A Német Szociáldemokrata Párt (SPD) belviszályaitól lesz hangos az elkövetkező időben a német sajtó, és nem attól, hogy Angela Merkel kancellár megalakítja kormányát – mondta Törcsi Péter, az Alapjogokért Központ kutatási igazgatója csütörtök reggel a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.
Cruz összeveszett több barátjával, verekedett volt barátnője új udvarlójával, és nem sokkal a szerdai tragédia előtt felkavaró dolgokat posztolt a közösségi médiában.
A phjongcshangi téli olimpia is jó példa arra, hogy Dél-Korea és Észak-Korea közötti alapvetően polgárháborús konfliktus könnyen kezelhető - mondta Csoma Mózes, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Korea-kutatója csütörtök reggel az M1 aktuális csatornán.
Azonnali hatállyal lemondott a Dél-afrikai Köztársaság elnöke, Jacob Zuma, mielőtt pártja tette volna ki. Zuma folyamatos korrupciós botrányokba keveredett, ráadásul 20 gyermeke sem vetett rá jó fényt.
Problémás diák volt a floridai ámokfutó volt iskolatársai szerint, összeveszett több barátjával, verekedett volt barátnője új udvarlójával, és nem sokkal a 17 halálos áldozattal járó szerdai tragédia előtt felkavaró dolgokat posztolt a közösségi médiában - közölte egy rendőrségi tisztségviselő a 19 éves Nikolas Cruz volt iskolatársainak beszámolója
Markó Attila volt romániai kisebbségügyi államtitkár szerint nem a bíróságon, hanem valahol máshol hozták az ellene szerdán kihirdetett ítéletet, amelyben a bukaresti táblabíróság túlértékelt kártérítések ügyében öt év letöltendő szabadságvesztést szabott ki.
Valószínű, hogy több tízmillió éven át az űrben marad Elon Musk amerikai üzletember sportautója, mielőtt rázuhan a Földre vagy a Vénuszra - következtettek kanadai és cseh kutatók.
A megválasztásakor még a liberális nyugati politikus archetípusának tűnő Emmanuel Macron elemzők szerint teljesen más utat követ, mint amire számítottak.
A német főváros egyik migránsok lakta negyedében a nők nem léphetnek be a helyi kocsmába – írja a Berliner Kurierra hivatkozva cikkében a 888.hu internetes portál.
Jelentősen nőtt a határsértők száma tavaly Romániában, ahonnan több külföldi próbált illegálisan távozni, mint ahányan illegálisan léptek be az országba.
Különös felelősség terheli az ENSZ globális migrációs csomagjáról és az EU dublini szabályainak módosításáról tárgyaló feleket, mert ha most felülkerekedik az a nézet, hogy a migráció jó és ösztönzendő, akkor az Európai Unió közvetlen szomszédságában élő 15 millió belső menekült és humanitárius segítségre szoruló ember könnyen úgy dönthet, hogy eli
Oroszország – Mumifikálódott férfit találtak egy saját készítésű szexbaba mellett, miután a szomszédok panaszt tettek a borzalmas szagra, ami a lakásból áradt.
Nils Muiznieks, a strasbourgi székhelyű Európa Tanács (ET) emberi jogi biztosa csütörtöki közleményében aggodalmát fejezte ki a Stop Soros törvénycsomag tervezett bevezetésével kapcsolatban, amely véleménye szerint tovább súlyosbítja a szabadságjogok helyzetét Magyarországon.
Mindenki számára fontos szempont, hogy béke legyen azokban az országokban, ahonnan az illegális migráció kiindul, ugyanis az illegális bevándorlással növekszik a terrorveszély – jelentette ki Vargha Tamás, a védelmi minisztérium parlamenti államtitkára csütörtökön Brüsszelben, a NATO-tagországok védelmi minisztereinek kétnapos tanácskozását követőe
Malcolm Turnbull ausztrál miniszterelnök megtiltotta minisztereinek, hogy szexuális kapcsolatot létesítsenek munkatársaikkal, miután kiderült, hogy a helyettese, Barnaby Joyce és az ő sajtótitkára közös gyereket vár.
Elnökké választotta csütörtökön a dél-afrikai parlament Fokvárosban Cyril Ramaphosa eddigi alelnököt, miután Jacob Zuma szerda este lemondott az államfői posztról.
Az ázsiai birodalom az elmúlt másfél évtizedben több naszádot, rombolót, csatahajót, fregattot és tengeralattjárót épített, mint Japán, India és Dél-Korea együttvéve.
A CNN amerikai hírtelevízió a közép-európai országok Európai Unióval szembeni legitim aggályaival, míg az Adevarul című román lap a magyar kormány regionális vezető szerepre való törekvésével kapcsolatban foglalkozott Magyarországgal.