2017. május 28. vasárnap

máj. 28
12:30
Három hónap után szabadítottak ki egy francia túszt Kongóban (444.hu)
Emmanuel Macron hivatala közölte, hogy sikerült kiszabadítani egy francia állampolgárt, akit még márciusban ejtettek túszul a Kongói Demokratikus Köztársaságban. Március elején több munkást is elraboltak az országban, akik a Banro Corp bányáiban dolgoztak. Macron kkülön köszönetet mondott a kongói hatóságoknak, akik segítettek a túsz kiszabadításáb
máj. 28
12:36
Hőssé kiáltották ki a muszlim nőt védő férfiakat (HírTV)
A támadó fenyegette és gyalázta a muszlim utasokat, többen próbálták csillapítani. A támadó ezután kést rántott.
máj. 28
12:39
Sokkoló: barátai mellöl rángatta el a fiatal lányt a szexragadozó - borzasztó, mit tett vele (Blikk)
Birmingham - Börtönt kapott az a férfi, aki megerőszakolt egy 21 éves lányt.
máj. 28
12:57
Rémes: szörnyeteget lőtt le egy vadász - valódi lehet ez a furcsa lény? - fotó (Blikk)
Texas - Egy valódi szörnyeteget sikerült puskavégre kapnia egy vadásznak?
máj. 28
13:00
A török külügyminiszter szerint a kormányát kritizáló újságírók a külföldi titkosszolgálatoknak dolgoznak (444.hu)
Ezért kell letartóztatni őket.
máj. 28
13:12
Békét akarnak a tel-avivi tüntetők (HírTV)
Tizenötezer ember tüntetett Tel-Avivban a békekötésért a palesztinokkal.
máj. 28
13:15
Brutális: halott delfint dobáltak a fiatalok a kollégiumban - fotók (Blikk)
Írország - Felkavaró képek kerültek nyilvánosságra egy buliról, ahol egy halott delfinnel táncoltak a fiatalok.
máj. 28
13:18
Zuhanórepülésben a baloldal (Infostart)
Tovább csökkent a Martin Schulz vezette Német Szociáldemokrata Párt (SPD) választói támogatottsága, egy vasárnap ismertetett felmérés szerint az őszi szövetségi parlamenti (Bundestag-) választásra készülő pártot az öt évvel ezelőtti választáson elszenvedett vereségnél is nagyobb kudarc fenyegeti. A meredeken csökkenő népszerűségű szociáldemokraták
máj. 28
13:30
Kína elzárja a pénzcsapot (Infostart)
Kína pénzügyi ágazaton kívüli külföldi tőkekihelyezése (ODI) jelentősen, 56,1 százalékkal 26,37 milliárd dollárra csökkent az idei első négy hónapban éves összevetésben.
máj. 28
13:33
Félelmetes: az utolsó pillanatban ugrottak félre a gyalogosok a becsapódó autó elől - videó (Blikk)
Oroszország - Az utolsó pillanatban ugrottak félre a gyalogosok a járdára pördülő autó elől.
máj. 28
13:42
Még mindig sok járat késik a British Airways rendszerének összeomlása miatt (444.hu)
A Heathrow-ról induló járatok harmadát törölték egy informatkai hiba miatt.
máj. 28
13:54
Történelmi vereség várható: Csökkenőben Schulzék népszerűsége (ATV)
Tovább csökkent a Martin Schulz vezette Német Szociáldemokrata Párt (SPD) választói támogatottsága, egy vasárnap ismertetett felmérés szerint az őszi szövetségi parlamenti (Bundestag-) választásra készülő pártot az öt évvel ezelőtti választáson elszenvedett vereségnél is nagyobb kudarc fenyegeti. A meredeken csökkenő népszerűségű szociáldemokraták
máj. 28
14:18
A kopt keresztények szerint az egyiptomi kormány nem védi meg őket a támadásoktól (444.hu)
Szerintük semmit sem javított a biztonságukon az áprilisban bevezetett rendkívüli állapot.
máj. 28
14:30
Botrány: Ezért nem hívták meg Piquét Messi esküvőjére (ATV)
Hosszú idő után végre sor kerül Lionel Messi és Antonella Roccuzzo mennyegzőjére, méghozzá hat nappal a Barcelona játékosának 30. születésnapja után.
máj. 28
14:48
Manchesteri merénylet: még nem mindenkit kaptak el (Infostart)
A brit belügyminiszter szerint még lehetnek szabadlábon lévő tagjai a manchesteri öngyilkos merénylet elkövetője mögötti hálózatnak, ezért folytatódik a terrorcselekmény hátterének teljes feltárását célzó rendőrségi-titkosszolgálati művelet.
