Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök kompromisszumra jutott az ultraortodox Egyesült Tóra pártjának vezetőivel a jesivákban, vallási főiskolákban tanuló vallásosok behívásáról, illetve felmentéséről a katonai szolgálat alól, de a koalícióban részes Avigdor Liberman pártjának, a Jiszrael Béténunak (Izrael a Hazánk) a fenyegetése miatt még nem h
Letartóztatási parancsot adtak ki Ivan Szavvidisz, a PAOK Szaloniki futballklub tulajdonosa ellen, aki vasárnap pisztollyal ment be a pályára az AEK Athén elleni bajnokin. A sportminiszter válaszul felfüggesztette a bajnokságot.
Nagyra értékelte Hszi Csin-ping kínai elnök kormányzatának szerepét Észak-Korea tárgyalásokra késztetésében hétfőn a szöuli nemzetbiztonsági hivatal vezetője, miután felmerült annak a lehetősége, hogy májusban csúcstalálkozót tart Donald Trump amerikai elnök és Kim Dzsong Un észak-koreai vezető.
A Shop Stop alkotója vasárnap este két fellépést tervezett a kaliforniai Glendale-ben, de az első után inkább kórházba ment. Jól tette, így még pont meg tudták menteni az életét.
Nem tartozik Oroszországra a Szergej Szkripal volt orosz katonai hírszerző ezredessel és volt brit ügynökkel Nagy-Britanniában történt incidens - jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője hétfőn Moszkvában.
Sok dolga lesz az új német szövetségi kormánynak, és megalakulása után rögtön el is kezdi a munkát - mondta Angela Merkel német kancellár hétfőn Berlinben a koalíciós szerződés aláírása előtt.
Rendőröket riadóztatnak, amiért a metrón négy fiatal arab kinézetű fiatalember randalírozik. Ahogyan egy rendőr és rendőrnő a helyszínre érkezik, a randalírozók megtámadják őket.
Elhunyt 91 évesen Hubert de Givenchy, a divatszakma legendás alakja, a Givenchy divatház és márka alapítója, akinek a világhírű filmcsillag, Audrey Hepburn volt a múzsája.
Azzal, hogy az ENSZ azt sulykolja, hogy a migráció jó, és ezért ösztönözni, szervezni kell, veszélybe sodorja minden ország, így hazánk biztonságát, szuverenitását és identitását is - magyarázta.
A múlt heti merénylet után az illetékesek mindent megtesznek, hogy a lakosság ne kerüljön veszélybe. Az ideggáz nevét azonban titkolják és arról sem beszélnek, hogy van-e köze Moszkvának a Szergej Szkripal elleni támadáshoz.
Szélsőségesen bevándorláspártinak nevezte az ENSZ migrációs javaslatát Tuzson Bence kormányzati kommunikációért felelős államtitkár hétfői budapesti sajtótájékoztatóján, úgy fogalmazva: a csomag több elemében kifejezetten emlékeztet a "Soros-tervre". Magyarország sikeréről is beszélt.
Sok dolga lesz az új német szövetségi kormánynak, és megalakulása után rögtön el is kezdi a munkát - mondta Angela Merkel német kancellár hétfőn Berlinben a koalíciós szerződés aláírása előtt. Arról is beszélt, hogy van egyetértés a három párt között az euróövezet reformjában.
Magasan vezeti az orosz közvélemény-kutatásokat Vlagyimir Putyin. Oroszországban egy hét van hátra az elnökválasztás első fordulójáig, a nyolc jelölt közül pedig a jelenlegi elnök messze a legesélyesebb. Putyin azt mondta: nem tervez változtatni az orosz alkotmányon, ezért csak 2024-ig tervez elnök maradni.
83 éves korában meghalt Oleg Tabakov orosz-szovjet színész-rendező, pedagógus, a Csehovról elnevezett Moszkvai Művészszínház művészeti vezetője és igazgatója, a Tabakerka magánszínház alapítója.
Magyarország nem ért egyet az ENSZ globális migrációs csomagjavaslat alapállításával, amely szerint a migráció jó - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn New Yorkban.
Megtartotta beszédét az ENSZ migrációs csomagjáról szóló vitában Szijjártó Péter New Yorkban. A magyar külügyminiszter nem kímélte a világszervezet migrációs politikáját.
Szűk ketrecekbe zárták, majd magukra hagyták a szerencsétleneket. Addig kellettek csak, amíg hasznot láttak bennük a szívtelen gazdáik. A bedőlt üzletnek ezek az állatok lettek a vesztesei.
Nem akárhonnan és nem akármit akart elvinni. Bár az ötlet is beteg volt, nem beszélve a kivitelezésről. A biztonsági kamerák pedig mindent láttak és természetesen rögzítettek is...
Az Ukrajinszka Pravda ukrán híroldal hétfőn azt írta: nem igaz Szijjártó Péter bejelentése, amely szerint az EBESZ megfigyelői fokozottan lennének jelen Kárpátalján.
A Közép-európai Egyetem (CEU) és Bécs városvezetése bejelenti, hogy egy olyan egyetértési megállapodásról (Memorandum of Understanding) tárgyalnak, amely lehetővé teszi, hogy a CEU kampuszt hozzon létre Bécsben, a en és a Bard College-on, New York államban működő oktatási helyszínei mellett – írja közleményében a Közép-európai Egyetem.