2018. március 6. kedd

márc. 6
6:27
Phenjan: Reményt keltő tárgyalások egy esetleges Észak-Dél csúcsról (hirado.hu)
18 éve került sor hasonló találkozóra.
márc. 6
6:30
Republikánusok is bírálják Trump tervét (Infostart)
Erőteljesen védelmébe vette a kanadai dolgozók és az érintett iparágak érdekeit Justin Trudeau kanadai kormányfő abban a telefonbeszélgetésben, amelyet Donald Trump amerikai elnökkel folytatott az acél és az alumínium amerikai importjára bevezetni tervezett amerikai vámokról.
márc. 6
6:39
Tizenegy év után először merészkedtek dél-koreai követek Észak-Koreába (444.hu)
A téli olimpia alatt megindult enyhülés már ott tart, hogy a déliek Kim Dzsongunnal vacsoráznak.
márc. 6
6:57
Hiába enyhült Trump, Kanada bekeményítene (hirado.hu)
Nem várt helyről kaphatnak segítséget a védővámoktól tartó ország- és világvezetők.
márc. 6
6:57
Brüsszelnek mutattak piros lapot az olaszok (USAracing)
Hosszú hónapok óta bizonytalanság és patthelyzet jellemzi az olaszországi politikai hangulatot, és úgy tűnik, hogy ezt a vasárnapi parlamenti választásoknak sem sikerült feloldaniuk
márc. 6
7:09
Először nemet mondott a Mueller-bizottságnak Trump egy volt munkatársa (hirado.hu)
Nem kommentálta a Fehér Ház a volt kampányalkalmazott kijelentéseit.
márc. 6
7:18
Az olasz választás észhez téríti az uniós reformereket (HírTV)
Európai lapszemle.
márc. 6
7:39
Phenjan: Észak- és Dél-Korea megállapodott egy csúcstalákozó szándékáról (ATV)
"Kielégítő" megállapodáshoz vezettek Kim Dzsong Un észak-koreai vezető és a Mun Dzse In elnök által Phenjanba menesztett dél-koreai küldöttség tárgyalásai, egyebek közt egy csúcstalálkozó szándékáról - közölte kedden az észak-koreai állami média.
márc. 6
8:00
Megmérgeztek egy orosz kettős kémet Angliában (HírTV)
Szergej Szkripalt kritikus állapotban szállították kórházba vasárnap Salisburyben.
márc. 6
8:09
Maróth Miklós: A demokrácia ellensége az, aki a migrációt erőlteti (hirado.hu)
Pár éve még nem is tudtunk róla, mára viszont naponta hallunk a migrációról és annak az egész kontinensre kiterjedő következményeiről. A bevándorlással párhuzamosan pedig a multikulturalizmus is egyre többször vetődik fel problémaként. Milyen kihívások elé állítja Európát a helyzet?
márc. 6
8:15
Szenegáliak „verték szét” Firenze belvárosát (hirado.hu)
Hétfőn szenegáliak egy csoportja „szétverte” Firenze belvárosát.
márc. 6
8:45
Felfigyeltek Borbély Alexandrára Hollywoodban (Kripto Akadémia)
Tengerentúli siker kapujában a szlovákiai magyar színésznő.
márc. 6
8:57
Jobboldali öröm Olaszországban (USAracing)
A csaknem végleges eredmények szerint a Silvio Berlusconi vezette jobboldali pártszövetség nyerte el a szavazatok 37 százalékát.
márc. 6
9:00
Tévén keresztül keresi férjét a 28 éves szűz (Blikk)
Emese fiatal, szép, tehetséges, és még mindig szűz. Most azonban úgy döntött, ha kell, a tévén keresztül keresi meg a nagy Őt, aki majd élete végéig szeretni fogja.
márc. 6
9:02
Íme a világ legveszélyesebb ételei: meglepő szereplők a listán (Blikk)
Legveszélyesebb, avagy legundorítóbb? Néha van átfedés, néha nincs: ami undorító, nem biztos, hogy veszélyes, ami veszélyes, nem biztos, hogy undorító is egyben. Nézzünk néhány példát mindkét típusra.
