2017. május 22. hétfő

máj. 22
13:03
Izraelben folytatta első külföldi körútját Donald Trump (USAracing)
Donald Trump amerikai elnök megkezdte hétfőn az izraeli látogatását, és a tel-avivi Ben Gurion repülőtéren mondott rövid beszédében kiemelte az Egyesült Államok és Izrael erős szövetségét, valamint reményét fejezte ki, hogy az arab országok is készen állnak a terror elleni harcra és a kapcsolatok javítására Izraellel.
máj. 22
13:06
Gazdasági ajánlások az Európai Bizottságtól (hirado.hu)
Közzétette az uniós tagállamokra vonatkozó országspecifikus gazdaságpolitikai ajánlásait hétfőn az Európai Bizottság (EB), amely Magyarország esetében három javaslatot fogalmazott meg.
máj. 22
13:12
Így érkeztek meg Trumpék Izraelbe (képek) (ATV)
Donald Trump amerikai elnök megkezdte hétfőn az izraeli látogatását, és a tel-avivi Ben Gurion repülőtéren mondott rövid beszédében kiemelte az Egyesült Államok és Izrael erős szövetségét, valamint reményét fejezte ki, hogy az arab országok is készen állnak a terror elleni harcra és a kapcsolatok javítására Izraellel.
máj. 22
13:18
Halálbüntetést követelnek a török katonákra (HírTV)
Több mint kétszáz volt katona pere kezdődött meg Törökországban.
máj. 22
13:30
Kína kémkedéssel gyanúsít hat japánt (444.hu)
Március óta vannak őrizetben, Kína immár hivatalosan is megerősítette letartóztatásuk tényét.
máj. 22
13:33
A szenátus elé áll a leváltott FBI-igazgató (USAracing)
Beleegyezett James Comey, az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) volt igazgatója (képünkön), hogy meghallgassák az amerikai szenátus hírszerzési bizottságának nyílt ülésén annak a vizsgálatnak a keretében, amelyet a tavalyi elnökválasztásra gyakorolt esetleges orosz befolyás ügyében folytatnak.
máj. 22
13:36
Sztrájkolnak a palesztinok a megszállt területeken (HírTV)
Így fejezik ki szolidaritásukat azokkal, akik a múlt hónapban kezdtek éhségsztrájkba az izraeli börtönökben.
máj. 22
13:36
Teherán megvádolta Washingtont (ATV)
Teherán azzal vádolta meg hétfőn az Egyesült Államokat, hogy fegyvert ad el "veszélyes közel-keleti terroristáknak", és Irán elleni gyűlöletre szít.
máj. 22
13:51
Kellemetlen: fényes nappal szexeltek egy lépcsőn, majd jött a nagy találkozás - fotó (Blikk)
Egyre gyakoribb "jelenség": újabb párt fotóztak le fényes nappal szex közben. A fiatalok csaknem negyed órán át kényeztették egymást egy sikátor lépcsőjén.
máj. 22
14:00
Az uniós tagállamok jóváhagyták a brexit megindítását (hirado.hu)
Jóváhagyta az európai uniós tagállamok kormányait tömörítő tanács hétfőn az Egyesült Királyság EU-kilépéséről szóló tárgyalások megindítására vonatkozó európai bizottsági javaslatot, és ezzel elhárult az utolsó akadály is az egyeztetések megkezdése elől.
máj. 22
14:12
Nem viselhetnének vallási jelképet a rendőrök Belgiumban (hirado.hu)
A semlegesség megtartása a rendőrség kötelességei közé tartozik, ami semmilyen vallási jelkép viselését nem teszi lehetővé - jelentette ki Jan Jambon belga belügyminiszter a La Libre Belgique című belga napilap hétfői tájékoztatása szerint.
máj. 22
14:18
Brexit: Az uniós tagállamok engedélyezték a kiválási tárgyalások megindítását (ATV)
Jóváhagyta az európai uniós tagállamok kormányait tömörítő tanács hétfőn az Egyesült Királyság EU-kilépéséről szóló tárgyalások megindítására vonatkozó európai bizottsági javaslatot, és ezzel elhárult az utolsó akadály is az egyeztetések megkezdése elől.
