2018. október 4. csütörtök

okt. 4
15:18
Négy orosz hírszerzőt utasítottak ki Hollandiából (Képmás)
Megpróbáltak betörni az OPCW informatikai rendszerébe, ezért kiutasítottak négy orosz hírszerzőt Hollandiából – közölte Ank Bijleveld, holland védelmi miniszter csütörtökön.
okt. 4
15:30
Satuba fogta Németországot a dízelbotrány (Infostart)
A német utakon közlekedő 15 millió, dízelüzemű autó fele jobban károsítja a levegőt, mint szabadna. A kormány több félmegoldás közül kénytelen választani, de sem az ellenzék, sem az autógyárak nem akarnak együttműködni.
okt. 4
15:42
Szlovák nagyvállalkozó ölethette meg az újságírót (Infostart)
Erre utal az oknyomozó újságíró, Ján Kuciak és barátnője meggyilkolásával vádolt négy ember egyikének tanúvallomása.
okt. 4
15:48
Izsák Balázsnak és Dabis Attilának kedvez a főtanácsnoki véleményezés az Európai Bizottság elleni perükben (USAracing)
A főtanácsnok terjedelmes véleményezését – melyben Izsák és Dabis fellebbezésének az elfogadását javasolja – csütörtökön hozta nyilvánosságra honlapján az Európai Bíróság.
okt. 4
15:54
Tovább erősíti védelmi és elrettentő képességeit a NATO (hirado.hu)
Ebben állapodtak meg a szövetség védelmi miniszterei.
okt. 4
16:06
Moszkva kémmániának minősítette a holland vádakat (Képmás)
A nyugati kémmánia felpörgőben van – nyilatkozott névtelenül orosz hírügynökségeknek egy külügyi illetékes.
okt. 4
16:12
Stubai gleccser: nyitás a hétvégén (Síelők)
Újabb tiroli gleccseren kezdődik a síszezon a hétvégén. Október 6-tól Stubai-on is síelhetünk, köszönhetően az elmúlt napok havazásának és a hóágyúzásának.
okt. 4
16:24
„A bajor CSU továbbra is Magyarország barátja” (hirado.hu)
Mindenki látja az Európáért folytatott küzdelmet – mondta Gulyás Gergely.
okt. 4
16:30
Dánia idén sem fogad be menekülteket (HírTV)
Az ország két éve függesztette fel a válságrégiókból kiválasztott emberek befogadását, de 1989 óta évente 500 menekültet fogadott be.
okt. 4
16:36
Gulyás Gergely: a bajor CSU továbbra is Magyarország barátja (USAracing)
A bajor kormánypártban „mindenki látja azt a küzdelmet, amelyet Magyarország Európában és Európáért folytat, és mindenki látja a magyar gazdaságpolitika és a migrációs politika visszaigazolását”.
okt. 4
16:42
Szijjártó Péter helyretette a CNN riporterét (USAracing)
Nem értem, miért rossz, miért elfogadhatatlan, hogy ragaszkodunk a történelmünkhöz, a kultúránkhoz, az örökségünkhöz és a vallásunkhoz – mondta a külgazdasági és külügyminiszter.
okt. 4
16:54
Az RMDSZ lemondásra szólította fel Makkai Gergely marosvásárhelyi alpolgármestert (444.hu)
Marosvásárhelyen kedvezőtlen visszhangja volt, hogy a városi önkormányzat küldöttsége közpénzen egy hétre a dél-koreai világbéke-konferenciára utazott.
okt. 4
16:54
NATO-főtitkár: a szövetség tovább erősíti védelmi és elrettentő képességeit (USAracing)
Az informatikai rendszerek behatolóinak adható legjobb válasz annak tudatosítása, hogy a szövetség védelmi ereje hatékony és képes azonosítani őket.
okt. 4
17:00
A kormány megduplázza az építőipari beruházások támogatását (HírTV)
A kiírás pénteken jelenik meg, a pályázatokat október 10-től lehet benyújtani.
okt. 4
17:00
Kiutasítottak négy orosz hírszerzőt Hollandiából (ATV)
Kiutasítottak négy orosz hírszerzőt Hollandiából még áprilisban, miután megpróbáltak betörni a hágai Vegyifegyver-tilalmi Szervezet (OPCW) informatikai rendszerébe - jelentette be csütörtökön a holland védelmi miniszter.
