2018. március 9. péntek

márc. 9
16:39
Az EU üdvözölte Trump és Kim Dzsong Un tervezett találkozóját (ATV)
Az Európai Unió pénteken üdvözölte Donald Trump amerikai elnök és Kim Dzsong Un észak-koreai vezető májusra tervezett találkozójának hírét.
márc. 9
16:42
Óriási tüntetéshullám Szlovákiában (Infostart)
A pozsonyi várban találkozott pénteken Szlovákia három legfőbb közjogi méltósága. Az Andrej Danko házelnök által kezdeményezett találkozó célja, hogy Andrej Kiska köztársasági elnökkel és Robert Fico kormányfővel közösen csillapítsák a feszült társadalmi helyzetet.
márc. 9
16:45
Bemutattál a FIFA Világbajnokság hivatalos dalát (ATV)
Bemutatták az oroszországi labdarúgó-világbajnokság himnuszát.
márc. 9
16:48
Sokkoló: 54 darab levágott emberi kézfejet találtak egy zsákban – fotó (Blikk)
Szibéria - 27 pár emberi kézfejet találtak egy zsákban, ami az Amur-folyó egyik szigetéről, Khabarovsk városának közeléből került elő.
márc. 9
16:51
Összefogással mindent el lehet érni a Kárpát-medencében (USAracing)
Grezsa István: „Az óvodák és bölcsődék építése a jövőről szól, de a mának is üzen, azt, hogy összefogva, közösen mindent el tudunk érni a Kárpát-medencében”.
márc. 9
16:57
Rendőrjárőrre támadt Brüsszel mellett 30 bevándorló (Ripost)
Egy kamionparkoló sofőrjei hívták ki őket, mert már féltek a migránsoktól, akik éjjel felmásztak a ponyva alá. A rendőr szakszervezet vezetője szerint a bevándorlók már nem is tartanak tőlük.
márc. 9
17:03
Öt pártlistát vett nyilvántartásba az NVB (Kripto Akadémia)
A bejelentett 40-ből még 12 lista nyilvántartásba vételéről kell dönteni szombat estig.
márc. 9
17:12
Kevesebb az illegális bevándorló, mint a válság előtt (HírTV)
Szoros határellenőrzésre viszont továbbra is szükség van – egyeztek meg az uniós belügyminiszterek.
márc. 9
17:21
Megtört a jég: Ezt vallotta Salah Abdeslam a bíróságon (ATV)
Salah Abdeslam, a 2015. november 13-i párizsi merényleteket elkövető kommandó egyetlen életben maradt tagja pénteken először válaszolt a francia vizsgálóbírók kérdéseire, azt állítva, hogy a bújtatásával meggyanúsított egyik társától soha nem kért segítséget. A támadásokban betöltött saját szerepét illetően azonban továbbra sem hajlandó semmit sem
márc. 9
17:24
Gondok a román-magyar határon (Infostart)
A román határrendészet közlése szerint a megnövekedett forgalom és a fejlesztések hiánya miatt nehézkes a közúti határátlépés a román-magyar határon.
márc. 9
17:42
Megtört: először szólalt meg Salah Abdeslam, a párizsi merényényletek egyetlen túlélő terroristája (Blikk)
Salah Abdeslam, a 2015. november 13-i párizsi merényleteket elkövető kommandó egyetlen életben maradt tagja pénteken először válaszolt a francia vizsgálóbírók kérdéseire, azt állítva, hogy a bújtatásával meggyanúsított egyik társától soha nem kért segítséget. A támadásokban betöltött saját szerepét illetően azonban továbbra sem hajlandó semmit sem
márc. 9
18:00
Ez ölhette meg az exkémet és lányát? Az elhunyt rokonok kihantolt holttestén keresik a választ (Blikk)
Azt gyanítják a rendőrök, hogy nem az utcán, hanem már otthonukban megmérgezhették azt az egy­kori orosz kémet, Szergej Szkripalt (66) és lányát, Ju­liát (33), akiket múlt vasárnap egy padon találtak meg a dél-angliai város közparkjában.
márc. 9
18:15
Milliókra büntették Guardolát "politikai állásfoglalás" miatt (ATV)
Josep Guardiolát, az angol labdarúgó-bajnokságban listavezető Manchester City spanyol vezetőedzőjét 20 ezer fontra (7 millió forint) büntették politikai állásfoglalás miatt.
márc. 9
18:21
Kitiltották Romániából Dabis Attilát, a Székely Nemzeti Tanács külügyi megbízottját (USAracing)
Dabis Attila a székely szabadság napja alkalmából tartandó megemlékezésre és felvonulásra igyekezett Marosvásárhelyre, amikor a magyar-román határon a román határrendészek feltartóztatták.
márc. 9
18:27
Palesztin tüntetők csaptak össze izraeli katonákkal - halálos áldozat (ATV)
Összecsaptak pénteken palesztin tüntetők izraeli katonákkal Ciszjordánia és a Gázai övezet több településén, a Ciszjordánia legnagyobb városában, Hebronban kirobbant összecsapásokban egy 24 éves palesztin tüntetőt agyonlőttek - jelentette a Vörös Félhold.
