2017. május 13. szombat

máj. 13
10:30
Durva leszámolás: több mint 150 embert elítéltek (ATV)
Több mint százötven tüntetőt ítéltek el a politikai és gazdasági válság sújtotta Venezuelában, ahol április eleje óta tartanak a tiltakozások Nicolás Maduro elnök és kormánya ellen - közölte pénteken egy jogvédő szervezet.
máj. 13
10:36
Rosszabbul keresnek a székelyek (HírTV)
Romániában az utolsók között kullognak a székely megyék az átlagbérek tekintetében. Itt kevesebbet keresnek az emberek, mint az országos átlag. Efölött csak öt megye teljesít.
máj. 13
10:39
A török államfővel tárgyalt Orbán Viktor (USAracing)
A magyar-török kétoldalú kapcsolatok helyzetének áttekintése volt a fő napirendi pont Orbán Viktor kormányfő és Recep Tayyip Erdogan török elnök szombati pekingi megbeszélésén – közölte Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője a kínai fővárosban az MTI-vel.
máj. 13
11:30
A CEU-ról is írtak - igazat adtak Orbán Viktornak (Infostart)
Mike Gonzalez konzervatív amerikai elemző a The Daily Signal című internetes újság helyi idő szerint csütörtöki számában a Soros György által alapított Közép-európai Egyetem (CEU) körüli vitákat értékelve a többi között leszögezte: Orbán Viktor jogosan igyekszik visszaszerezni az Európai Uniótól Magyarország szuverenitásának egy részét.
máj. 13
11:42
Phenjan hajlandó a párbeszédre Washingtonnal (ATV)
Észak-Korea kész párbeszédet folytatni az Egyesült Államokkal, ha ennek feltételei adottak lesznek - közölte egy magas rangú észak-koreai diplomata szombaton Pekingben a dél-koreai Yonhap hírügynökség jelentése szerint.
máj. 13
11:48
Kormányban az RMDSZ? (Infostart)
Kormányzásra hívta burkoltan a Romániai Magyar Demokrata Szövetséget (RMDSZ) a szövetség zilahi kongresszusát köszöntő Liviu Dragnea, a román kormánykoalíció vezető erejét adó Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke.
máj. 13
12:06
Brutálisan összeverték Koszovó legismertebb újságíróját (444.hu)
A korrupciós ügyeket és az iszlám szélsőségesek működését feltáró cikkei miatt már többször megfenyegették Arbana Xharrát.
máj. 13
12:09
Világméretű hackertámadás - Magyarországot is elérte a vírus (Kripto Akadémia)
74 ország az összehangolt akció áldozata - Bejelentést tettek az Alkotmányvédelmi Hivatalnál.
máj. 13
12:09
Előre hozott választások jöhetnek Ausztriában (USAracing)
Az előre hozott választások felé halad Ausztria, miután a szétesés szélére került a tíz éve hatalmon lévő szociáldemokrata–nép­párti nagykoalíció.
máj. 13
12:11
Rémisztő, hogyan csapódott az árokba egy kocsi a 6-oson - Fotók! (Kripto Akadémia)
A mentők két embert vittek kórházba.
máj. 13
12:13
Riasztást adtak ki a zsarolóvírus miatt Budapesten (Kripto Akadémia)
A Kormányzati Eseménykezelő Központ figyelmeztette a lakosokat.
máj. 13
12:18
Brutálisan összevertek egy koszovói újságírót és politikust (ATV)
Összeverték Pristinában Arbana Xharra ismert koszovói újságírót és politikust, aki a korrupcióról és a politikusok visszaéléseiről, illetve a vallási szélsőségességről írt alapos oknyomozó cikkeivel szerzett hírnevet magának - jelentette szombaton a helyi média.
máj. 13
12:36
Munkásokat kezdtek el lőni Pakisztánban, sok halott (ATV)
Legalább tíz útépítő munkás meghalt és ketten megsebesültek két építkezésen végrehajtott támadásban szombaton a délnyugat-pakisztáni Beludzsisztán tartomány Gvádar városában - közölték a helyi hatóságok.
máj. 13
12:39
Semjén Zsolt: Magyarország kész „újragombolni a mellényt” a magyar-román kapcsolatokban (USAracing)
Semjén Zsolt szerint Magyarország kész „újragombolni a mellényt” a magyar-román államközi kapcsolatokban. A magyar miniszterelnök-helyettes a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) zilahi kongresszusán mondott köszöntőjében beszélt erről a tanácskozáson jelen lévő Liviu Dragneához, a kormányzó román Szociáldemokrata Párt (PSD) elnökéhez is szó
máj. 13
13:15
Észak-Korea megdöbbentő kijelentése: kiállnak Amerikával szemben (Blikk)
Észak-Korea néhány hete azzal fenyegette meg az Egyesült Államokat, hogy titkosszolgálatukat eltörli a föld színéről.
