Az Európai Parlament jogsértően fogadta el a Sargentini-jelentést, ugyanis a tartózkodásokat is leadott szavazatnak kellett volna tekinteni, így pedig nem született kétharmados felhatalmazás a hetes cikkely szerinti eljárás megindítására - mondta Rupert Scholz Németország volt védelmi minisztere a Mandinernek nyilatkozva. Később be Trócsányi László
2018. október 28-án egy ünnepélyes esemény keretében elbúcsúzik a 90 éves mariazelli gondolás lift a közönségtől és kezdetét veszi egy új, modern kiskabinos felvonó építése.
Bringával megtett világkörüli útja felénél hatalmas pech érte a brit biciklist: Ausztráliában ellopták másfél millió forintot érő kétkereküjét, igy a rekorddal kicsit késni fog.
Románia - Újabb medvét gázolt el egy kamion szerdán a romániai A1-es (dél-erdélyi) autópálya Szeben megyei szakaszán - közölte a Mediafax hírügynökség.
A Csendes-Óceánon, Hawaii és Kalifornia között már régóta sodródik egy óriási hulladéksziget. Most azonban az Ocean Cleanup projekt keretein belül mindent elkövetnek annak érdekében, hogy felszámolják a hatalmas szeméthalmot.
Először volt szó a Sargentini-jelentéssel indult eljárásról az EU tanácsában. Csak a magyar kormány küldött két embert az ülésre. Ők együttműködést ígértek, és közölték, hogy az Orbán-kormány tiszteli az európai értékeket. Azt nem mondták, hogy másnap a kormányuk beperli az egész eljárást.
Amerikai lapértesülések szerint Szaúd-Arábia kedden, Mike Pompeo amerikai külügyminiszter rijádi látogatása idején 100 millió dollárt utalt át Washingtonnak az északkelet-szíriai helyzet stabilizálásához való hozzájárulásként.
Ukrajnában jelenleg három részre szakadt ortodox egyház működik. Oroszország nem ismeri el a kijevi patriarchátust, amely most - a konstantinápolyi szinódus döntése nyomán - önálló lesz. Oroszország ezt az elmúlt ezer év legnagyobb keresztény egyházszakadásának tartja.
A The Washington Post című amerikai lap csütörtöki számában közreadta Dzsamál Hasogdzsi utolsó cikkét, amelyet a szaúdi újságíró közvetlenül az eltűnése előtt küldött a lapnak.
Theresa May brit kormányfő nyitottnak mutatkozott az országa uniós kilépését követő, eredetileg 2020 végéig tervezett átmeneti időszak további, egyéves meghosszabbítására – közölték bennfentes források a szerdán kezdődött brüsszeli EU-csúcs nyitónapját követően.
A brit kormány az Interpollal együttműködésben platformot hoz létre azoknak a szexuális ragadozóknak a leleplezésére, akik a segélyszervezetek nemzetközi misszióit kihasználva követik el bűncselekményeiket.
Sajtóértesülések alapján nem történt áttörés a brexit ügyében a tegnap kezdett uniós csúcstalálkozón, ám a brit miniszterelnök nyitottnak mutatkozott a kilépés átmeneti időszakának meghosszabbítására. Megszólalt Sebastian Kurz is.
Folytatódik a párbeszéd a Fidesz és az Európai Néppárt között, eddig egyetlen tagpárt sem kezdeményezte a Fidesz kizárását vagy tagságának felfüggesztését. A néppártban ketten indulnak a csúcsjelölti tisztségért.
A The Washington Post című amerikai lap csütörtöki számában közreadta Dzsamál Hasogdzsi utolsó cikkét, amelyet a szaúdi újságíró közvetlenül az eltűnése előtt küldött a lapnak. A cikk csütörtökre virradóra az újság online változatában is megjelent.
Elhunyt az isztambuli képei révén ismertté vált Ara Güler török fotós, aki pályafutása során olyan neves embereket is fényképezett, mint Salvador Dalí, Pablo Picasso, Winston Churchill, Albert Einstein, Indira Gandhi, Maria Callas és Sophia Loren.
Az uniós polgárok 31 százaléka biztosan elmegy szavazni a jövő évi európai parlamenti választáson. A magyarok részvételi kedve az átlagosnál alacsonyabb – derült ki a legújabb Eurobarométer-kutatásból. A felmérésben az unió népszerűségét is vizsgálták.
A The Washington Post című amerikai lap csütörtöki számában közreadta Dzsamál Hasogdzsi utolsó cikkét, amelyet a szaúdi újságíró közvetlenül az eltűnése előtt küldött a lapnak. A cikk csütörtökre virradóra az újság online változatában is megjelent.
A Fidesz és Orbán Viktor miniszterelnök nem Alexander Stubb, hanem Manfred Weber jelölését támogatja az Európai Néppárt (EPP) úgynevezett csúcsjelölti tisztségére - közölte a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter csütörtökön az MTI-vel.
Szerdán még ő volt az egyetlen néppárti vezető, aki nem állt ki a bajor politikus mellett. Csütörtök reggelre Rogán Antal korrigált a nevében. Weber egy hónapja megszavazta a hetes cikkelyt Magyarországgal szemben.
2019-től áll rendelkezésre 100 millió euró olyan startupoknak az EU-ban is, amelyek radikálisan képesek csökkenteni a karbonemissziót. „Egyedül nem megy.”
Csaknem hatezer embert evakuáltak egy hegyomlás után Tibetben, mert az ott lévő folyóba zuhant szikla elzárta a víz útját - jelentették a kínai katasztrófavédelmi hatóságok csütörtökön.
Donald Trump amerikai elnök kilátásba helyezte csütörtöki Twitter-bejegyzésében, hogy lezárja az Egyesült Államok déli határát, és a határhoz vezényli a katonaságot, ha Mexikó nem állítja meg az Egyesült Államok felé tartó bevándorlókat Guatemalából, Hondurasból és Salvadorból.