Az ország megkapja az uniós mentőcsomag újabb részletét, melynek megadásáról még januárban döntöttek a közös valutát használó európai uniós tagországok pénzügyminiszterei.
Az Európai Stabilitási Mechanizmus (ESM) is rábólintott a Görögországot segítő nemzetközi pénzügyi mentőcsomag következő, 6,7 milliárd eurós részletének a megadására, így Athén már szerdán megkapja az összeg döntő részét.
Duisburg városának Hamborn nevű részén kedden késő este körülbelül 80 migráns esett egymásnak, és verték szét a környéket. Megerősített rendőri egységek vonultak a helyszínre, az incidensről felvétel is készült.
Az Európai Stabilitási Mechanizmus (ESM) is rábólintott a Görögországot segítő nemzetközi pénzügyi mentőcsomag következő, 6,7 milliárd eurós részletének a megadására, így Athén már szerdán megkapja az összeg döntő részét.
A fürdőkádak gyakori lakóinak számító gumijátékok, köztük a legendás sárga kiskacsa "piszkos titkaira" derítettek fényt svájci és amerikai kutatók, akik szerint a játékokban felgyülemlő víz akár fertőző megbetegedést okozó baktériumokat is tartalmazhat.
Történelmi jelentőségű esemény előtt áll a világ, hiszen az észak-koreai és az amerikai elnök találkozásának előkészítése történik, hangzott el a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.
A konzervatív ellenzék továbbra is túl engedékenynek, míg a bevándorláspárti képviselők indokolatlanul szigorúnak tartják a francia elnök által képviselt irányvonalat a bevándorlás okozta kérdésekkel kapcsolatban.
Hat év börtönre ítélték azt a macedón férfit, aki Hamburgban többször megerőszakolt egy 82 éves nénit. Az idős nő 60 percen keresztül a legszörnyűbb rémálmait kellett, hogy megélje...
Az elmúlt napokban nyilvánosságra került információk alapján itthon és külföldön is a kormány megbuktatásán dolgoznak a Soros Györgyhöz köthető csoportok. Kiderült, hogy az ukrajnai hatalomváltásban is szerepe volt a milliárdos embereinek.
Leállította működését kedden éjjel Szlovákiában a fuvarmegosztó szolgáltatásokat végző Uber, miután a pozsonyi járásbíróság döntésével megtiltotta a fuvarozást azoknak a személyeknek, akik nem rendelkeznek taxizáshoz szükséges engedéllyel vagy a taxizáshoz előírt paraméterű gépkocsival.
Leállította működését kedden éjjel Szlovákiában a fuvarmegosztó szolgáltatásokat végző Uber, miután a pozsonyi járásbíróság döntésével megtiltotta a fuvarozást azoknak a személyeknek, akik nem rendelkeznek taxizáshoz szükséges engedéllyel vagy a taxizáshoz előírt paraméterű gépkocsival.
Oroszország időben és a saját érdekeinek megfelelően válaszol majd diplomatáinak nyugati és nyugati orientációjú országokból történt kiutasítására - jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője szerdán Moszkvában újságíróknak.
A születések száma 2016-ban sorban az ötödik éve emelkedett a szövetségi statisztikai hivatal (Destatis) szerdán közölt adatai szerint: Németországban az adott évben 792 131 gyerek született, ami 54 556 fős, 7 százalékos növekedés az egy évvel korábbihoz képest; a születések száma megszakítás nélkül az ötödik éve emelkedett és elérte az 1996-os szi
Milliókkal egyetemben nem akarjuk, hogy templomainkat bemocskolják, zászlainkat elégessék, gyermekeinket megöljék, feleségeinket megtámadják vagy megöljék.
Oroszország a kölcsönös haszon és az érdekek kölcsönös tiszteletben tartása alapján a történtek ellenére is kész lesz folytatni az együttműködést - mondta a Kreml szóvivője.
A tárgyalások légköre olyan feszült volt, hogy Jean-Claude Juncker bizottsági elnök az értekezés alatt többször is felugrott, hogy a tárgyalóteremben sétálva levezesse feszültségét.