okt. 4
17:00
Svéd hétköznapok: három órán át kínozták és alázták meg a svéd fiúkat a bevándorlók (USAracing)
Egy 16 éves migráns bíróság előtt van, de az akkor 14 éves társa elkerüli a büntetőeljárást. Késsel fenyegetették, cigarettával égették őket – s nem ez volt az egyetlen hasonló eset.
okt. 4
17:06
Kiutasítottak négy orosz kémet Hollandiából (HírTV)
A hágai Vegyifegyver-tilalmi Szervezet elleni titkosszolgálati műveleten dolgoztak.
okt. 4
17:12
„Csak egy erős EU lehet partnere a nagyhatalmaknak” (hirado.hu)
Összeült az úgynevezett slavkovi hármas.
okt. 4
17:12
Merkel szerint Izrael mellett egy palesztin államot is létre kellene hozni (444.hu)
Bár a telepesek ezt megnehezítik – mondta a német kancellár Jeruzsálemben.
okt. 4
17:12
Lemondásra szólította fel Makkai Gergely marosvásárhelyi alpolgármestert az RMDSZ (USAracing)
A Maros megyei RMDSZ-szervezet elnöke közölte: súlyos elégedetlenség fogalmazódott meg az alpolgármester és a frakció tevékenységével kapcsolatban.
okt. 4
17:18
Visszaesett a Putyin iránti bizalom (hirado.hu)
Az elnök tevékenységét a megkérdezettek 33 százaléka nem helyeselte.
okt. 4
17:18
Washington vádat emelt 7 orosz katonai hírszerző ellen (444.hu)
Annak nyomán vádolták meg csalással, visszaélésekkel és pénzmosással őket, hogy Hollandia pár órával korábban nyilvánosságra hozta: kiutasított négy orosz hírszerzőt áprilisban.
okt. 4
17:20
Egy palesztin állam mellett érvelt Merkel (hirado.hu)
Izrael mellett egy palesztin államot is létre kellene hozni a kancellár szerint.
okt. 4
17:21
Matteo Salvini megölésére buzdítanak a baloldali egyetemisták (Ripost)
Hatalmas felháborodást keltettek az Autonomous University Collective hallgatói által terjesztett plakátok. Ezeken Matteo Salvini olasz belügyminiszter megölését propagálják.
okt. 4
17:30
Gulyás: Mindenki látja azt a küzdelmet, amelyet Magyarország Európáért folytat (HírTV)
Gulyás Gergely Münchenben: a bajor CSU továbbra is Magyarország barátja.
okt. 4
17:36
Mozgássérült vietnami veterán lövöldözött Dél-Karolinában (hirado.hu)
Egy rendőrt megölt és hat másikat megsebesített.
okt. 4
17:48
Kihallgatták az illegális bevándorlóknak segítő polgármestert (HírTV)
Azzal gyanúsítanak, hogy az illegális migrációt segítette elő városában.
okt. 4
17:54
Közös menekültügyi reformot javasol Ausztria és Dánia (hirado.hu)
Herbert Kickl és Inger Stojberg egy hét pontból álló tervet mutatott be.
okt. 4
18:00
Súlyosbodnak az amerikai-kínai katonai feszültségek (ATV)
A Kína és az Egyesült Államok között kialakult keserű kereskedelmi vita – egy kockázatos incidenssel a Dél-Kínai-tengeren – egyre inkább átterjed a katonai területre.
okt. 4
18:06
Globális méretű kibertámadási hullám elindításával vádolják Putyint (HírTV)
Az Egyesült Királyság új szankciókat vezetne be az oroszokkal szemben.
okt. 4
18:06
Ausztria és Dánia közös menekültügyi reformot javasol (USAracing)
Fontosnak tartanák, hogy az EU jobban támogassa azokat a válságövezetekhez közeli országokat, ahol sok menekült él, azzal a céllal, hogy az emberek ne akarjanak útra kelni Európa felé.
okt. 4
18:24
Átment az ukrán nyelvtörvény (HírTV)
Az ukrán parlament első olvasatban elfogadta az ukrán mint államnyelv működésének biztosításáról szóló törvényjavaslatot.
okt. 4
18:24
Az ukrán parlament megszavazta első olvasatban a nyelvtörvényt (USAracing)
A törvényjavaslat kimondja, hogy Ukrajnában az egyetlen állami és egyetlen hivatalos nyelv az ukrán. Az államnyelv nyilvános elhanyagolása, illetve megsértése büntetőjogi felelősséget von maga után
okt. 4
18:24
Aranyos választ adott Katalin hercegné a kislánynak, aki nem értette, miért fotózzák őket (SzMo)
A gyerekszáj mindig a legőszintébb.