máj. 22
14:24
Zöld lámpa az EU-tól: startolhatnak a Brexit-tárgyalások (Infostart)
Jóváhagyta az európai uniós tagállamok kormányait tömörítő tanács hétfőn az Egyesült Királyság EU-kilépéséről szóló tárgyalások megindítására vonatkozó európai bizottsági javaslatot, és ezzel elhárult az utolsó akadály is az egyeztetések megkezdése elől.
máj. 22
14:24
Theresa May: az EU a választások után 11 nappal kezdené a Brexit-tárgyalásokat (hirado.hu)
Theresa May brit miniszterelnök szerint az Európai Unió a június 8-án esedékes előrehozott brit parlamenti választások után tizenegy nappal kívánja elkezdeni az érdemi tárgyalásokat Londonnal a brit EU-tagság megszűnésének feltételeiről.
máj. 22
14:27
Őrület: egy részeg férfi 22 kilométert utazott egy autó tetején (Blikk)
Mintegy 22 kilométert autózott egy amerikai házaspár egy részeg férfival a csomagtartójuk tetején, mire valaki szólt nekik, hogy potyautasuk van. A férfi csodával határos módon épségben maradt, sőt, még csak fel se ébredt.
máj. 22
14:27
Koalíciót sürgetett az USA a terror ellen (USAracing)
Az amerikai elnök azt kérte vasárnap a muzulmán országoktól, hogy alkossanak koalíciót Amerikával a Közel-Keleten a terrorizmus minden formájának eltiprása céljával. Donald Trump erről Rijádban beszélt egy csúcstalálkozón, amelyre 55 muzulmán ország küldte el vezetőjét.
máj. 22
14:36
May elkotyogta, mikor indulhatnak a Brexit-tárgyalások (Infostart)
Theresa May brit miniszterelnök szerint az Európai Unió a június 8-án esedékes előrehozott brit parlamenti választások után tizenegy nappal kívánja elkezdeni az érdemi tárgyalásokat Londonnal a brit EU-tagság megszűnésének feltételeiről.
máj. 22
14:36
Tizenöt rendőrt felfüggesztettek a macedón parlament megtámadásával kapcsolatban (hirado.hu)
A gyanú szerint tétlenül nézték, amint jobboldali szimpatizánsok megrohamozták a parlament épületét.
máj. 22
14:54
Katalónia azonnal elszakadna Spanyolországtól (ATV)
Katalónia azonnal kinyilvánítaná elszakadását Spanyolországtól, ha a spanyol kormány megakadályozza a függetlenségről szóló népszavazás megtartását - közölte hétfőn az El País című baloldali spanyol napilap, hivatkozva egy birtokába került jogszabálytervezetre, amelynek tartalmát azonban cáfolta a katalán kormánypárt.
máj. 22
15:00
Amerikai elnök még soha nem érkezett Izraelbe ilyen gyorsan (HírTV)
Trump izraeli és palesztin vezetőkkel is tárgyal és segíteni akar a békefolyamat újraindításában.
máj. 22
15:03
Izgalmas meccset várni reális, bajnoki címmel hangol a BL döntőre a Juventus és a Real is (Blikk)
Madrid, Torinó – Bajnoki aranyéremmel hangolt a labdarúgó-Bajnokok Ligája fináléjára a spanyol Real Madrid és az olasz Juventus együttese a hét végén.
máj. 22
15:06
Két év alatt 104 külhoni tanműhely és gazdaság létrejöttét támogatta a kormány (hirado.hu)
Az elmúlt két évben 104 tanműhely és tangazdaság létrejöttét támogatta a magyar kormány a Kárpát-medencében több mint 738 millió forint felhasználásával a "2015 a külhoni magyar szakképzés éve" program keretében - mondta el a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára hétfőn Révkomáromban, ahol két műszaki szakképző intézmény berendez
máj. 22
15:24
Felgyorsítják a határon átnyúló nyomozásokat az Európai Unióban (hirado.hu)
Érvénybe lépett az európai uniós tagországok hatóságait a bűnözés és a terrorizmus elleni küzdelemben segítő, határokon átívelő európai nyomozási határozat - közölte az Európai Bizottság hétfőn.
