Legalább 14-en meghaltak és mintegy 30-an megsebesültek, miután felrobbant egy pirotechnikai eszközök tárolására használt raktár a közép-mexikói Puebla szövetségi államban - közölték kedden hivatalos források.
Benyújtja lemondását Katerina Valachová cseh oktatási miniszter, a szociáldemokrata tárcavezető döntését azzal indokolta: nem akar okot adni Andrej Babis pénzügyminiszternek, hogy rá hivatkozva próbálja meg elterelni a figyelmet saját tisztázatlan pénzügyeiről.
Kétsebességes Uniót akar a centrista Emamnuel Macron, a franciák új elnöke – a belső körbe való bekerülés egyik fő feltétele pedig, hogy az adott országban az euró legyen a pénznem. Akiknél nincs bevezetve az EU közös pénzneme, automatikusan a második körbe kerülnének.
Hasonló kérdések merülnek fel Izraelben a sajtó működésével kapcsolatban, mint a világon mindenhol, és az izraeli médiában megértik a magyar kormány biztonságpolitikai megfontolásait – hangsúlyozta Kovács Zoltán kormányszóvivő háromnapos izraeli látogatása végén, kedden az MTI-nek nyilatkozva.
A nemzetközi közösség összefogását sürgette Vlagyimir Putyin orosz elnök a második világháború európai befejezésének 72. évfordulóján, a Vörös téren tartott katonai díszszemlén. A náci Németország 1945. május 8-án késő éjszaka adta meg magát a szövetségeseknek, az időeltolódás miatt ünneplik ezt az eseményt egy nappal később, május 9-én Oroszország
Harmincnégy halálos áldozatot szedett 11 nap alatt a Jemen 9 kormányzóságában tomboló kolerajárvány, ezen kívül 2022 további akut hasmenéses és koleragyanús esetet észleltek az Arab-félsziget déli részén fekvő országban - közölte kedden az Egészségügyi Világszervezet (WHO).
Mun Dzsae In liberális politikus, emberi jogi ügyvéd a voksok közel 40 százalékával megnyerte a keddi dél-koreai előrehozott elnökválasztást, amelyet a korrupciós botrányba keveredett Pak Kun Hje lemondása miatt tartottak.
Benyújtja lemondását Katerina Valachová cseh oktatási miniszter, a szociáldemokrata tárcavezető döntését azzal indokolta: nem akar okot adni Andrej Babis pénzügyminiszternek, hogy rá hivatkozva próbálja meg elterelni a figyelmet saját tisztázatlan pénzügyeiről.
Erről az Európai Néppárt volt alelnöke nyilatkozott a Hír TV-nek egy budapesti konferencián. Az esemény résztvevői szerint egyre több a kihívás az unió számára.
Az Iszlám Állam (IÁ) mintegy száz harcosával végzett az iraki légierő az elmúlt hetek hadműveletei során az iraki-szíriai határ közelében - közölte kedden a Shafaq News iraki hírportál az iraki hadsereg által kedden közzétett jelentésre hivatkozva.
Barack Obama volt amerikai elnök szerint az Egyesült Államok új elnöke - bármennyire is kételkedik a globális felmelegedés valódiságában - nem lesz képes visszafordítani a klímaváltozás elleni küzdelemben tett előrelépéseket.
A Európai Unióval kialakult feszültség ellenére Törökország folytatni kívánja uniós csatlakozási erőfeszítéseit - hangsúlyozta Recep Tayyip Erdogan török elnök az Európa Napja alkalmából közzétett keddi nyilatkozatában.
A fegyveres konfliktusok egyre jelentősebb része tevődik át a városokba - áll a Stratégiai Tanulmányok Nemzetközi Intézetének az elmúlt év fegyveres konfliktusairól kiadott jelentésében.
A kábítószer-kereskedelem után a második legnagyobb illegális üzletág a visszaélés az élemiszerlánc-termékekkel az Európai Unióban, a világon pedig a negyedik - mondta Helik Ferenc, a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) kiemelt ügyek igazgatóságának vezetője kedden az M1 aktuális csatornán.
Az Egyesült Államok északkeleti részén, a Washington állambeli Hanfordban összeomlott egy alagút egy nukleáris hulladékot tároló ipari komplexum közelében.
Sally Yates, az amerikai igazságügyi miniszter volt helyettese állítása szerint szintén figyelmeztette a Fehér Házat: Michael Flynnt, Trump elnök első nemzetbiztonsági főtanácsadóját zsarolhatják az oroszok.
Távolítsák el az egykori spanyol diktátor Francisco Franco sírját a Madrid melletti Elesettek Völgyében (Valle de los Caidos) található mauzóleumból - egyebek mellett ezt követeli a kormánytól az ellenzéki Spanyol Szocialista Munkáspárt (PSOE) javaslatában, amelynek vitáját kedden kezdte meg a spanyol parlament alsó háza.
Közben Federica Mogherini, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője nyomatékosan felszólította az Egyesült Államokat, folytassa az ENSZ finanszírozását.
Harminchárom évvel azután, hogy heves viharok a tengerbe mosták az írországi Achill-szigeten fekvő Dooagh település strandját, az áprilisi dagályok annyi homokot hordtak a térségbe, hogy újraépítették a közkedvelt homokos partszakaszt.