Aggódik az ír miniszterelnök, mert az új brit kormányt egy koronahű észak-ír protestáns párttal kötött alku tartja majd a hatalomban. Enda Kenny szerint ez veszélyt jelenthet az észak-ír békére. Theresa May ma találkozik a Demokratikus Unionista Párt vezetőjével.
Kínában 45 ezer drónt jegyeztek be magánszemélyek a repülésbiztonsági okokból elrendelt kötelezettség érvénybe lépése óta - közölte kedden a CAAC (Civil Aviation Administration of China) polgári légiközlekedési hatóság.
Katar még mindig várja a részletes követeléseket és magyarázatot az őt diplomáciailag izoláló, Szaúd-Arábia vezette csoporttól, így még nincs abban a helyzetben, hogy diplomáciai megoldáson törje a fejét – nyilatkozta tegnap Mohamed al-Thani katari külügyminiszter az al-Dzsazira hírtelevíziónak.
A Kreml nem hallgat az amerikai sürgetésre, hogy bocsássák szabadon az Alekszej Navalnij ellenzéki politikus kezdeményezte megmozdulásokon őrizetbe vett "békés tüntetőket", és nem ért egyet a kérdés ilyen módon történő felvetésével sem - jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője kedden Moszkvában.
Pár napja fogadták el Ausztriában azt a törvénytervezetet, amely októbertől lehetővé teszi az arcukat elrejtő ruhát viselő muzulmán nők megbírságolását. Nyugat-Európában csak Franciaországban van hasonló szigorú szabályozás, de egyre több nyugati ország vezet be valamilyen mértékű korlátozást. Bulgáriában is a menekültválság után vezették be a tila
Ezt állítják a Donald Trump győzelméhez vezető amerikai elnökválasztást befolyásolni próbáló, valószínűleg a Kremlhez köthető orosz hackerek utáni nyomozást ismerő források. (Bloomberg)
Kötelezettségszegési eljárást indít az Európai Bizottság Magyarország, Lengyelország és Csehország ellen, amiért nem hajtják végre a kötelező uniós menekültkvóták felállításáról szóló korábbi döntést - jelentette be a brüsszeli testület.
Kötelezettségszegési eljárást indít az Európai Bizottság Magyarország, Lengyelország és Csehország ellen, amiért nem hajtják végre a kötelező uniós menekültkvóták felállításáról szóló korábbi döntést – jelentette be kedden a brüsszeli testület.
A második világháború óta nem volt Franciaországban egyetlen pártnak sem olyan nagy többsége a törvényhozásban, mint most lehet Emmanuel Macron államfőnek - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Szűcs Anita. A Budapesti Corvinus Egyetem docense kiemelte, Macron mozgalma alig egy hónapja alakult párttá.
Az együttműködési megállapodásról egyeztetett Theresa May konzervatív párti brit miniszterelnök és Arlene Foster, a Demokratikus Unionista Párt (DUP) vezetője.
Kazahsztán igazán nem mondható zöldnek, s ha figyelembe vesszük, hogy bevételeinek forrása alapvetően fosszilis energiahordozóinak eladása, meglepő lehet, hogy a világkiállítás témája a fenntartható energiagazdálkodás, a megújuló energiahordozók felé fordulás. A kiállítók pedig pontos képet adnak önmagukról; arról hogy ebben a témában mit akarnak m
Megtartotta esküvőjét a világ leggazdagabb fekete nőjének, Folorunsho Alakijanak egyik fia. A színpompás esküvőjének megadták a módját, 5 millió fontba, azaz átszámítva csaknem 2 milliárd forintba került.
Észak-Korea szabadon engedett egy amerikai állampolgárt, akit korábban 15 évnyi kényszermunkára ítéltek államellenes bűncselekmény elkövetése miatt - jelentette be Rex Tillerson amerikai külügyminiszter kedden.
Egy tanulmány lerántja a leplet arról, hogy a multinacionális vállalatok, az adóparadicsomok és a korrupt politikusok milyen mechanizmussal tartanak elképzelhetetlen szegénységben százmilliókat.
Okos ötletekből sosincs hiány. A divatszakma azt már rég felfedezte, hogy a sötét színű ruhákban vékonyabbnak tűnik az alkat. Most valaki arra is rájött, hogyan lehet a melleket optikailag nagyobbítani.
Elengedte Észak-Korea azt az amerikai egyetemi hallgatót, akit korábban azért vettek őrizetbe, mert egy politikai zászlót próbált ellopni és kicsempészni az országból - írja az MTI.
Katar elszigetelése embertelen, súlyos hiba és ellentmond a muzulmán értékeknek - jelentette ki Recep Tayyip Erdogan török államfő kedden Ankarában a kormányzó Igazság és Fejlődés Pártja (AKP) parlamenti frakcióülésén. Erdogan a végrehajtó elnöki rendszer bevezetéséről döntő április 16-ai népszavazás után, május 21-én lett ismét az AKP elnöke.
Legalább 51 ember meghalt, további 11 megsebesült a három napja tartó intenzív esőzések következtében kialakult földcsuszamlásokban Banglades délkeleti részén - közölték kedden hivatalos források.
Egyeztetett kedden az együttműködési megállapodásról Theresa May konzervatív párti brit miniszterelnök és Arlene Foster, a Demokratikus Unionista Párt (DUP) vezetője. Nem sokkal a megbeszélés után összeült a múlt héten megválasztott új alsóház.
Egyeztetett kedden az együttműködési megállapodásról Theresa May konzervatív párti brit miniszterelnök és Arlene Foster, a Demokratikus Unionista Párt (DUP) vezetője. Nem sokkal a megbeszélés után összeült a múlt héten megválasztott új alsóház.
Harminc napos elzárásra ítélte egy orosz bíróság Alekszej Navalnij (41) ellenzéki politikust azzal a váddal, hogy megszegte a tüntetések szervezésére vonatkozó szabályokat. Navalnij ugyanis a hatóságok által nem engedélyezett korrupcióellenes tüntetést hirdetett meg. Moszkvában és több orosz városban sok tízezren vonultak az utcára.
Virginia Raggi római főpolgármester, az ellenzéki Öt Csillag Mozgalom (M5S) politikusa kedden bejelentette, hogy Róma nem kíván több migránst befogadni a városra jelenleg is nehezedő migrációs teher miatt.
A lengyel kormány tiszteletben tartja, de nem ért egyet az Európai Bizottság döntésével – reagált kedden Varsóban Rafal Bochenek lengyel kormányszóvivő arra, hogy Brüsszel kötelezettségszegési eljárást indít Magyarország, Lengyelország és Csehország ellen amiatt, hogy nem hajtják végre a kötelező uniós menekültkvótáról szóló döntést.