A Szlovák Statisztikai Hivatal adatai szerint már két egymást követő negyedévben csökken a rövid ideig külföldön munkát vállalók száma. Sokkal kisebb azonban azoknak a hazatérő munkavállalóknak az aránya, akik hosszabb ideje a határon túl dolgoznak.
Mintegy kétszázezer befektetőt megkárosító csalás miatt öt év börtönt kér a spanyol korrupcióllenes ügyészség Rodrigo Ratóra, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) egykori vezetőjére – áll a kedden benyújtott dokumentumban.
Fejlődés és gazdasági fellendülés csak azokban az országokban remélhető, ahol biztonság van – jelentette ki Angela Merkel azon az értekezleten, amelyet a soros német G20 elnökség keretében rendeztek Berlinben. A kétnapos tanácskozáson több afrikai ország vezetője is részt vesz.
Több mint 23 év után, kedden elhagyhatta a börtönt a Baszk Haza és Szabadság (ETA) terrorszervezet egyik leghírhedtebb tagja, a "La Tigresa" néven ismert Idoia López Riano.
Több mint 23 év után, elhagyhatta a börtönt a Baszk Haza és Szabadság (ETA) terrorszervezet egyik leghírhedtebb tagja, a "La Tigresa" néven ismert Idoia López Riano.
Theresa May brit miniszterelnök Párizsban bejelentette, hogy az Egyesült Királyság uniós kilépéséről szóló tárgyalások menetrendje nem változik, azok jövő héten megkezdődnek.
Egy japán közgazdász számításai szerint a hétfőn a tokiói állatkertben megszületett óriáspandabocs több mint 26 milliárd jenes (66 milliárd forintos) hasznot hozhat a helyi gazdaságnak.
Theresa May brit miniszterelnök kedd este Párizsban bejelentette, hogy az Egyesült Királyság uniós kilépéséről szóló tárgyalások menetrendje nem változik, azok jövő héten megkezdődnek.
A kötelező befogadási kvóta ügyében kilátásba helyezett kötelezettségszegési eljárás elmélyíti az Európai Unió megosztottságát – szögezte le a lengyel külügyminisztérium keddi közleményében az Európai Bizottság aznapi bejelentésére reagálva.
Újra Észak-Koreába utazik Dennis Rodman, az NBA amerikai profi kosárlabdaliga (NBA) egykori sztárja, aki többször jár már a világtól elszigetelten, önkényuralom alatt élő országban, és találkozott is vezetőjével, Kim Dzsong Unnal.
Elítélt kedden a berlini tartományi bíróság egy fiatal szíriai és líbiai menedékkérőkből álló csoportot, amely tavaly karácsonykor megpróbált felgyújtani egy alvó hajléktalant a német fővárosban.
Megdöbbentő, utálatos hazugságnak nevezte az amerikai igazságügyi miniszter szenátusi meghallgatásán azt a felvetést, miszerint összejátszott az oroszokkal a tavalyi elnökválasztáson.
Kigyulladt egy huszonnégy emeletes lakóház London nyugati részén, mintegy kétszáz tűzoltó próbálja megfékezni a tüzet. A Grenfell Tower nevű, 1974-ben épült, 120 lakásos toronyházhoz hajnalban riasztották a tűzoltókat, akik negyven járművel és kétszáz fős egységgel vonultak a helyszínre. A tűz azonban rövid idő alatt elborította a magasházat, és ko
Kétszer találkozott a washingtoni orosz nagykövettel, de egyszer sem történt semmi helytelen, mondta a szenátus hírszerzési bizottsága előtt az amerikai igazságügyi miniszter.
Jeff Sessions amerikai igazságügyi miniszter "utálatos hazugságnak" nevezte, hogy összejátszott volna az oroszokkal a választási kampány idején. A tárcavezető a szenátus hírszerzési bizottsága előtti keddi meghallgatáson közölte: azért vonta ki magát valamennyi, a választási kampány orosz szálaival kapcsolatos vizsgálat alól, mert az igazságügyi mi
Theresa May brit miniszterelnök kedd este Párizsban bejelentette, hogy az Egyesült Királyság uniós kilépéséről szóló tárgyalások menetrendje nem változik, azok jövő héten megkezdődnek.
Az illegális migráció megakadályozása és az embercsempészet visszaszorítása érdekében a földközi-tengeri menekültútvonal teljes lezárását javasolja Sebastian Kurz osztrák külügyminiszter az osztrák APA hírügynökségnek adott keddi interjúban. Ausztria választások előtt áll, Kurz pedig a voksolás egyik nagy győztese lehet.
Kiégett egy huszonnégy emeletes lakóház a London nyugati részén lévő North Kensington negyedben. Kétszáz tűzoltó próbálta megfékezni a tüzet, ami egy idő után már kontroll nélkül lángolt. Szemtanúk szerint többen a lakásaikban ragadtak. Reggel sűrű füst ömlik ki az ablakokon.
Szinte teljesen kiégett egy 24 emeletes lakóépület szerda reggelre London nyugati részén, mintegy kétszáz tűzoltó próbálta megfékezni a tüzet. Meg nem erősített hírek szerint közel harminc sérültet ápolnak, a tűzoltóság megerősítette, lehetnek halálos áldozatok.