máj. 28
14:48
Manchesteri robbantás: Még lehetnek szabadlábon az elkövetők közül (ATV)
A brit belügyminiszter szerint még lehetnek szabadlábon lévő tagjai a manchesteri öngyilkos merénylet elkövetője mögötti hálózatnak, ezért folytatódik a terrorcselekmény hátterének teljes feltárását célzó rendőrségi-titkosszolgálati művelet.
máj. 28
15:06
Elhunyt Gregg Allman (ATV)
Elhunyt Gregg Allman amerikai rockzenész. A 69 éves, hosszú ideje betegeskedő zenészt szombaton savannah-i otthonában, szerettei körében érte a halál.
máj. 28
15:06
Bírsággal büntetné a fejkendőt hordó muszlim nőket az AfD politikusa (444.hu)
Alice Weidel szerint a burka olyan, mint az apartheid.
máj. 28
15:39
Pénzeső: két és fél milliót fújt szét a szél az autópályán (Blikk)
Berlin – Bankjegyeket fújt a szél szombaton este a bajor autópályán, ugyanis egy német férfi elveszette pénzzel teli szatyrát, amelyben vállalkozása bevételét szállította motoron.
máj. 28
16:12
Elképesztő videó: Így szállt szembe a tolvajokkal ez a nő (ATV)
Egy milwaukee-i nő egy töltőállomáson igyekezett benzinhez jutni, amikor egy fekete autóból kipattant egy maszkos férfi, és a nő által nyitva hagyott autóba pattant, majd megpróbálta ellopni, erre nem volt esélye, legalábbis csak a nő testén keresztül.
máj. 28
16:12
Macron elmondta, miért fogta satuba Trump kezét (444.hu)
A nem ártatlan kézfogás az igazság pillanata volt, mondta.
máj. 28
16:42
Ajjaj, Trumpot visszaengedték a Twitterhez (444.hu)
Rögtön nekiesett a vejével szembeni FBI-nyomozásról beszámoló amerikai újságoknak.
máj. 28
17:27
Gyilkos golyózápor: 8 embert lőtt agyon egy férfi (Blikk)
Mississippi - 8 ember halt meg egy lövöldözésben.
máj. 28
17:30
Angela Merkel: Eljött az idő, hogy Európa a maga kezébe vegye a sorsát (444.hu)
A visszafogott megfogalmazásairól ismert német kancellár most valószínűleg egy hatalmas fordulatot jelentett be. Nem kell várni az USA-ra és a britekre, Európa saját jogon is globális hatalmi szereplő lehet.
máj. 28
17:42
Angela Merkel: Európának saját kezébe kell vennie sorsát (ATV)
Európának saját kezébe kell vennie sorsát - emelte ki egy vasárnapi beszédében Angela Merkel német kancellár.
máj. 28
18:03
Rémisztő pillanat: betört a búvár ketrecébe egy hatalmas fehér cápa - videó (Blikk)
Minden bizonnyal az egész élete lepergett maga előtt annak a búvárnak, akinek víz alatti kabinjába betört egy óriási fehér cápa.
máj. 28
18:05
Még szabadlábon lehetnek a manchesteri robbantó segítői (Blikk)
A brit belügyminiszter szerint még lehetnek szabadlábon tagjai a hétfő éjjeli manchesteri öngyilkos merénylet elkövetője mögötti hálózatnak, ezért folytatódik a terrorcselekmény hátterének teljes feltárását célzó rendőrségi-titkosszolgálati művelet.
máj. 28
18:06
Manchester: Salman Abedi most már mindenki számára ismert (HírTV)
A rendőrség szerint a nyomozás jól halad.
máj. 28
18:18
Több mint harmincezer futó mutatta meg Manchesterben, hogy nem fél a terroristáktól (444.hu)
22 embert robbantott fel egy egyén egy koncerten hétfőn, most rengetegen mentek az utcára felszabadultan.
máj. 28
18:42
Egy olasz bíróság kimondta, Magyarország nem biztonságos a menekülteknek (444.hu)
Alapjogokat sért Magyarország: annyit romlott a helyzet 2015 nyara óta, hogy már a minimális nemzetközi védelem feltételei sincsenek meg.
máj. 28
18:57
Botrány a királyi családnál? Hiába a milliós fizetés, felmondott Vilmosék házvezetőnője (Blikk)
Hiába a busás fizetés, felmondott Sadie Rice (35), Vilmos herceg (34) és Katalin hercegné (35) házvezetőnője.
máj. 28
19:12
Merkel: nekünk kell megharcolnunk a saját jövőnkért (Infostart)
Európának saját kezébe kell vennie sorsát - emelte ki egy vasárnapi beszédében Angela Merkel német kancellár.
