Németországban ezen a héten nyílnak meg a karácsonyi vásárok. A két évvel ezelőtt Berlinben történt merénylethez hasonló támadás megelőzésére a vásárokon különleges biztonsági intézkedéseket foganatosítanak.
A megállapodással a jelenlegi bizonytalan helyzetet meghosszabbították 2020-ig, ami olyan, mintha az Egyesült Királyság ki sem lépett volna az Európai Unióból.
Mintegy 485 ezer kilométernyi út megtétele után sikeresen landolt a Marson az InSight űrszonda közép-európai idő szerint hétfő 20 óra 54 perckor - közölte az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA.
Megszavazta az ukrán parlament hétfő este, hogy az ország tíz megyéjében hadiállapotot vezessenek be. Porosenko elnök ígérete szerint ez nem jelenti az állampolgárok szabadságjogainak korlátozását.
Finnországban még a legnagyobb sport- és popsztárok is bevonulnak, a leszerelő sorkötelezetteknek meg majdnem a fele mondja, hogy akkor is szolgált volna, ha nem lenne kötelező. Hogyan csinálják?
A Holdra 50 évvel ezelőtt merészkedett először ember, azóta új céljaink lettek. Már a sokkal távolabbi Marson landolt az InSight űrszonda, s ez újabb mérföldkő a világűr meghódításában. A NASA honlapján és a YouTube-on is figyelemmel kísérhetjük az eseményeket.