredetileg szíriai újjáépítési munkálatokra szánt volna - jelentette a The Wall Street Journal című amerikai lap helyi idő szerint pénteken.
Világszerte figyelik az eseményeket az M1 tudósítói. Rómában rendőrök, katonák és csendőrök vigyáznak a hívőkre és a turistákra, hiszen az olasz hatóságok azt feltételezik, hogy sokkal magasabb a terrorizmus veszélye az országban, mint korábban bármikor is volt. A német emberek húsvétkor általában elhagyják a várost, Berlin belvárosa azonban turist
Pánikba esve menekültek az ókori rómainak és bibliai alakoknak öltözött helyiek egy nagypénteki körmenetről Acapulcóban, mert a közelben lövések dördültek.
Hevenyészett robbanószerkezet végzett egy amerikai és egy brit katonával, akik az Iszlám Állam dzsihadista szervezet ellen harcoló nemzetközi koalíció tagjaiként szolgáltak Szíriában - közölték illetékes források pénteken.