márc. 6
9:09
16 évre csökkentik a választói korhatárt Máltán (ATV)
Tizennyolcról tizenhat évre csökkentette a máltai parlament a választásra jogosult állampolgárok korhatárát.
márc. 6
9:21
Nógrádi: Ha nincs többségben az igen, akkor nincs Merkel-kormány sem (hirado.hu)
A német szociáldemokrata párttagság kétharmados támogató szavazásával több mint öt hónap után megszűnt a bizonytalanság és elhárultak az akadályok az elől, hogy Angela Merkel vezetésével megalakuljon 2005 óta a harmadik nagykoalíció. Mire lesz akarata és ereje az időközben igencsak megváltozott feltételek között kormányzati szerepre kerülő kancellá
márc. 6
9:21
A brit hírszerzés már a választások előtt figyelmeztette az orosz veszélyre a CIA-t (444.hu)
Tudták, csak nem sejtették.
márc. 6
9:24
Egy kommunista rendőr kinevezése ellen tüntettek Prágában (HírTV)
Zdenyek Ondrácsek tagja volt annak a rendőri egységnek, amely az 1989-es bársonyos forradalom résztvevőit módszeresen verte össze az utcán.
márc. 6
9:27
Máltán már a tinédzserek is szavazhatnak (hirado.hu)
Az egyetemi hallgatók tiltakoztak a döntés ellen.
márc. 6
9:33
Újraindult az észak-koreai atomreaktor (hirado.hu)
Az Egyesült Államok által február 25-én készített műholdas felvételek szerint 17 ponton gőz áramlik az öt megawattos reaktorból.
márc. 6
9:45
Eszkorthölgy: Hangfelvétel készült az orosz beavatkozásról (hirado.hu)
Egy fehérorosz eszkorthölgy - aki kapcsolatban állt egy befolyásos orosz oligarchával - azt állítja, hogy a birtokában van több mint 16 órányi hanganyag, amely segítségével fényt lehetne deríteni az orosz beavatkozásra a 2016-os amerikai elnökválasztási folyamatba - írta hétfőn internetes felületén a The New York Times című amerikai lap.
márc. 6
9:51
UNICEF: visszaesett a gyermekházasságok száma világszerte (hirado.hu)
Csaknem felére csökkent egy évtized alatt a férjhez adott kiskorú lányok száma Indiában, és ez nagyban hozzájárult a gyermekházasságok arányának jelentős mértékű globális visszaeséséhez - közölte kedden az ENSZ Gyermekalapja (UNICEF).
márc. 6
9:54
Döbbenet: egy orosz kémet és munkatársát mérgezték meg Nagy-Britanniában (Blikk)
Litvinyenko 2006-os megmérgezéséhez kísértetiesen hasonló eset történt az Egyesült Királyságban. Vasárnap szinte öntudatlan állapotban találtak rá két emberre egy angliai városban. Kiderült, mindkettejüket megmérgezték, egyikük pedig – Litvinyenkóhoz hasonlóan – ugyancsak volt KGB-ügynök.
márc. 6
9:54
Kommunista rendőr kinevezése ellen tüntettek Prágában (HírTV)
Zdenek Ondrácek tagja volt annak a rendőri egységnek, amely az 1989-es bársonyos forradalom résztvevőit módszeresen verte az utcán.
márc. 6
10:09
Lemondott Dél-Koreában a nemi erőszakkal megvádolt kormányzó (ATV)
Lemondott kedden Dél-Korea egyik tartományának kormányzója, akit a titkárnője nemi erőszakkal vádolt meg.
márc. 6
10:12
Újra atombombát készít Észak-Korea? (Blikk)
Újraindította az atombombához szükséges plutóniumgyártást Észak-Korea. Amerikai szakértők műholdképek elemzése alapján jutottak erre a következtetésre.