Leállította működését kedden éjjel Szlovákiában a fuvarmegosztó szolgáltatásokat végző Uber, miután a pozsonyi járásbíróság döntésével megtiltotta a fuvarozást azoknak a személyeknek, akik nem rendelkeznek taxizáshoz szükséges engedéllyel vagy a taxizáshoz előírt paraméterű gépkocsival.
Magas beosztású magyar uniós tisztviselő adott tanácsot a katalán szakadároknak azzal kapcsolatban, hogy az Európai Unió számára elfogadható módon tudják képviselni a függetlenség ügyét - írta szerdán az El Mundo című spanyol napilap, hivatkozva katalán függetlenségpárti tisztviselők levelezésre, amelyet a spanyol csendőrség foglalt le.
A Financial Times uniós forrásai szerint az EB a kieső brit befizetések pótlásának lehetséges módozatai között vette fontolóra az euróövezeti jegybankok úgynevezett szeniorázs-profitjainak átterelését az EU-költségvetésbe.
A Koreai-félsziget atomfegyver-mentesítéséről beszélt egy ideig titokban tartott pekingi útján az észak-koreai vezető. A gond csak az, hogy az atomfegyver-mentesítést többféleképp is értelmezhetik az érintett államok. Sikerül-e így mérsékelni a nemzetközi konfliktussal fenyegető feszültséget?
1981. május 13-án, a Szűzanya fatimai megjelenésének évfordulóján a török állampolgárságú Mehmet Ali Agca merényletet hajtott végre az akkor 60 éves II. János Pál pápa ellen.
Két nap alatt huszonöt szuverén állam legalább 117 hírszerző tevékenységet folytató orosz állampolgárt utasított ki, tovább erősítve a Moszkvára nehezedő diplomáciai nyomást.
A húsvét szent hetét megnyitó misén Ferenc pápa az egyházi hagyomány szerint a vele koncelebráló bíborosokkal és püspökökkel együtt papi fogadalmát is megújítja.
A lap új budapesti tudósítója, a korábban a moszkvai irodájukat vezető Shaun Walker elment Miskolcra, ahol Orbán a romákat hasonlította a bevándorlókhoz. Nem talált olyan embert, aki valaha látott volna migránst a városban.
Az amerikai-kínai kereskedelmi háború kiteljesedése komoly hatással lenne a globális gazdaságra, lefékezheti a növekedést - nyilatkozta a BBC rádiónak a Kereskedelmi Világszervezet vezérigazgatója szerdán.
Feladta magát Skóciában szerdán Katalónia volt oktatásügyi minisztere, aki ellen a napokban európai elfogatóparancsot adott ki a spanyol legfelsőbb bíróság lázadás és közpénzek hűtlen kezelése miatt.
Az európai közérzetről és Európa jövőjéről tartott nagy érdeklődéssel kísért pódiumbeszélgetést a Századvég alapítvány és a brit Spectator hetilap kedd este, a londoni magyar nagykövetségen. A vitaindító beszédet Szájer József, az Európai Parlament néppárti csoportjának elnökhelyettese tartotta.
Aláírták szerdán az első amerikai Patriot-rakétaütegek beszerzéséről szóló dokumentumot a lengyel fővárosban: a 4,750 milliárd dollár értékű, 2022-24-ben megvalósuló, két ütegre szóló ügylet a lengyel rakétavédelmi rendszer kiépítésének első fázisa.
Futás közben kezdte követni támadója a német nőt, akit végül brutálisan meg is erőszakolt. A menedékkérő férfi nem először követett el nemi erőszakot...
Tavaly 71 százalékkal emelkedett azoknak a migránsoknak a száma, akiket a német hatóságok nem részesítettek menedékjogban, de kitoloncolásukra sincs kilátás, mert hivatalos úti okmányok nélkül érkeztek Németországba, ezért szülőhazájuk hatóságai nem hajlandók engedélyezni visszatérésüket. Ennek következtében mintegy 65 ezer migráns átmeneti tartózk