Egy gyenge Európa nem használ a világnak, hiszen nem tudja betölteni azt a szerepet, amelyre hivatott, vagyis hogy segítsen a szegényebb népeknek – mondta Balog Zoltán az emberi erőforrások minisztere a bécsi Diplomáciai Akadémián tartott csütörtöki pódiumbeszélgetést követően az MTI-nek adott nyilatkozatában.
Szinte pánik tört ki az Egyesült Királyságban, miután csütörtökön a Buckingham-palota rendkívüli értekezletet hívott össze. Aggodalomra semmi ok, a királyi ház tisztviselői „mindössze” arról határoztak, hogy II. Erzsébet királynő férje, az alkotmányos szereppel nem rendelkező Fülöp herceg ősztől „nyugdíjba vonul”, és nem vállal majd közszereplést.
Donald Trump amerikai elnök New Yorkban, egy múzeummá alakított második világháborús repülőgép-hordozó anyahajón találkozott csütörtökön Malcolm Turnbull ausztrál kormányfővel, és kijelentette: helyreállt a béke közöttük.
A programpontok ismertetése helyett az éles hangvételű, személyeskedő támadások jellemezték a francia elnökjelöltek szerda esti televíziós vitáját. A túlfűtött, sértegetőpárbajjá fajult összecsapás a francia sajtó egyöntetű véleménye szerint rendkívül alacsony színvonalú volt az elmúlt évtized elnökjelölti vitáihoz képest, ez pedig a nézettségen is
Rex Tillerson amerikai külügyminiszter arra kérte csütörtökön az Délkelet-ázsiai Országok Szövetségének (ASEAN) tagállamait, hogy minimalizálják diplomáciai kapcsolataikat Észak-Koreával.
Az Iszlám Állam nevű terrorszervezet egyiptomi vezetője arra figyelmeztette a muszlimokat, hogy maradjanak távol a keresztények összejöveteleitől, illetve kerüljék a kormányzati, katonai és rendőrségi létesítményeket is - jelentette a Reuters pénteken.
Tehetségkutató versenyt hirdetett zenekaroknak a bécsi közlekedési vállalat. A nyertesek az osztrák főváros metróállomásain játszhatnak majd az utazóközönségnek. A peronok megzenésítése egy biztonsági intézkedéscsomag része - számolt be Bécs Város Külképviseleti Irodája.
Az Iszlám Állam nevű terrorszervezet egyiptomi vezetője arra figyelmeztette a muszlimokat, hogy maradjanak távol a keresztények összejöveteleitől, illetve kerüljék a kormányzati, katonai és rendőrségi létesítményeket is – jelentette a Reuters pénteken.
Nagy nyomás alá került az Angela Merkel lehetséges utódjaként emlegetett német védelmi miniszter, Ursula von der Leyen, akinek az állását veszélyeztetik a hadsereg körül kirobbant botrányok. A Kereszténydemokrata Unió (CDU) politikusa olyan szorult helyzetbe került, hogy lemondta szerdára tervezett washingtoni útját, tegnap pedig a fegyveres erők é
Jelentős mértékben továbbhasadt az Antarktisz Larsen C jégselfjén korábban felfedezett törés, a tudósok szerint hamarosan akkora jégtömb szakadhat le, mint az amerikai Delaware állam, amelynek területe valamivel nagyobb, mint 5 ezer négyzetkilométer.
Az okostelefonok, tabletek, elektronikus játékok késleltethetik a kisgyermekek beszédfejlődését - állapították meg kanadai tudósok, akiknek kutatását csütörtökön ismertették egy San Franciscó-i tudományos konferencián.
Az okostelefonok, tabletek, elektronikus játékok késleltethetik a kisgyermekek beszédfejlődését - állapították meg kanadai tudósok, akiknek kutatását csütörtökön ismertették egy San Franciscó-i tudományos konferencián.
A német alkotmányvédelem elnöke szerint az orosz hackerek folyamatosan gyűjtik a dezinformációs kampányokhoz és befolyásolási műveletekhez szükséges információkat.
Egy az elsőbbségadást elmulasztó autóst vettek üldözőbe a szlovák rendőrök, figyelmeztető lövést is leadtak. A menekülő autós letért az útról, végül mindkét kocsi a megáradt Vág folyóban akadt el.
Kettős játékkal vádolja Fabrice Leggerit, a Frontex európai határvédelmi ügynökség igazgatóját a La Repubblica című balközép olasz napilap pénteki cikkében, mely szerint Leggeri nézetei egybeesnek Magyarország és Lengyelország kormányának migrációellenes politikájával.
Hisztérikus politikai hangulatban készülnek a franciák az elnökválasztások vasárnap sorra kerülő második fordulójára annak ellenére, hogy a felmérések Emmanuel Macron nagyarányú győzelmét vetítik előre.
Választási molinót akasztottak ki a párizsi Eiffel-toronyra pénteken a Greenpeace nemzetközi környezetvédő szervezet aktivistái, melyen a Francia Köztársaság jelmondata, a "Szabadság, egyenlőség, testvériség" szerepel és egy felszólítás: "Állj ellen!", amivel arra biztatták az embereket, hogy szavazzanak Marine Le Pen, radikális jobboldali jelölt e
A 16 éves Lucie Myslíková nem ítélkezik a neonácik fölött: szerinte tele a világ hamis információkkal, és ez rengeteg bizonytalanságot és félelmet szül.
Donald Trump amerikai elnök ezerfős kísérettel érkezik Izraelbe, ahol várhatóan beszédet mond a római kori Maszada erőd romjainál - értesült pénteken a Jediót Ahronót című újság honlapja, a ynet.
Az ingusok szerint férfiatlan dolog ilyen nyiltan kimutatni a gyengéd érzelmeket, ezért még egy MMA-bajnokra és bokszvilágbajnok unokatestvérére is rátámadtak.