okt. 4
18:36
Mozgássérült vietnami veterán lövöldözött (HírTV)
Egy rendőrt megölt és hat másikat megsebesített fegyverével a dél-karolinai Florence városában.
okt. 4
18:42
Rápirított a britekre Donald Tusk (Infostart)
Ideje munkához látni az Egyesült Királyság uniós kilépése okozta károk mérséklése érdekében most, hogy véget ért a kormányzó brit Konzervatív Párt éves kongresszusa - üzente Theresa May brit kormányfőnek csütörtökön Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke.
okt. 4
18:42
Juncker: A „szűklátókörű nacionalizmussal” szemben addig kell küzdeni, amíg erre még van idő (444.hu)
Különben a szélsőjobboldali és populista erők megerősödhetnek – mondta az Európai Bizottság elnöke Bécsben.
okt. 4
18:54
Védett állatok lefoglalt testrészeiből gyújtottak máglyát Mianmarban (444.hu)
Az eseményen 277 elefántagyar, 227 állatcsont, 1544 agancs, szarv vagy tülök, 45 különböző állatbőr, 45,5 kg tobzoskapikkely égett el.
okt. 4
19:06
Órákkal a kislány halála előtt még Snapchaten panaszkodott rá az anyja, megkötözve, egy ketrecben találtak rá (SzMo)
A nagypapa fedezte fel, hogy valami szörnyű dolog történt.
okt. 4
19:18
Mölltal: péntektől ismét síelhető a gleccser (Síelők)
A szeptember elejei enyhe időjárás miatt szeptember 17-től le kellett zárni a gleccser pályáit. Nemcsak a hobbisíelőknek, hanem a tréningezni vágyó versenyzőknek is más gleccsereket kellett keresniük a szeptember végi síeléshez. A jó hír, hogy péntektől, egyelőre 1 pályával, de ismét kinyit a gleccser.
okt. 4
19:24
Klimkin nem megfelelőnek minősítette Magyarország válaszlépését (hirado.hu)
Mi nem sértjük meg a nemzetközi jogot – írta az ukrán tárcavezető.
okt. 4
19:36
Új hajót indított a Földközi-tengerre több civil szervezet (hirado.hu)
A panamai hajózási hatóság visszavonta az Aquarius regisztrációját.
okt. 4
19:36
Terhes barátnője kérte, hogy hízzon vele – az interneten könyörgött segítségért a férfi (SzMo)
Az internetezőket eléggé megosztotta a kérdés.
okt. 4
19:38
Meghalt egy Afganisztánban harcoló amerikai katona (hirado.hu)
Hogy hol és milyen körülmények között történt a tragédia, nem tudni.
okt. 4
20:06
Életét vesztette egy amerikai katona Afganisztánban (ATV)
Életét vesztette csütörtökön harc közben egy amerikai katona Afganisztánban - tudatta a NATO vezette afganisztáni Eltökélt Támogatás misszió, amely közleményében nem tért ki arra, hogy hol és milyen körülmények között történt a tragédia.
okt. 4
20:12
Sikeresen landolt a Szojuz MSZ-08 (HírTV)
A Nemzetközi Űrállomásról visszatérő űrkapszulából biztonságban evakuálták a három űrhajóst.
okt. 4
20:12
Osztrák házelnök: Ne ítélkezzenek elhamarkodottan a Fideszről (hirado.hu)
Sobotka szerint a közös értékeket a nézetkülönbségek fölé kell helyezni.
okt. 4
20:12
Óva intett az osztrák házelnök attól, hogy elhamarkodottan ítélkezzenek a Fideszről (USAracing)
A Fidesz „keresztény irányzatú párt, a mi kultúránk felé orientált párt” – nyilatkozta Wolfgang Sobotka, az osztrák parlament elnöke.
okt. 4
20:18
Pence: Kína beavatkozik az amerikai belpolitikába (ATV)
Mike Pence amerikai alelnök azzal vádolta csütörtökön Kínát, hogy az időközi választások közeledtével beavatkozik az Egyesült Államok belpolitikájába, és aláássa Donald Trump elnök tekintélyét.
okt. 4
20:24
Uniós bíróság: szükség esetén a nemzeti jogszabály helyett az unióst kell alkalmazni (USAracing)
A nehéz gépjárművekre kivetett útdíjak megfizetésének elmulasztása miatt kiszabott szankciónak arányosnak kell lennie a jogsértés súlyával – közölte döntését az Európai Unió Bírósága.

Keresés