Egyelőre nem tudni, hogy kik és milyen anyaggal mérgeztek meg egy orosz kémet és lányát Nagy-Britanniában. Az ügyben a brit terrorellenes egységek indítottak vizsgálatot.
Timperley - Börtönbe került 4 tinédzser fiú, miután bevallották, hogy kirabolták, és megtámadták azt a 16 évest, akit szíven szúrtak a dulakodás közben.
A nők fizetése még mindig jelentősen elmarad a férfiakétól Európában, jóllehet már 1975-ben uniós irányelv tiltott meg minden díjazásbeli megkülönböztetést a nemek között.
Lemondott Gianni Pittella az Európai Parlament (EP) szociáldemokrata képviselőcsoportjának frakcióvezetői posztjáról, miután a Demokrata Párt színeiben beválasztották az olasz törvényhozásba - jelentették be szerdán Brüsszelben.
Kapcsolatban állt az Iszlám Állam dzsihadista szervezettel a délnyugat-lengyelországi Rybnikben 2016-ban őrizetbe vett Murád T. marokkói állampolgár, és köze volt a 2015-ös párizsi terrortámadásokhoz is - közölte szerdán a lengyel Országos Ügyészség (PK).
A lengyel ügyészség szerint a marokkói férfi szíriai menekültnek adta ki magát, hogy különleges személyazonosító igazolványhoz jusson hozzá Ausztriában.
Az Európai Unió kész reagálni, ha az Egyesült Államok valóban vámot vet ki az importált acélra és alumíniumra, de még bízik abban, hogy ez elkerülhető - jelentette ki Cecilia Malmström uniós kereskedelmi biztos szerdán.
Megtalálták minden idők legrégebbi palackpostáját! Az üzenet valamivel több mint 130 éves, egy német hajóról dobták a tengerbe, és most a nyugat-ausztráliai partszakaszon találták meg. A palack és a benne útra bocsátott üzenet egy több évtizedig tartó kísérlet része volt. A szakértők vizsgálata után kiderült, 1886 júniusában, a Paula nevű német haj
Az utóbbi napokban Észak-Amerika nyugati részén 1-2 méter friss hó hullott rövid idő alatt. Ahogy ilyenkor lenni szokott, sokan csatolnak fel, hogy a frissen hullott méteres hóban élvezzék a pályán kívüli csúszást. Ilyenkor szedi áldozatait a síelők legalattomosabb ellensége, a fák melletti/alatti üreg, a tree well.
Közép-Kelet-Európa előnyére válna, ha nem Martin Schulz lenne az új német külügyminiszter - mondta Kiss J. László az InfoRádió Aréna című műsorában. A Corvinus Egyetem tanára arról is beszélt, hogy Magyarország nagyban hozzájárult ahhoz, hogy Németországba kevesebb menekült érkezzen.
Tárgyalásokat folytatnak kelet-gútai lázadók Törökországgal egy megállapodás érdekében, amelynek keretében a felkelők 240 harcosukat evakuálnák a szíriai kormányerők által ostromlott, Damaszkusz környéki területről, ami megteremthetné egy 24 órás tűzszünet feltételeit - közölte a dpa német hírügynökséggel a Kelet-Gútát többedmagával uraló Fajlak ar
„Furcsállom, hogy ön Európai Parlamenti képviselőként azért támadja Magyarországot, mert betartja a schengeni szerződést” – reagált korábban sértő szavaira Orbán Viktor.
Bemutatta szerdán éves jelentését Genfben Zeid Raad al-Husszein, az ENSZ emberi jogi főbiztosa, aki a szűklátókörű, tekintélyelvű politikusok jelentette veszélyre figyelmeztetett beszédében.
Az egész Facebook-birodalom egyetlen apró molekulára: a dopaminra épül. Egyesek szerint a tech-cégek megértették, mi szabadítja fel a dopamint az agyban, és ezt kihasználva, különféle meggyőzési technikákkal próbálják nekünk eladni a termékeiket.
Szövetségeseket keres a kormányzáshoz az olasz parlamenti választásokon a legtöbb szavazatot szerzett jobbközép koalíció és az első pártként végzett Öt Csillag Mozgalom is (M5S), és mindkettő a balközéptől vár segítséget - összegezte a választások utáni helyzetet az olasz sajtó szerdán.
Korai még optimistának lenni Phenjan tárgyalási hajlandóságával kapcsolatban - fogalmazott szerdán a dél-koreai pártok vezetőivel találkozva Mun Dzse In dél-koreai elnök.
Korai még optimistának lenni Phenjan tárgyalási hajlandóságával kapcsolatban - fogalmazott szerdán a dél-koreai pártok vezetőivel találkozva Mun Dzse In dél-koreai elnök.
A Scotland Yard szerdai tájékoztatása szerint idegméreg okozta a délnyugat-angliai Salisbury városában történt mérgezéseket, és a helyszínre elsőként érkező rendőrök egyikét is súlyos mérgezéses tünetekkel kezelik a helyi kórházban.
A Scotland Yard szerdai tájékoztatása szerint idegméreg okozta a délnyugat-angliai Salisbury városában történt mérgezéseket, és a helyszínre elsőként érkező rendőrök egyikét is súlyos mérgezéses tünetekkel kezelik a helyi kórházban.
Az OTP-vezér vagyonát a Forbes magazin 1,1 milliárd dollárra becsüli. A világ leggazdagabb embere idén Jeff Bezos, az Amazon tulajdonosa. Soros György és Donald Trump viszont sokat veszített vagyonából. Mindketten jelentősen visszaestek a dollármilliárdosok listáján. További részletek a videóban.
A szlovák ellenzéki pártok rendkívüli parlamenti ülés összehívását kezdeményezik, amelyen megpróbálják leváltani a kormányt. A bizalmatlansági indítvány indoklásában szerepel, hogy a kormányhivatal minden bizonnyal szoros kapcsolatban áll az olasz maffiával, továbbá, hogy Robert Fico miniszterelnök szemet huny belügyminisztere, Robert Kaliňák hazug
Az orosz titkosszolgálatok a hidegháború évei alatt szinte tökélyre fejlesztették módszereiket, amelyeket ma is használnak gyanútlan ukrán állampolgároknál arra, hogy besúgóként, ügynökként beszervezzék őket. Az Ukrajinszka Pravda hírportál szerdán közölt cikket, amelyben az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) munkatársaitól kapott információk alapjá
Jeff Sessions amerikai igazságügyi miniszter szerdán hivatalosan bejelentette, hogy a minisztérium pert indít Kalifornia állam ellen, mert nem hajlandó együttműködni a szövetségi hatóságokkal és a helyi törvényekre hivatkozva nem ad információkat az illegális bevándorlók kitoloncolásához.