Donald Trump amerikai elnök kedden váratlanul elbocsátotta James Comey-t, a Központi Nyomozó Iroda (FBI) igazgatóját. Ezt maga az elnök jelentette be a Fehér Ház által kiadott közleményben.
Észtország fontos partnere és szövetségese az Európai Unióban és a NATO-ban Magyarországnak, a közelmúlt történelmi hasonlóságai és a jelenkor kihívásai pedig még szorosabb együttműködésre ösztönöznek – jelentette ki Kövér László, az Országgyűlés elnöke észtországi látogatásán.
A török elnök keményen kritizálta Izrael kormányát, és arra biztatta a muszlimokat, hogy látogassák gyakrabban a jeruzsálemi al-Aksza mecsetet. Szerinte Jeruzsálem „megszállásának” minden egyes napja sértés. Izrael visszautasította Erdogan szavait, és felszólította: ne prédikáljon erkölcsről.
Letette a hivatali esküt szerdán Mun Dzsae In új dél-koreai elnök, és közölte, hogy megfelelő körülmények között hajlandó ellátogatni Észak-Koreába is, hogy tárgyaljon Phenjan atom- és rakétaprogramjáról.
Donald Trump amerikai elnök kedden váratlanul elbocsátotta James Comey-t, a Központi Nyomozó Iroda (FBI) igazgatóját. Ezt maga az elnök jelentette be a Fehér Ház által kiadott közleményben.
Miközben a korrupciós botrányokba belebukott, majd alkotmányos vádeljárás keretében hatalmából eltávolított Pak Gun Hje exállamfő egy 114 négyzetméteres cellában várja tárgyalásai időpontjának kitűzését, Dél-Koreában kedden a liberális Mun Dzse Int választották meg az ország következő elnökének.
Visszavonul a francia politikai életből Marion Maréchal-Le Pen, a Nemzeti Front nemzetgyűlési képviselője, a pártalapító Jean-Marie Le Pen unokája és a jelenlegi elnök, Marine Le Pen unokahúga.
A világ vezető hatalmai közötti egységre szólított fel Vlagyimir Putyin orosz elnök a keddi győzelem napi katonai felvonuláson tartott beszédében, a moszkvai Vörös téren
A spanyol parlament várhatóan holnap szavaz arról a szocialista javaslatról, hogy az 1975-ben elhunyt diktátor, Francisco Franco sírját távolítsák el a Madrid melletti Guadarrama-hegységben, az Elesettek völgyében található mauzóleumból - számolt be a Magyar Idők.
A washingtoni kongresszusi tagok többségét meglepte az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) igazgatójának menesztése, ugyanakkor az elsőként megszólalók nemigen vitatják Donald Trump elnök döntését.
Egy brit focidrukker merészet vállalt. Egyesek szerint közbotránkozást keltő lehetett, hogy anyaszültmeztelenül ugrott be egy városi szökőkútba. Azonban ahogy a videón is hallatszik, voltak, akik örültek a látványnak.
Megdöbbentek a britek: egy ismert dzsihádista, aki még Vilmos herceg esküvőjén is merényletre készült, nyugodtan dolgozhat Londonban egy étterem futárjaként!
A British Book Awards (Brit Könyvdíjak) átadásán Sarah Perry gótikus regénye lett az év könyve, J. K. Rowling pedig a könyvkiadás fellendülésében játszott rendkívüli szerepéért vehetett át díjat.
Első alkalommal vetettek kereskedelmi forgalmazásra szánt rizst szerdán Japán Fukusima tartományában azt követően, hogy 2011-ben egy földrengés és szökőár miatt a csernobili óta a legsúlyosabb nukleáris katasztrófa sújtotta a vidéket.
Töredékére zsugorították a világ legkövérebb élő emberének, az egykor csaknem hatmázsás mexikói Juan Pedro Franco gyomrát egy szövődmények nélkül lezajlott keddi műtét során.
A spanyol parlament várhatóan csütörötökön szavaz arról a szocialista javaslatról, hogy az 1975-ben elhunyt diktátor, Francisco Franco sírját távolítsák el a Madrid melletti Guadarrama-hegységben, az Elesettek völgyében (Valle de los Caídos) található mauzóleumból.
A The American Spectator című konzervatív folyóirat elemzést közölt arról, hogy a balkáni térségben „még mindig a kudarcot vallott Obama-Soros politikát erőltetik” az amerikai nagykövetek.
Donald Trump amerikai elnök teljesen váratlan döntése, hogy meneszti James Comey-t, az FBI, azaz a Szövetségi Nyomozó Hivatal igazgatóját, teljes zűrzavarba taszította az amerikai fővárost, írja a
"Nyilvánvalóan alkalmatlan" volt a bevándorlási válság kezelésére a menedékkérők elosztását célzó uniós mechanizmus, amelynek megsemmisítése érdekében Magyarország és Szlovákia az Európai Unió Bíróságához fordult - érvelt a kvótaper szerdai tárgyalásán a magyar kormány képviselője.
Kiállt az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) menesztett igazgatója, James Comey mellett Edward Snowden, az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) lehallgatási programját leleplező informatikus.
Reinhold Mitterlehner osztrák alkancellár, a kisebbik kormánykoalíciós párt, az Osztrák Néppárt (ÖVP) elnöke, tudományos, kutatási és gazdasági ügyekért felelős miniszter szerdán bejelentette, hogy lemond minden tisztségéről.
Reinhold Mitterlehner osztrák alkancellár, a kisebbik kormánykoalíciós párt, az Osztrák Néppárt (ÖVP) elnöke, tudományos, kutatási és gazdasági ügyekért felelős miniszter szerdán bejelentette, hogy lemond minden tisztségéről.
Máris jogvitákhoz vezetett az a törvény, amelyet még vasárnap írt alá Greg Abbott, Texas amerikai szövetségi állam republikánus kormányzója, és amely – várhatóan szeptembertől – megerősíti: a rendfenntartóknak érvényt kell szerezniük a hatályos jogszabályoknak, és fel kell lépniük a törvénytelen bevándorlókkal szemben.
Bejelentette szerdán Reinhold Mitterlehner osztrák alkancellár, a kisebbik kormánykoalíciós párt, az Osztrák Néppárt (ÖVP) elnöke, tudományos, kutatási és gazdasági ügyekért felelős miniszter, hogy lemond minden tisztségéről.
Mondom ezt úgy, hogy Donald Trump az elnök. Az a Trump, aki most a hivatalos indoklás szerint azért rúgta ki Comey-t, amiért korábban kivételesen bátornak nevezte, és amiért valójában a demokraták követelték az FBI-igazgató fejét.
Stabilan vezet Németországban az őszi szövetségi parlamenti (Bundestag-) választásra készülő pártok erősorrendjében az Angela Merkel kancellár vezette, jobbközép CDU/CSU szövetség – mutatta ki egy szerdán közzétett felmérés.