márc. 6
10:15
Lemondott a nemi erőszakkal megvádolt kormányzó (hirado.hu)
Lemondott kedden Dél-Korea egyik tartományának kormányzója, akit a titkárnője nemi erőszakkal vádolt meg.
márc. 6
10:18
Holokauszttörvény: itt az első sajtóper (HírTV)
A Rágalmazás Elleni Lengyel Liga beperelt egy argentin honlapot.
márc. 6
10:39
Történelmi koreai találkozó (USAracing)
Tizenegy év után újra dél-koreai delegációt fogadtak tegnap Észak-Koreában, a találkozó a remények szerint hozzájárul a két ország kapcsolatainak elmélyítéséhez.
márc. 6
10:45
Soha nem nézték ilyen kevesen az Oscar-gálát (ATV)
A tavalyinál húsz százalékkal kevesebben nézték meg a vasárnap este Hollywoodban megrendezett Oscar-díjátadó gála tévés közvetítését Amerikában, először süllyedt a nézőszám 30 millió alá.
márc. 6
10:45
Folytatódik a rohingják elleni etnikai tisztogatás (hirado.hu)
Folytatódik a muzulmán rohingja kisebbség elleni etnikai tisztogatás Mianmarban még hat hónappal azután is, hogy elkezdődött a mianmari hadsereg hadművelete a hatóságokat támadó rohingja lázadók ellen, és e hadművelet hatására csaknem 700 ezer civil menekült el Arakán államból a szomszédos Bangladesbe - jelentette ki kedden kiadott közleményében az
márc. 6
10:51
Leállították az ostromlott Kelet-Gúta segélyezését (hirado.hu)
A nem szűnő erőszak miatt leállította a segélyezést a szíriai főváros mellett fekvő Kelet-Gútában a Vöröskereszt Nemzetközi Bizottság (ICRC) - jelentette be a szervezet kedden. Biztosítaná a szabad elvonulást Kelet-Gútából a militánsok számára az orosz parancsnokság - derült ki a szíriai orosz békéltető központ keddi közleményéből.
márc. 6
10:57
A nemzetközi vöröskereszt leállította a segélyezést Kelet-Gútában (USAracing)
Kilenc teherautónak el kellett hagynia a területet, mert a kormányerők este tüzérséggel és légitámadásokban lőtték Kelet-Gútát.
márc. 6
11:06
Trump nyújt mentőövet a korrupciós ügybe keveredett Netanjahunak (Infostart)
Különlegesen szívélyesen fogadta a Fehér Házba látogató izraeli miniszterelnököt Donald Trump. Benjamin Netanjahunak fagyos volt a viszonya az előző amerikai elnökkel, Barack Obamával. Trumppal azonban megtalálták a közös hangot, és a közös ellenséget: Iránt.
márc. 6
11:21
90 euróra büntetik a füttyögést, az illetlen gesztusokat Franciaországban (ATV)
Kilencveneurós helyszíni bírságot vezetnek be Franciaországban az illetlen gesztusok, füttyögés és obszcén megjegyzések büntetésére - jelentette be kedden Benjamin Griveaux kormányszóvivő.
márc. 6
11:27
Bevezették a szexista megjegyzésekért járó pénzbírságot (hirado.hu)
Kilencveneurós helyszíni bírságot vezetnek be Franciaországban az illetlen gesztusok, füttyögés és obszcén megjegyzések büntetésére - jelentette be kedden Benjamin Griveaux kormányszóvivő.
márc. 6
11:29
Embercsempészeket fogtak el a bolgár-román határon (hirado.hu)
Iraki és iráni határsértőket szállító moldovai embercsempészeket fogtak el a bolgár-román határon a két ország határrendészei - közölte kedden a román határrendészet.
márc. 6
11:30
"Háború lesz Brüsszellel": így hat a gyerekekre a kormánypropaganda (Kripto Akadémia)
Van olyan 9 éves fiú, aki retteg attól, hogy terrortámadás fogja érni.
