Vlagyimir Putyin orosz elnök Emmanuel Macron francia államfő meghívására május 29-én Versaille-ba látogat - erősítette meg a Kreml hétfőn az Elysée-palota bejelentését.
Magyarországnak három fő területen fogalmazott meg javaslatokat az Európai Bizottság (EB) az uniós tagállamokra vonatkozó, hétfőn közzétett országspecifikus gazdaságpolitikai ajánlásaiban.
A tavaly júliusi törökországi puccskísérlet 221 állítólagos résztvevője állt bíróság elé hétfőn Ankara Sincan nevű külvárosában - jelentette az Anadolu török állami hírügynökség.
Elsöprő győzelmet arattak a reformista önkormányzati jelöltek az iráni fővárosban, Teheránban, mind a 21 helyet megszerezték a helyhatósági választáson, amelyet a hivatalban lévő reformista államfő, Haszan Róháni fölényes győzelmét hozó elnökválasztással egy időben tartottak meg múlt pénteken.
Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Koreai Tanszékének vezetője szerint Észak-Korea csak erődemonstráció miatt végez robbantásokat, az Egyesült Államok pedig az anyahajójának odaküldésével szintén csak jelezni akar - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Csoma Mózes, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Koreai Tanszékének vezetője.
Lehetetlen teljesen letiltani az orosz közösségi portálok használatát Ukrajnában - ismerte el Dmitro Simkiv, az ukrán elnöki hivatal helyettes vezetője hétfőn Kijevben egy kerekasztal-beszélgetésen.
A semlegesség megtartása a rendőrség kötelességei közé tartozik, ami semmilyen vallási jelkép viselését nem teszi lehetővé - jelentette ki Jan Jambon belga belügyminiszter a La Libre Belgique című belga napilap hétfői tájékoztatása szerint.
Kingston - Vasárnap volt a temetése az olimpiai ezüstérmes magasugrónak, Germaine Masonnek. Egyik legjobb barátja, az olimpiai- és világbajnok sprinter, Usain Bolt is kísérte a koporsót, sőt még a sír kiásásában is részt vett.
Donald Trump hétfőn Jeruzsálemben arról biztosította Benjámin Netanjahut, hogy korábban Washingtonban nem említette Izraelt az orosz külügyminiszternek. Az amerikai elnök azokra a sajtójelentésekre utalt, amelyek szerint a Szergej Lavrovval tartott két héttel ezelőtti megbeszélésén állítólag az izraeli hírszerzéstől származó információkat adott át
A piemonti Cueno borvidékének egy borásza új módszert próbál ki arra, hogy szőlőtőkéi magasabb terméshozamot érjenek el: Wolfgang Amadeus Mozart zenéjét sugározza nebbiolo szőlőfajtájának.
Akár 350 ezer fontért (125 millió forintért) is elkelhet a Sotheby's júniusi árverésén az a gyémánt, amelyet tulajdonosa vagy harminc éve vásárolt tíz fontért (3500 forintért) egy bolhapiacon, és azóta is nap mint nap viseli.
Rezeg a léc Donald Trump alatt, ráadásul ideje sincsen sok az időközi kongresszusi választásokig, tehát 2018. novemberéig tisztáznia kell magát, és bebizonyítania: nem szivárogtatott ki titkokat az oroszoknak.
Michel Temer brazil elnök elutasította, hogy önként lemondjon tisztségéről, jóllehet országában egyre többen szólítják fel távozásra egy korrupciós botrány miatt.
Akár 350 ezer fontért (125 millió forintért) is elkelhet a SothebyÍs júniusi árverésén az a gyémánt, amelyet tulajdonosa vagy harminc éve vásárolt tíz fontért (3500 forintért) egy bolhapiacon, és azóta is nap mint nap viseli.
Egy török bíróság 22 és fél év börtönbüntetésre ítélte hétfőn a Nokta című török szatirikus folyóirat két vezetőjét, amiért a vád szerint "a kormány elleni fegyveres felkelésre buzdítottak" - jelentette a Dogan török hírügynökség.
Legalább öt szomáliai katona meghalt, további egy pedig megsebesült hétfőn, amikor távirányítású bomba robbant mellettük a délnyugat-szomáliai Bay régió fővárosától, Baidoától mintegy 40 kilométerre nyugatra található Berdaale és Awdinle körzetei között.
A BBC beszámolója szerint több robbanás is volt az angliai Manchester stadionjában, Ariana Grande koncertjén. Egyes információk szerint többen meghaltak.
Nagyon valószínű, hogy az Észak-Koreához köthető Lazarus hackercsoport tehető felelőssé azért a zsarolóvírusos támadásért, amely több mint 150 országban 300 ezer számítógépet fertőzött meg - tudatta helyi idő szerint hétfőn a Symantec informatikai biztonsággal foglalkozó amerikai cég.
Nagyon valószínű, hogy az Észak-Koreához köthető Lazarus hackercsoport tehető felelőssé azért a zsarolóvírusos támadásért, amely több mint 150 országban 300 ezer számítógépet fertőzött meg - tudatta helyi idő szerint hétfőn a Symantec informatikai biztonsággal foglalkozó amerikai cég.
Legalább 19-en meghaltak és sokan megsebesültek, amikor bomba robbant az amerikai énekesnő- és színésznő Ariana Grande manchesteri koncertjének a végén, a kijáratnál. Az áldozatok többsége tizenéves fiatal lány. Alig pár másodperccel a robbanás után készítette valaki az alábbi videóban látható felvételeket még a teltházas koncertteremben. Jól látsz
A szemtanúk beszámolói szerint a manchesteri robbantás után óriási volt a fejetlenség. A biztonságiaknak fogalmuk se volt, mit kéne csinálniuk, a lépcsőkön menekülők egymást taposták. A terrortámadásnak 19 halottja van.
"Összetörtem" - reagált kedd hajnalban a közösségi médiában Ariana Grande amerikai popénekes a hétfő esti koncertje végén Manchesterben történt robbanásra. A legfrissebb információk szerint 22 főre emelkedett a halottak száma.
Washington - Az al-Kaida nevű terrorszervezet hét tagjával végzett az amerikai haderő Jemenben -közölte kedd hajnalban az amerikai védelmi minisztérium.
Összetörtem - reagált kedd hajnalban a közösségi médiában Ariana Grande amerikai popénekes a hétfő esti koncertje végén Manchesterben történt robbanásra.
Mint arról már beszámoltunk, Nagy-Britanniában, a 21 ezer férőhelyes Manchester Arénában egy Ariana Grande koncert után az éjjel robbanás történt. Az esetet rendőrség terrorcselekményként kezeli. Eddig 19 halottról és 50 sérültről érkeztek hírek.