máj. 22
15:39
Áldatlan állapotok a magyar emlékhelyek körül (USAracing)
Azt, hogy a festői szépségű Kárpátalja fuldoklik a szemétben, azok is megtapasztalhatják, akik át se lépik a határt. Az onnan eredő Tisza sok szemetet szállít, árvizek alkalmával valóságos műanyagpalack-tengerré változik a legmagyarabbnak tartott folyónk, amely öt országot érint. Ezért is örömteli, hogy nagyszabású környezettisztasági akció indult
máj. 22
15:45
Kezdődhetnek a brexit tárgyalások (USAracing)
Jóváhagyta az európai uniós tagállamok kormányait tömörítő tanács hétfőn az Egyesült Királyság EU-kilépéséről szóló tárgyalások megindítására vonatkozó európai bizottsági javaslatot, és ezzel elhárult az utolsó akadály is az egyeztetések megkezdése elől.
máj. 22
15:54
Felturbózták a terrorizmus elleni harcot Európában (Infostart)
Ráadásul a határidőkkel sem lehet majd elúszni.
máj. 22
15:57
Magyar gimnazistákra támadtak Calais-nál - téglákkal dobálták meg a buszukat (Blikk)
Ismeretlenek megdobálták ma hajnalban a kecskeméti Kandó Kálmán Szakgimnázium és Szakközépiskola diákjainak és tanárainak mikrobuszát.
máj. 22
15:59
Hangosan nézett pornót a buszon egy szerzetes, levideózták (Blikk)
Egy nyilvános buszon „kapták rajta” ezt a szerzetest, hogy hangosan pornót néz a telefonján.
máj. 22
16:06
Új iráni elnök üzenete: nélkülünk nem fog sikerülni (Infostart)
Gyökerestül kell kiirtani a terrorizmust a Közel-Keleten - mondta hétfőn az újraválasztott iráni elnök.
máj. 22
16:12
Donald Trump rátette a kezét a Gömbre, erre nem felrobbant az internet? (444.hu)
Kvázi-kabalisztikus rituálét mutatott be az Egyesült Államok elnöke, az egyiptomi elnök és a szaúdi király.
máj. 22
16:15
Őrület: ezért kellett kimenteni a fiatal lányt az autóból - videó (Blikk)
Salt Lake City - Egy rendőrnek kellett "kimentenie" az autóból azt a lányt, aki olyan mélyen aludt, hogy szülei sem tudták felébreszteni.
máj. 22
16:17
Szolgálatba állt a világ első igazi Robotzsaruja (Blikk)
A világ első működőképes robotzsaruja került bemutatásra Dubaiban. Az Arab Emirátusok úgy tervez, hogy 2030-ra a rendőreik negyedét robotok teszik majd ki.
máj. 22
16:24
Na, csak lassan a testtel kedves Washington (ATV)
Maximális önmérsékletre szólította fel az Egyesült Államokat és északkelet-ázsiai szövetségeseit az észak-koreai rakétakísérletek kérdésében Szergej Rjabkov orosz külügyminiszter-helyettes hétfőn Moszkvában.
máj. 22
16:30
Franciaországba látogat Putyin (ATV)
Vlagyimir Putyin orosz elnök Emmanuel Macron francia államfő meghívására május 29-én Versaille-ba látogat - erősítette meg a Kreml hétfőn az Elysée-palota bejelentését.
máj. 22
16:36
Hörcsik: Magyarországot a szabályok betartása miatt akarják büntetni (hirado.hu)
Magyarországot azért akarják büntetni, mert betartja a schengeni szerződésből adódó kötelességeit és megvédi határait - jelentette ki Hörcsik Richárd, az Országgyűlés Európai ügyek bizottságának elnöke Pozsonyban hétfőn.
máj. 22
16:48
Íme az Európai Bizottság három tanácsa Magyarországnak (ATV)
Magyarországnak három fő területen fogalmazott meg javaslatokat az Európai Bizottság (EB) az uniós tagállamokra vonatkozó, hétfőn közzétett országspecifikus gazdaságpolitikai ajánlásaiban.
máj. 22
16:48
Orbán: Észtországgal mindig is jó volt a kapcsolatunk (hirado.hu)
Észtországgal mindig is kitűnő és szoros volt Magyarország kapcsolata - értékelt Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn az Országházban, miután észt kollégájával tárgyalt.
máj. 22
16:51
Leomlott a Himalája legendás sziklája (Blikk)
Ötre emelkedett az idei szezon halottjainak száma a világ tetején, ahol más jellegű tragédia is történt.
máj. 22
16:51
Kövekkel dobáltak meg egy magyar diákokat szállító buszt Calais-nál (USAracing)
Megdobálták az egyik kecskeméti gimnázium diákjainak autóját a calais-i kompkikötő közelében, valószínűleg migránsok voltak az elkövetők – írta a hvg.hu.
