Nem lesz könnyű dolga Theresa Maynek, ebben az egyben szinte az összes brit lap egyetért a vasárnapi, történelmi EU-csúcs után, amelyen szentesítették Nagy-Britannia kilépését a klubból. A brit kormányfő masszív kampányra készül, hogy átvigye az alkut a parlamenten és megőrizze a hatalmát.
Több száz kárpátaljai autós zárta le hétfőn reggel a régióban a legforgalmasabbnak számító Csap-Záhony közúti határátkelő ukrán oldalát mindkét irányban, tiltakozásul a külföldön regisztrált gépkocsik ukrajnai belépését és belföldi használatát szigorúan korlátozó, egy nappal korábban hatályba lépett ukrán vámtörvény ellen.
Az ukrajnai helyzet alakulása miatt folyamatos a kapcsolattartás a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetséggel (KMKSZ)- mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Bonnban.
Lemondott a bukaresti szociálliberális kormányban betöltött regionális fejlesztési miniszteri és miniszterelnök-helyettesi tisztségéről hétfőn Paul Stanescu, akitől múlt héten a Szociáldemokrata Párt (PSD) megvonta a bizalmat.
Az alkotmánybíróságnál emel panaszt a román kormány Klaus Iohannis államfő ellen, ha a december elsejei nemzeti ünnep után sem nevezi ki a koalíció által jelölt új minisztereket – jelentette be Liviu Dragnea, a PSD elnöke.
A nemzetközi sajtó hétfőn egyöntetűen úgy értékelte az Egyesült Királyság Európai Unióból való kilépéséről (brexit) a hétvégén kötött megállapodást, hogy azzal lezárult egy fontos fejezet a folyamatban, de még nem értek véget a nehézségek.
Rendeletet írt alá hétfőn Petro Porosenko ukrán elnök az ukrán Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács (RNBO) aznapi határozatáról, amely a hadiállapot azonnali bevezetését javasolja 2019. január 25-ig. A rendeletet még a parlamentnek is jóvá kell hagynia.
Az MSZP-s politikust választották a NATO-parlament szocialista frakciójának vezetőjévé, valamint a Transzatlanti Védelmi és Biztonsági Együttműködés albizottság elnökévé. Mesterházy Attila szerint pozíciója lehetőség a magyar nemzeti érdekek szélesebb körű képviseletére.
A brit miniszterelnök szerint teljes bizonyossággal kijelenthető, hogy a brit EU-tagság megszűnésének (Brexit) feltételrendszeréről szóló megállapodásnál nem lehetséges jobbat elérni.
Vissza kell térni a minszki megállapodáshoz. A minszki "négyek", az oroszok, ukránok, németek és a franciák alkalmasak arra, hogy a kérdést kezeljék - nyilatkozta Orbán Viktor az atv.hu-nak a hétvégén kirobbant ukrán-orosz konfliktusról. A magyar kormány kiáll Ukrajna szuverenitása és területi integritása mellett - derült ki szavaiból.
Ukrajnában hétfőn felpörögtek a külpolitikai és a magyarság vonatkozásában is fontos események. Porosenko elnök hadiállapotot akar bevezetni Oroszországgal szemben, miközben Kárpátalján büntetőeljárással fenyegetik a beregszászi magyar főiskola rektorát, Orosz Ildikót. Mi áll az intézkedések hátterében, és mire számíthat a magyar közösség? Dobsa Is
A brit miniszterelnök szerint teljes bizonyossággal kijelenthető, hogy a brit EU-tagság megszűnésének (Brexit) feltételrendszeréről szóló megállapodásnál nem lehetséges jobbat elérni.
Oroszország durván megsértette a szuverén Ukrajna területi épségét - hangoztatta Nikki Haley, az Egyesült Államok ENSZ-nagykövete az ENSZ Biztosnági Tanácsának (BT) rendkívüli ülésén. Az amerikai ENSZ-nagykövet leszögezte: a nemzetközi közösségnek el kell ítélnieezt az „arrogáns cselekedetet”.
A Kercsi-szorosnál foglyul ejtett három ukrán hajó és legénysége azonnali szabadon bocsátására szólította fel hétfőn brüsszeli sajtótájékoztatóján Jens Stoltenberg NATO-főtitkár Oroszországot, indokolatlannak minősítve az orosz katonai erő alkalmazását az Azovi-tengeren.
A hidegháború óta nem látott csatajelenet zajlott le vasárnap délután a Kercsi-szorosban: a hajmeresztő manőverek közben csak hajszál híján tudták elkerülni egymást az orosz és ukrán hadihajók.
Autós tüntetők vették blokád alá az Asztély-Beregsurány és az Ungvárt a szlovákiai Felsőnémetivel összekötő határátkelőhelyeket hétfő délután Kárpátalján, tiltakozásul a külföldi rendszámú gépkocsik ukrán állampolgár tulajdonosait sújtó új ukrán vámszabályok ellen.
Több olyan közös projekt is tárgyalás alatt áll, amelyek közelebb hozhatják majd az ukránokat a magyarokhoz, illetve a két országot egymáshoz – mondta az államtitkár.
Nem mindennapi eljárással nyúlnának bele a természet megszokott folyamatába azok a kínai kutatók, akik génszerkesztési technológiával, még az embriónak az anyaméhbe való helyezése előtt változtatná meg annak genetikai összetételét, kivéve belőle egy káros gént. Az eljárással olyan gyermekek nőhetnének fel, akik immunisak az olyan betegségekre, mint
Ezrek rekedtek a repülőtereken az amerikai Középnyugaton hóviharok miatt. Káosz alakult ki az autópályákon is, rengeteg volt a baleset. Az Egyesült Államokban a hálaadási hosszú hétvégén milliók keltek útra. További részletek a videóban.
Az ENSZ Központi Vészhelyzeti Segélyalapja (CERF) 9,2 millió dollárt (2,6 milliárd forint) folyósított humanitárius programok finanszírozására a súlyos gazdasági válsággal küszködő Venezuelának kedden.
Megszavazta az ukrán parlament hétfő este a hadiállapot bevezetését azzal a változtatással, hogy nem az egész országban, hanem csak tíz megyében vezetik be.
A mexikói hatóságok adatai szerint jelenleg körülbelül 7400 közép-amerikai migráns várakozik arra Tijuanán kívül a szintén határ menti Mexicali városban.