márc. 6
11:33
Fejenként ötven évet kaptak az erőszakoló halászok (hirado.hu)
Öt kambodzsai halász fejenként 50 év börtönbüntetést kapott, mert francia turistákat támadtak és erőszakoltak meg 2016-ban a thaiföldi Koh Hut szigetén.
márc. 6
11:42
Egyszer nem volt elég: háromszor lopott egy boltból a ceglédi tolvaj (Blikk)
A ceglédi rendőrök egy 27 éves helyi férfit fogtak el és vettek őrizetbe.
márc. 6
11:42
Merkel nem nyúlna a német himnuszhoz (HírTV)
A német nemi egyenlőségi megbízott kezdeményezte, hogy cseréljenek nemi szempontból semleges kifejezésre két szót.
márc. 6
11:44
Így találkoztak a magyar orvosok a kis sziámi ikrekkel – Komoly műtétet hajtottak végre a kicsiken – videó (Blikk)
Szeptemberben végezhetik el a fejüknél összenőtt bangladesi sziámi ikrek végső szétválasztását. A napokban, egy február végi, ötórás műtéttel az ikrek agyi szállítóér-hálózatát választotta szét a három magyar orvosból álló csapat a bangladesi Dakkában – mondta a csoport egyik tagja, Pataki Gergely plasztikai sebész kedden reggel az M1 aktuális csat
márc. 6
12:00
Menedékkérők randalíroztak Firenzében (HírTV)
Afrikai bevándorlók tüntettek Firenze központjában egy társuk meggyilkolása miatt.
márc. 6
12:03
Terrorcselekménynek minősítette az ügyészség a kárpátaljai támadást (ATV)
Terrorcselekménynek minősítette a Kárpátalja megyei ügyészség a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) központi irodája ellen február 27-én elkövetett pokolgépes támadást, amelynek egyik feltételezett elkövetőjét, egy hivatásos katonát kedden Ungváron 60 napra előzetes letartóztatásba helyezett az ungvári városi-járási bíróság.
márc. 6
12:03
Haditengerészeket ítéltek életfogytiglanra a török puccskísérlet miatt (hirado.hu)
Életfogytiglani börtönbüntetésre ítélt kedden egy ankarai bíróság 65 török haditengerészt, amiért a 2016. július 15-ei puccskísérlet során "megsértették az alkotmányos rendet" a haditengerészet főparancsnokságán tanúsított tevékenységükkel - jelentette az Anadolu török állami hírügynökség.
márc. 6
12:05
Rendkívüli állapot Srí Lankán a vallási erőszak miatt (hirado.hu)
Rendkívüli állapotot hirdettek kedden Srí Lankán tíz napra, hogy megfékezzék a buddhisták és a muzulmánok között kitört viszály átterjedését az ország egyik központi körzetéből a szigetország más területeire.
márc. 6
12:09
Terrorcselekménynek minősítette az ügyészség a KMKSZ-székház elleni pokolgépes támadást (USAracing)
Az ügyészség a gyanúsítottak előzetes letartóztatását indítványozza óvadék ellenében történő szabadlábra helyezésük lehetősége nélkül.
márc. 6
12:18
Döbbenet: ököllel ütötték egymást az utasok a repülőgépen – videó (Blikk)
Döbbenetes videó látott napvilágot: egy repülőgép fedélzetén rögzítették, ahogy két utas egymásnak esett.
márc. 6
12:21
Terrorcselekménynek minősítette az ügyészség a KMKSZ-székház elleni támadást (hirado.hu)
Terrorcselekménynek minősítette a Kárpátalja megyei ügyészség a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) központi irodája ellen február 27-én elkövetett robbantásos támadást, amelynek egyik feltételezett elkövetőjét, egy hivatásos katonát kedden Ungváron 60 napra előzetes letartóztatásba helyezett az ungvári városi-járási bíróság.

Keresés