márc. 9
18:54
Beiskolázták a külügyminisztert (Blikk)
Bizonyára fárasztó lehet Boris Johnson (53) brit külügyminiszternek a folyamatos külügyi szolgálat, főként most, amikor a legfontosabb dolgok látszanak eldőlni a Brexittel kapcsolatban.
márc. 9
18:57
Felújítják a Belgrád-Zágráb vasútvonalat (ATV)
Felújítják a Belgrád-Zágráb vasútvonalat, így az eddigi 7,5 órás menetidő néhány éven belül 3,5-4 órára csökkenhet. A szerbiai közszolgálati televízió (RTS) beszámolója szerint a két ország illetékes minisztere pénteken Belgrádban írta alá az erről szóló egyetértési megállapodást.
márc. 9
19:03
Durva büntetést kaphat a trencséni anya lógós kisfia miatt (Ripost)
Az iskolakerülő gyerek 148 igazolatlan órát gyűjtött össze, az anya viszont észre sem vette.
márc. 9
19:12
Hogyan taktikázik majd a Trumppal tárgyaló Kim? (Infostart)
Első ízben találkozhat amerikai elnök észak-koreai vezetővel, ha nem blöff Kim Dzsong Un és Donald Trump alkuja a közvetlen tárgyalásokról. Szakértők szerint Trump hátraarca rosszul sülhet el, ha nem sikerül elérni az előrehaladott észak-koreai nukleáris program teljes leállítását.
márc. 9
19:30
Döbbenetes titokra derült fény: elüldözte neje családját Albert herceg (Blikk)
II. Albert monacói herceg (59) a jövő héten tölti be 60. életévét, e heti sorozatunkat neki szenteltük.
márc. 9
19:42
Tízezres tüntetést tartottak Pozsonyban (Infostart)
Helyszíni becslések szerint tízezres nagyságrendű tömeg gyűlt össze a pozsonyi Szlovák Nemzeti Felkelés (SNP) terén pénteken késő délután annak a tüntetésnek a keretében amelyet "Álljunk ki a tisztességes Szlovákiáért" jelszóval hirdettek meg.
márc. 9
19:45
Trump találkozik Kim Dzsong Un észak-koreai vezetővel (USAracing)
Észak-Korea állítólag kész feladni nukleáris programját, Kim Dzsong Un elkötelezett az atomfegyver-mentesítés mellett, és a jövőben tartózkodni fog a további nukleáris és rakétakísérletektől.
márc. 9
19:48
Villamossal ütközött, majd kigyulladt egy autó a BAH-csomópontnál - Fotók (Kripto Akadémia)
Péntek este megbénult az amúgyis forgalmas budai környék.
márc. 9
20:24
Döbbenetes összeg: egy vagyont ér Churchill megrágott szivarja (Blikk)
Winston Churchill (†90) 1955-ben félig elszívott szivarját a Downing Street ­10-es szám alatt lévő miniszterelnöki rezidenciából, pontosabban a hamutartóból tulajdonította el a személyzet egyik tagja. A megrágott szivarvéget most elárverezik.
márc. 9
20:27
Ön szerint mennyit ér Churchill megrágott szivarja? (ATV)
Winston Churchill 1955-ben félig elszívott szivarját a Downing Street ­10-es szám alatt lévő miniszterelnöki rezidenciából, pontosabban a hamutartóból tulajdonította el a személyzet egyik tagja. A megrágott szivarvéget most elárverezik.
márc. 9
20:45
Terrortámadásokra készülhetett az Ukrajnában elfogott férfi (USAracing)
A férfi a Moszkva által támogatott szakadárokkal együttműködve terrortámadások sorozatát tervezte végrehajtani az ukrán fővárosban.
márc. 9
21:06
A rendszerváltás óta nem volt ekkora tüntetés Szlovákiában (HírTV)
Tízezren követelték a sorosozó Robert Fico és kormánya lemondását.
márc. 9
22:06
A rendszerváltás óta nem voltak ekkora tüntetések Szlovákiában (Infostart)
Megteltek délután a szlovákiai városok terei, a tüntetők Ján Kuciak és Martina Kušnírová meggyilkolásának kivizsgálását és egy új kormányt követeltek.
márc. 9
22:06
Lázár videója után cetliken kezdtek üzengetni a Bécsben élő magyaroknak (HírTV)
Az osztrák belügyminiszter lezártnak tekinti az ügyet, a bécsiek azonban, úgy tűnik, nem.
márc. 9
22:12
Kényszerhelyzetet jelentettek: támadás érte a személyzetet a repülőn (Ripost)
Egy őrjöngő utas miatt kellett intézkedni, végül a kapitány a kényszerleszállás mellett döntött.
márc. 9
23:15
Fegyveres túszdráma Kaliforniában (Ripost)
Egy felfegyverzett férfi ejtett túszokat Amerika egyik legnagyobb veteránotthonában.

Keresés