máj. 28
20:24
A négyzeté az Arany Pálma (HírTV)
A svéd Ruben Östlund The Square (A négyzet) című alkotása nyerte el vasárnap az Arany Pálmát a 70. cannes-i fesztiválon. A zsűri Nagydíját a francia Robin Campillo 120 battements par minute (Percenként 120 szívverés) című alkotása nyerte el.
máj. 28
20:36
Tömegesen szállították kórházba az embereket az ellenzéki rendezvényről (HírTV)
Legalább 76 embert szállítottak vasárnap mérgezési tünetekkel az albán főváros, Tirana kórházaiba.
máj. 28
20:48
A Square nyerte az Arany Pálmát (HírTV)
Ruben Östlund ismét egy keserű, de a korábbinál sokkal összetettebb, meglepő és abszurd fordulatokkal teli komédiát forgatott.
máj. 28
21:12
Cannes - Svéd filmé az Arany Pálma (Kripto Akadémia)
A magyar versenyfilm, a Mundruczó Kornél rendezte Jupiter holdja elismerés nélkül maradt.
máj. 28
21:21
Vegyi támadás: közel 80 embert szállítottak kórházba mérgezéssel (Blikk)
Szkopje - Legalább 76 embert szállítottak vasárnap mérgezési tünetekkel az albán főváros, Tirana kórházaiba az ellenzéki, jobboldali Albán Demokrata Párt (ADP) választási kampánynyitó rendezvényéről - jelentette a macedóniai Alsat-M televízió.
máj. 28
21:39
Vegyi támadás Európában: 76 embert szállítottak kórházba mérgezéssel (Blikk)
Szkopje - Legalább 76 embert szállítottak vasárnap mérgezési tünetekkel az albán főváros, Tirana kórházaiba az ellenzéki, jobboldali Albán Demokrata Párt (ADP) választási kampánynyitó rendezvényéről - jelentette a macedóniai Alsat-M televízió.
máj. 28
21:41
Bárki megnézi, azt mondja, lehetetlen - 4,5 millióan ámulnak ezeken a trükkökön - videó (Blikk)
Lenyűgöző videó 3D-s trükkökről, ami biztosan minden emberben optikai csalódást okoz.
máj. 28
21:45
Botka megcsinálta: felsorakozott mögötte az MSZP (Kripto Akadémia)
A párt szombati kongresszusá292-ből 280 küldött, vagyis a 96 százalék támogatta.
máj. 28
22:00
Megdöbbentő lépésre készül Trump (Infostart)
Amerikai sajtóértesülés szerint Donald Trump elnök várhatóan kilépteti az Egyesült Államokat a párizsi klímaegyezményből.
máj. 28
22:18
Ellenzéki gyűlésen mérgeztek meg több tucatnyi embert Albániában (444.hu)
Fehér por szállt a levegőben. 76 ember került kórházba, köztük az ellenzék vezére is.
máj. 28
22:30
Trump valami nagyon rosszra készülhet (HírTV)
Amerikai sajtóértesülés szerint Donald Trump elnök várhatóan kilépteti az Egyesült Államokat a párizsi klímaegyezményből.

2017. május 29. hétfő

máj. 29
6:00
Férfi vízilabda BL: Világklasszis Viktor (Kripto Akadémia)
„Nem indult jól a mérkőzés, de aztán nemcsak csapatként működtünk jól, hanem az egyéniségek is megvillantak"
máj. 29
6:02
Tinédzser döntött a visszatérő Nagy Ádám csapata ellen (Kripto Akadémia)
A magyar futballista hosszú kényszerpihenő után a Juventus elleni utolsó 5 percre ismét pályára léphetett.
máj. 29
6:04
Dárdai Páléknak is kedvezett a Dortmund (Kripto Akadémia)
A Hertha BSC együttes kvalifikáció nélkül az Európa-liga főtábláján indulhat.
máj. 29
6:06
Búcsú kupagyőzelemmel (Kripto Akadémia)
Luis Enrique együttese, az FC Barcelona nyerte a spanyol labdarúgó Király-kupát.
máj. 29
6:21
Lassan nem telik el hétfő észak-koreai rakétakísérlet nélkül (Blikk)
Észak-Korea hétfőn hajnalban ismét felbocsájtott egy ballisztikus rakétát - adta hírül a dél-koreai hadsereg.
máj. 29
6:24
Észak-Korea újabb ballisztikus rakétát lőtt ki (444.hu)
500 kilométert repült, majd az óceánba csapódott. A két héttel ezelőtti tesztekről mér az USA is elismerte, hogy valószínűleg sikeresek voltak.
máj. 29
6:30
Észak-Korea újabb ballisztikus rakétát lőhetett fel (ATV)
Észak-Korea hétfőn hajnalban ismét felbocsájtott egy ballisztikus rakétát - adta hírül a dél-koreai hadsereg.

Keresés