Új típusú Szilícium-völgyi szülők jelentek meg. Sokuk egyáltalán nem, vagy korlátozva engedi gyereküknek, hogy használják az internetet vagy a televíziót.
Regionális konfliktus és az érdekelt hatalmak közötti közvetlen összecsapások színterévé válhat Szíria az Iszlám Állam veresége után. Erre jó példa lehet az amerikaiak és orosz zsoldosok közvetlen összecsapása, amelyben többtucat orosz fegyveres hallhatott meg.
Észak-Korea képviselője a Nemzetközi Olimpiai Bizottságnál (NOB) kedden kilátásba helyezte, hogy a 2021-es téli Ázsiai Játékokat közösen rendezné meg Dél-Koreával - közölte a Yonhap dél-koreai hírügynökség.
2,6 millió csecsemő hal meg világszerte évente, közülük egymillióan a születésükkor – derült ki az ENSZ Gyermekalapja (UNICEF) által kedden közzétett jelentésből. A legrosszabb esélyei a túlélésre a Pakisztánban, a Közép-afrikai Köztársaságban és az Afganisztánban született gyermekeknek vannak.
Ötödik kerék segitett ki a bajban egy brazil autóst, akinek kocsijára elölről-hátulról ráálltak. Bár sokunknak lehetetlennek tűnik egy ilyen helyzetből anélkül kiszabadulni, hogy meghúzzuk a másik kocsiját, vagy a végtelenségig várjunk, amíg megérkezik a tulajdonosa, ez a férfi nemes egyszerűséggel oldotta meg a problémát.
Kedden újabb 170 ember, köztük 144 katona ellen adtak ki elfogatóparancsot Törökországban azzal a gyanúval, hogy tagjai a 2016. júliusi puccskísérletért felelőssé tett Fethullah Gülen muzulmán hitszónok vezette nemzetközi hálózatnak - jelentette a Dogan török hírügynökség.
Kínai vállalat kezébe kerülhet Sir Philip Green TopShopot is birtokló cégének egy része vagy akár teljes egésze. Az értékesítésről már folynak a tárgyalások, az új tulajdonos egy textilipari óriás lehet.
Botrányba fulladt a brazil első osztályú labdarúgó-bajnokság Comercial–Operário FC meccse, miután a második félidő hosszabbításának legvégén a vendégek egyik játékosa, Jeferson Reis megtámadta az egyik labdaszedőt.
Átszámítva mintegy 65 millió forintnak megfelelő büntetést szabott ki kedden a bíróság egy férfira Németországban, mert csalt az önkiszolgáló kasszánál egy élelmiszerboltban.
Hetek óta teljes erővel készül az Európai Bizottság arra, hogy megtorló intézkedéseket tegyen az Egyesült Államokkal szemben, ha európai uniós (EU-) cégeket is sújtanak Washington vámemelései - írta kedden a Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ) című német lap.
A német Szociáldemokrata Párt 463 ezer tagja ma kapja meg azt a kérdőívet, amely alapján véleményt nyilváníthat a hónap elején kidolgozott hárompárti koalíciós megállapodásról. A válaszokat március 2-ig kell visszajuttatni a párt berlini központjába.
A török hadsereg a következő napokban megkezdi az észak-szíriai Afrín városának ostromát, amelyet jelenleg a Népvédelmi Egységek (YPG) kurd milícia tart fennhatósága alatt - jelentette ki Recep Tayyip Erdogan török elnök kedden Ankarában, a kormányzó Igazság és Fejlődés Pártja (AKP) parlamenti frakcióülésén.
Coby Persin úgy döntött, utána jár, mennyiben befolyásolja az embereket a külső megjelenés, vagyis igaz-e még az a teória: ne ítéld meg a könyvet a borítója alapján.
Nagy-Britannia az EU-tagság megszűnése után sem züllik "valamiféle sötét jövőképű fikcióból előlépő, Mad Max-stílusú" országgá - mondta kedden a Brexit-tárgyalásokért felelős brit miniszter.
Két tinédzser majdnem szexrabszolgaként végezte, szerencsére azonban a jegyszedőnek feltűnt a két lány viselkedése. A 15 és 17 éves fiatalokat Instagramon keresztül csábította egy férfi New Yorkba egy modellmunkára.
A francia börtönökben raboskodó elítéltek több mint egyötöde külföldi állampolgárságú. Ez derül ki az igazságügyi minisztérium által egy a börtönkérdésekre szakosodott ellenzéki képviselő kérdésére adott válaszából. A honatya a külföldi fogvatartottak kitoloncolását követeli.
A birminghami rendőrség tehetetlenül áll egy néma lány rejtélye előtt! A tinire Valentin napon, a város utcáin sétálgatva lettek figyelmesek, egy rózsaszín plédet és egy plüss játékkutyát szorongatott.