Megfelelnek a magyar nukleáris követelményeknek a Roszatom gépgyártó divíziójához tartozó Atomenergomas Rt. vállalatai a Paks II-projekt fővállalkozója, az ASE Engineering Company auditja alapján.
Biztonsági kérdésekben hasonló a látásmódja Ausztráliának és a V4 tagállamoknak, például határozott határvédelmi intézkedésekkel lépnek fel az embercsempész-hálózatokkal szemben - mondta Julie Bishop ausztrál külügyminiszer az InfoRádió Aréna című műsorában. A politikus kíváncsi volti, hogy a magyar kormány és a V4 hogyan vélekedik fontos nemzetköz
Lina jóval a német belegyezési korhatár alatt, 13 évesen ment férjez Ahmedhez, míg az első feleség, Betool 14 évesen mondta ki Szíriában a boldogító igent.
A Fidesz arra reagált, higy a Transparency InternationaI a magyarországi korrupciós helyzetet 45 pontra értékelte, amivel Magyarország a 66. helyre került a tavalyi 57. hely után.
A svájci lap által felfestett kép alapján nem fog nyugodtabban aludni az, aki naponta tart attól, hogy mikor indulnak el újabb tömegek e kontinenstől Európa felé.
A képességek kiépítése közben mindenképp el kell kerülni a duplikációt, és nem szabad, hogy a katonai szövetség mellett alternatív struktúrák jöjjenek létre.
Nyolc évről életfogytiglanra súlyosbította a Német Szövetségi Bíróság Lipcsei Törvényszéke annak a volt rendőrnek az ítéletét, aki még 2013-ban brutális módon megölt egy drezdai vállalkozót.
A világ legnagyobb, 347 kilométer hosszú víz alatti barlangrendszerét találták meg Mexikóban – alig egy hónapja jelentették be az év eddigi egyik legizgalmasabb felfedezését.
Lemondott Aleksandar Pejovic, az európai ügyekkel megbízott montenegrói miniszter, aki egyben az európai uniós csatlakozási tárgyalásokat is vezette - adta hírül csütörtökön a Vijesti.me montenegrói hírportál.
Terrorfenyegetettség miatt zárta le csütörtökön Egyiptom az előző nap megnyitott rafahi határátkelőt, amely a palesztinok lakta Gázai övezettel határos - tájékoztatott a kairói palesztin diplomáciai képviselet.
Egész életükben szerették egymást, jóban-rosszban kitartottak egymás mellett, végül pedig egy napon, 93 évesen hunyt el Máire és Gerry Ryan. Történetük kísértetiesen hasonlít a Szerelmünk lapjai című filmhez.
Andrej Babiš ügyvezető cseh miniszterelnök kijelentette: jelenleg egyetlen vázlat van az asztalán, mégpedig az, hogy az októberi választásokat megnyerő ANO mozgalom és a Cseh Szociáldemokrata Párt fogja kormányozni Csehországot a kommunisták támogatásával. Babiš erről azt követően beszélt, hogy találkozott Ján Hamáčekkel, a szociáldemokraták vasárn
Hamarosan szabadlábra helyezhetik Husein Bosnic boszniai muszlim főpapot, akit hét év börtönbüntetésre ítéltek az Iszlám Állam számára való harcosok toborzásáért.
A növekedési hormon fokozza a csontok, az izmok és számos belső szerv növekedését, a túltermelődés éppen ezért ezeknek a szöveteknek a kórosan fokozott növekedéséhez vezet.
A határidő lejárta előtt megtámadta Ausztria az Európai Bíróságon a Paks II. atomerőmű bővítési projekt állami támogatására adott európai bizottsági jóváhagyást - jelentette be Elisabeth Köstinger osztrák környezetvédelmi miniszter csütörtökön közleményben.
Egy brazíliai toronyház egyik kilencedik emeleti ablakából mászott ki egy három-négy év körüli kisfiú, az egészet a szemközti irodaház egyik dolgozója észlelte, és fel is vette.
Pénzbírságot szabott ki az orosz főváros egyik bírósága csütörtökön a moszkvai Pionyer mozira, amely a film betiltása ellenére is bemutatta a Sztálin halála című brit-francia szatírát.
A kormánybiztos jelezte, hogy Kárpátalján folytatódni fognak az összesen 4 milliárd forint óvodafejlesztési program keretében folytatott felújítások és építkezések.
Laura Codruta Kövesi, a román korrupcióellenes ügyészség (DNA) vezetőjének elmozdítását kezdeményezi Tudorel Toader igazságügyi miniszter - ezt maga a tárcavezető jelentette be csütörtöki sajtótájékoztatóján.
Egy arizonai házaspárt azzal vádolnak, hogy örökbefogadott gyermekeiket gyakran több órára élelem és víz nélkül bezárták saját házuk egyik elzárt hálószobájába.