Közzétette az új francia kormány névsorát a tisztségébe múlt vasárnap beiktatott új elnök, Emmanuel Macron hivatala: a kabinetnek 18 minisztere lesz, köztük öt baloldali, három centrista, két jobboldali politikus, egy népszerű környezetvédő aktivista és egy, az Antillákról származó vívóbajnok - idősek és fiatalok, politikai nagyágyúk és új arcok eg
Hiába gyűlt össze több tucat ország képviselője – köztük harminc államfő – Pekingben a hét végén, hogy megtárgyalja Kína ezermilliárd dollárokban mérhető, Egy övezet, egy út elnevezésű gazdasági együttműködési kezdeményezését egy új selyemút létesítéséről, mindez nem volt elég vonzerő India számára a megjelenéshez.
Közzétette az új francia kormány névsorát a tisztségébe múlt vasárnap beiktatott új elnök, Emmanuel Macron hivatala: a kabinetnek 18 minisztere lesz, köztük öt baloldali, három centrista, két jobboldali politikus, egy népszerű környezetvédő aktivista és egy, az Antillákról származó vívóbajnok - idősek és fiatalok, politikai nagyágyúk és új arcok eg
Az amerikai kongresszus demokrata párti képviselői szerdán arra szólítottak fel, hogy állítsanak fel egy független bizottságot annak kivizsgálására, milyen kapcsolat volt Donald Trump elnökválasztási kampánya és Oroszország között.
Legalább 23 civil - köztük számos nő és gyermek - vesztette életét a délnyugat-jemeni Taizz kormányzóság területén végrehajtott légicsapásokban - közölték szerdán húszi lázadók, akik a támadás elkövetését az arab koalíciónak tulajdonítják.
A jövőben az alaptörvény védi a szlovák termőföldet, az alkotmány módosítását a kormánypárti képviselők mellett az ellenzék is nagy többséggel támogatta. A Szlovák Nemzeti Párt (SNS) áltál előterjesztett módosítás célja a spekulatív földvásárlás megakadályozása.
Példátlan döntést hozott az Európai Parlament a kormány politikáját bíráló határozattal, ez most egy újszerű helyzet - mondta az InfoRádiónak a Károli Gáspár Református Egyetem docense, Törő Csaba.
Odorín - Szekrénybe zárta, majd hagyta meghalni újszülött kisfiát egy szlovák asszony még tavaly novemberben. A nőt fél évvel az eset után gyanúsították meg.
Jogi eljárást indít az Európai Unió Olaszország ellen a Fiat-Chrysler autógyártó emissziós tesztjei miatt. A Volkswagen után az olasz-amerikai gyártóval kapcsolatban is felmerült, hogy hamis mérési eredményeket tett közzé a dízelmotorok vizsgálata során.
Németországban a Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ) című konzervatív lap a Németországban körözött Horst Mahler soproni elfogásával kapcsolatban foglalkozott Magyarországgal.
A berlini tartományi kormány szerint valószínűleg megelőzhető lett volna a német fővárosban 2016 decemberében egy karácsonyi vásáron elkövetett terrortámadás, ha a tartományi bűnügyi hivatalban (LKA) nem követtek el volna mulasztást. Az LKA-ban a merénylet után megpróbálhatták eltussolni a hibát, a kormány ezért feljelentést tett.
Egy bangladesi bíróság 23 embert ítélt halálra, akiket azzal vádolnak, hogy még 2002-ben meglincselték négy politikai ellenfelüket, s akik közül többen a legnagyobb ellenzéki erőnek számító Bangladesi Nacionalista Párthoz (BNP) kötődnek.
Szabadlábra helyezték Chelsea (korábban Bradley) Manning-et, aki katonaként 2010-ben több mint 700 ezer oldalnyi titkos információt és videókat szivárogtatott ki a Wikileaksnek.
A berlini tartományi kormány szerint valószínűleg megelőzhető lett volna a német fővárosban 2016 decemberében egy karácsonyi vásáron elkövetett terrortámadás, ha a tartományi bűnügyi hivatalban (LKA) nem követtek el volna mulasztást. Az LKA-ban a merénylet után megpróbálhatták eltussolni a hibát, a kormány ezért feljelentést tett.
Az Egyesült Államok szerdán meghosszabbította annak a 2015-ben létrejött megállapodástnak az érvényességét, amelynek keretében enyhítették az Irán ellen az atomprogramja miatt bevezetett szankciókat - közölte szerdán a külügyminisztérium.
Enda Kenny ír kormányfő szerdán bejelentette lemondását a kormánypárt, a jobbközép Fine Gael pártelnöki tisztségéről, a döntés értelmében Írországnak új választások megtartása nélkül is új miniszterelnöke lesz.
A szlovén rendőrség biztonsági okokra hivatkozva betiltotta Marko Perkovic Thompson horvát énekes szombati fellépését Mariborban. Perkovic korábban Ausztriában sem koncertezhetett - írta a horvát sajtó szerdán.
Emmanuel Macron haladéktalanul meg kívánja kezdeni az Európai Unió reformjára irányuló munkát, amelyhez új és nagyratörő politikára van szükség, s amely magában foglalja a bürokrácia csökkentését, az euróövezet országainak integrálását és a befektetőbarát politikákat.
Pofozkodásra került sor egy deportálás során: a dán rendőrség 16 afgán migránst kísért Kabulba, de a kiutasított menedékkérők közül többen is megtagadták a leszállást a gépről Afganisztánban.
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter felszólalt a világszervezet innovációról és digitális fejlesztésről szóló tanácskozásán szerda este miután megbeszéléseket folytatott New Yorkban az ENSZ két főtitkárhelyettesével. Az ENSZ „Innováció és digitális összekapcsolódás” című magas szintű tanácskozásán Szijjártó Péter rámutatott: az innováci