máj. 13
13:15
Ferenc pápa Fátimában szentté avatta a két egykori Szűz Mária-látnokot (USAracing)
Ferenc pápa szombaton a portugáliai Fátimában szentté avatta Francisco Martót és nővérét, Jacintát, azt a két egykori pásztorgyereket, akiknek a katolikus egyház által hitelesnek elismert tanúságtétele szerint száz évvel ezelőtt többször megjelent Szűz Mária.
máj. 13
13:48
"Orbánt nehéz lenyomni" - Írja egy amerikai elemző (Kripto Akadémia)
Sorosról, a CEU-ról és a magyar-orosz viszonyról is értekeznek a The Daily Signalban.
máj. 13
13:50
Ő az a migránsgyűlölő, aki nőt vert a Kálvin téren - Fotó! (Kripto Akadémia)
A rendőrség szerint sem „nyavalyás provokációról" van szó, ahogy Németh Szilárd mondta.
máj. 13
14:09
A Vatikán kőkemény katonái: csak fegyvertelen gárdistát szabad megszólítani (Blikk)
Skarlátvörös, okkersárga és kék csíkozású, buggyos vállú egyenruhák, piros strucctollazattal díszített, ezüstösen csillogó sisakok és hatalmas alabárdok sorakoztak a múlt szombaton a vatikáni Szent Márk téren.
máj. 13
14:11
Tudja mennyi Sarolta hercegnő vagyona? Csányi Sándor is elbújhat mögötte (Blikk)
Az első hat leggazdagabb magyarnak összesen nincs annyi pénze, mint a brit uralkodóház csöppségének, Vilmos és Katalin kislányának.
máj. 13
14:30
Megint terítéken lesz Magyarország az Európai Parlamentben (Infostart)
Az Európai Parlament baloldali és liberális frakciói az uniós szerződés hetedik cikke szerinti eljárás - Magyarországgal szembeni - megindítását kezdeményezik nemrég beterjesztett javaslatukban. Sajtóhírek szerint több néppárti képviselő is megszavazhatja az EP szerdai ülésén az előterjesztést.
máj. 13
14:45
Hihetetlen: milliókat érnek az elrontott bélyegek (Blikk)
Elképesztő összegekért kínálnak bélyegeket egy fővárosi aukción. Ráadásul a szelvénykék hibásak is! Ám amíg az élet egyéb területein, itt a „rontott áru” nemhogy lenyomja, de a csillagos égig veri fel a portéka árát.
máj. 13
15:06
"Véletlenül leállítottam a nemzetközi kibertámadást" (Infostart)
Szemlátomást kifulladt a pénteken kezdődött, számítógépes vírus okozta nagyszabású támadássorozat, amelyet egy brit kiberbiztonsági szakértő lényegében a szerencsének köszönhetően állított le - közölték szakértők szombaton.
máj. 13
15:06
Aludni sem tudtak a röszkeiek az okoskerítéstől, kikapcsoltatták (444.hu)
Nyolc nyelven bömbölt éjjel-nappal a figyelmeztetés.
máj. 13
15:21
"Úristen! Lángol a vaginám!" - egy blogger kálváriája az új tusfürdővel (Blikk)
Rettenetes élménye volt egy bloggernek, mikor elfogyott a szokásos tusfürdője és úgy döntött, kipróbálja az Original Source által gyártott mentolos-teafaolajos tusfürdőt.
máj. 13
15:21
A tőzsdespekulánshoz köthető csoportok avatkoztak be a francia választásokba (USAracing)
A Nézőpont Intézet szerint Soros György magyar származású amerikai üzletemberhez köthető csoportok avatkoztak be a francia elnökválasztás menetébe.
máj. 13
15:21
Ilyen extra őrült módon vezetnek Indiában - videó (Ripost)
Videó készült arról, milyen vakmerő módon vezetnek az indiaiak. Minden a turisták arcára van írva.
máj. 13
15:27
A Nézőpont most azt találta ki, hogy Soros miatt nyert Macron (Kripto Akadémia)
Íme a kutatásaival rendre a Fidesz-propagandának kedvező intézet összeesküvés-elmélete.