máj. 22
16:57
Róháni: gyökerestől kell kiirtani a terrorizmust a Közel-Keleten (USAracing)
Haszan Róháni a megválasztása utáni első sajtótájékoztatóján – amelyet az állami televízió élőben sugárzott – hangsúlyozta: országa támogatja a térség stabilitását, amely szerinte Irán segítsége nélkül nem lehetséges.
máj. 22
17:09
Donald Trump első elnökként meglátogatta a Siratófalat (Blikk)
Donald J. Trump meglátogatta a Siratófalat Jeruzsálemben, ezzel ő lett az első elnök, aki aktív elnöksége alatt ellátogatott a Nyugati Falhoz.
máj. 22
17:09
Koszovói választások: az államfő és a miniszterelnök hatalmi harca (USAracing)
Huszonhat párt és két esélyes koa­líció indul a június 11-i koszovói előre hozott parlamenti választáson a törvényhozás 120 helyéért – közölte tegnap a koszovói válasz­tási bizottság. Elemzők szerint a voksolás Hashim Thaci államfő és Isa Mustafa miniszterelnök hatalmi harcára egyszerűsíthető le. Szerbiában komoly veszélyként tekintenek arra, hogy
máj. 22
17:12
Török puccskísérlet: Megkezdődött 221 állítólagos összeesküvő pere (ATV)
A tavaly júliusi törökországi puccskísérlet 221 állítólagos résztvevője állt bíróság elé hétfőn Ankara Sincan nevű külvárosában - jelentette az Anadolu török állami hírügynökség.
máj. 22
17:30
Franciaországba megy Putyin (hirado.hu)
Vlagyimir Putyin orosz elnök Emmanuel Macron francia államfő meghívására május 29-én Versailles-ba látogat - erősítette meg a Kreml hétfőn az Elysée-palota bejelentését.
máj. 22
17:51
Aláírásgyűjtés indul a kisebbségekért (USAracing)
A kelet-európai kisebbségekkel szembeni jogtiprásokra összpontosított a 62. FUEN-kongresszus. A szombaton zárult háromnapos kolozsvári rendezvényen ötven tagszervezet képviselői, több mint háromszáz küldött és meghívott vett részt.
máj. 22
18:00
Óriási reformista győzelem a teheráni választásokon (ATV)
Elsöprő győzelmet arattak a reformista önkormányzati jelöltek az iráni fővárosban, Teheránban, mind a 21 helyet megszerezték a helyhatósági választáson, amelyet a hivatalban lévő reformista államfő, Haszan Róháni fölényes győzelmét hozó elnökválasztással egy időben tartottak meg múlt pénteken.
máj. 22
18:06
Mintegy hatezer vizsgálatot végeztek a gyermekmentők önkéntes orvosai Erdélyben (hirado.hu)
Mintegy hatezer vizsgálatot végeztek a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat (NGYSZ) önkéntes orvosai május 14. és 21. között Erdélyben, várhatóan 30 gyermeket Magyarországon műtenek meg vagy egyéb kezelést végeznek rajtuk - mondta el Edvi Péter, az NGYSZ elnöke hétfőn az MTI-nek.
máj. 22
18:12
Még a törököknek áll feljebb, hogy az amerikai rendőrök felléptek, amikor összerugdosták a kurd tüntetőket Washingtonban (444.hu)
Nyomozást követelnek amiatt, hogy az amerikaiak rövid időre őrizetbe vették a török külügyminisztérium két emberét, akik a kurdokat verték.
máj. 22
18:18
Ördögi körben topognak az országok Észak-Koreával kapcsolatban (Infostart)
Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Koreai Tanszékének vezetője szerint Észak-Korea csak erődemonstráció miatt végez robbantásokat, az Egyesült Államok pedig az anyahajójának odaküldésével szintén csak jelezni akar - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Csoma Mózes, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Koreai Tanszékének vezetője.
máj. 22
18:21
Megtalálta a dugipénzt, majd széttépte apja millióit az otthon hagyott ötéves (Blikk)
Észak-Kínában egy ötéves kisfiú 50 000 jüannyi bankjegyet tépett szét otthon. A bank azt mondta az édesapának, hogy semmit sem tudnak tenni.

Keresés