Egy Indiába tartó repülőgépen, több mint tízezer méteres magasságban jött a világra egy csecsemő, aki egész életében ingyen utazhat a Jet Airways indiai magán-légitársaság járatain.
Sikerült megállapodásra jutni az Egyesült Királyság európai uniós kiválásáról szóló tárgyalások legfőbb prioritásairól és menetrendjéről a Lisszaboni Szerződés 50. cikke szerinti egyeztetések első napján - közölte hétfő este Michel Barnier, az Európai Bizottság főtárgyalója.
A felekezetközi és etnikai konfliktusok dúlta Közép-afrikai Köztársaság-beli megbékéléshez vezető első állomásaként tűzszüneti megállapodást írt alá az ország kormánya, valamint számos fegyveres csoport képviselője hétfőn a Szent Egyed katolikus közösség római székházában.
Egy idegen járókelőnek köszönhető, hogy Kimberly Felder (45) lánya még életben van. Az anya meztelenre vetkőztette a 11 éves gyereket, homokot szórt a szájába és a szemeibe és harapdálni majd fojtogatni kezdte.
Hivatalosan egy súlyos, ritka esetben végzetes alvás közbeni légzészavar végzett decemberben Carrie Fisherrel, a boncolás viszont azt is kimutatta, hogy kokain, heroin, ecstasy, illetve egy, a morfinnal egyező hatású opioid, metadon is volt a szervezetében halálakor.
Emmanuel Macron köztársasági elnök szociálliberális táborával egyértelműen abszolút többséget szerzett a francia parlamenti választásokon, szabad utat kapott reformelképzeléseinek megvalósításához. Az AFP hírügynökség pontokba szedve adott áttekintést a tervekről.
Emmanuel Macron francia államfő azt kérte az egy korábbi ingatlanfejlesztési ügy miatt ügyészi vizsgálat alá került Richard Ferrand területfejlesztési minisztertől, hogy lépjen a ki kormányból és a nemzetgyűlési választásokon abszolút többséget szerzett elnöki mozgalom, a Köztársaság lendületben (LREM) frakcióvezetője legyen - közölte hétfő este az
Az iraki erők megadásra szólították fel a Moszul óvárosát felügyeletük alatt tartó dzsihadistákat, az ott élőket pedig arra kérték, hogy maradjanak otthon - derült ki hétfői médiajelentésekből.
Los Angeles - Oliver Stone szerinte Vlagyimir Putyin "mentális hatalmat gyakorol" az Egyesült Államok felett, legalábbis egy orosz lapnak adott interjúja szerint.
Emmanuel Macron francia államfő hétfő este ismét kinevezte Edouard Philippe-et miniszterelnöknek, miután a köztársasági hagyományoknak megfelelően a kormányfő benyújtotta lemondását a nemzetgyűlési választásokat követően - közölte a francia elnöki hivatal.
Legfeljebb 10 ezer dollárnyi készpénzt vihetett volna fel a Jubába tartó gépre, ezért nem engedték fel. Riek Puok Riek, aki „személyes ügyben” járt Egyiptomban, és előzetesen nem tett semmilyen tájékoztatást a pénzről, állítólag botrányt is csinált, de nem volt mit tenni. A hatóságok vizsgálják az esetet. (Radio Tamazuj)
Háromszor is eldicsekedett sajtótájékoztatóján Szijjártó Péter, hogy mekkora vitát hozott össze a migrációról az uniós külügyminiszterek luxembourgi ülésén.
Megrekedt a tárgyalás, hiába vallott 50 nő Bill Cosby ellen. Egyedül Andrea Constand ügye jutott el a bíróságig, részben azért, mert az említett ügyek jelentős része mostanra elévült.
A Facebook után a Google is felveszi a harcot a világhálón a szélsőséges, vagy a terrorizmushoz köthető tartalmak ellen, ezek minél gyorsabb eltávolítását ígérve.
Az ohiói Cincinnatiban hétfőn meghalt Otto Warmbier, az az egyetemista, akit a múlt héten kómában szállítottak haza Észak-Koreából. Donald Trump amerikai elnök elítélte Észak-Koreát.
Romsics Ignác történész - miközben a szélről közép felé igazodik -, a minapi interjúja során (június 10.) tett egy nehezen, sőt egyáltalán nem magyarázható megállapítást, melyet nem engedhetek el szótlanul a fülem mellett.
Washington - Az ohiói Cincinnatiban hétfőn meghalt Otto Warmbier, az az egyetemista, akit a múlt héten kómában szállítottak haza Észak-Koreából. Donald Trump amerikai elnök elítélte Észak-Koreát.
Helsinki - Terrorelhárítási műveletet hajtott végre a finn rendőrség azt követően, hogy egy, a fővárosban, Helsinkiben lévő templomot fenyegető veszélyről értesült - közölték a hatóságok hétfőn.
Terrorelhárítási műveletet hajtott végre a finn rendőrség azt követően, hogy egy, a fővárosban, Helsinkiben lévő templomot fenyegető veszélyről értesült - közölték a hatóságok hétfőn.