máj. 13
15:36
Szentté avatta a fátimai gyermekeket a pápa (HírTV)
1917-ben ezen a napon jelent meg először Szűz Mária az akkor kilencéves pásztorfiúnak és húgának.
máj. 13
15:54
Másfél tucatnyi múmiát találtak Egyiptomban (444.hu)
Eddig még nem észleltek sötét átkokat a feltárt kriptában, sőt, csomó pénzt várnak a turizmus fellendülésétől.
máj. 13
15:57
"Sose fogom megbocsátani magamnak" - kegyetlenül őszintén beszélt az Elvirát bebetonozó férfi (Blikk)
Sokkoló őszinteséggel beszélt Christian Tuschetschla­ger arról, mitt tett szerelme, Kamy unokatestvérével.
máj. 13
16:15
Élőben közvetítette a férfi, ahogy felgyújtja magát (Blikk)
Egy férfi felgyújtotta magát a Tennessee állambeli Memphis városában, és az egészet élőben közvetítette Facebookon.
máj. 13
16:30
Megfékezték a világméretű kibertámadást, bár véletlenül (HírTV)
Egy brit kiberbiztonsági szakértő vetett véget a zsarolóvírus terjedésének.
máj. 13
16:42
Az orosz alkotmányból olvastak fel a Vörös téren, lecsukták őket (444.hu)
Azt az aktivistát is, aki már ült börtönben azért, mert tüntetett Putyin ellen.
máj. 13
16:48
Átszakította a szalagkorlátot, sokan meghaltak (HírTV)
Turistákat szállító busz zuhant le egy hegyoldalon Törökországban. A halálos áldozatok között gyerekek is vannak.
máj. 13
17:00
Zátronyra futott a franciák kétéltű járműve, ezért inkább elhalasztották a partraszálló hadgyakorlatot (444.hu)
Térségbeli szövetségeseiket szerették volna megnyugtatni a növekvő kínai befolyással szemben, nem volt túl sikeres.
máj. 13
17:06
Különös csúcstalálkozó készül Pekingben (Infostart)
Teljes készültségben várják a pekingi hatóságok az úgynevezett Selyemút Csúcstalálkozót, amelyre négy kontinens 29 országának vezetői és további 80 ország képviselői hivatalosak. A fő téma a kereskedelmi útvonalak kérdése. Ez az eddigi legnagyobb nemzetközi találkozó, amelynek Hszi elnök otthont ad.
máj. 13
17:06
Vajna örülhet - Lassan elfogy a játékadó (Kripto Akadémia)
A miértekre nehéz magyarázatot találni.
máj. 13
17:08
Megvan az idei Arany Oroszlán-díjas a Velencei Biennálén (Kripto Akadémia)
A Viva Arte Viva című főkurátori kiállítás legjobb művészét is megválasztották.
máj. 13
17:10
"A Fidesz többször is becsapta a nyugdíjasokat" (Kripto Akadémia)
Az LMP arra szólította fel a kormányt, hogy hozza előre az emelést.
máj. 13
17:18
Élőben közvetítette egy férfi, ahogyan felgyújtja magát (ATV)
Egy férfi felgyújtotta magát a Tennessee állambeli Memphis városában, és az egészet élőben közvetítette Facebookon.
máj. 13
17:21
Kelemen Hunor: ne a magyarok ellen irányuljon a 2018-as centenárium (USAracing)
Kelemen Hunor szerint meg kell óvni a romániai társadalmat attól, hogy Románia és Erdély egyesülése jövő évi centenáriumának a fő üzenete a magyarok ellen irányuljon. A kongresszuson felszólalt Liviu Dragnea, a román kormánykoalíció vezető erejét adó Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke, aki burkoltan kormányzásra hívta az RMDSZ-t.
máj. 13
17:27
Ennyit kapott a párját halálra korbácsoló politikus (Blikk)
Johannesburg – Húsz évet kapott Patrick Wisani, miután két évvel ezelőtt halálra korbácsolta a kedvesét.
máj. 13
18:03
Botrány: saját spermáját adta a donoroké helyett a spermabank igazgatója (Blikk)
Egykori holland lombikbébik követelik egy spermabank elhunyt igazgatójának DNS-tesztjét, szerintünk ugyanis ő a biológiai apjuk.
máj. 13
18:12
Hamis útlevelekkel próbálkozó migránsokat vettek őrizetbe (ATV)
Ismét hamis útlevelekkel Közép-Európába beutazni próbáló migránsokat vettek őrizetbe Görögországban - adta hírül szombaton a görög rendőrség.
máj. 13
19:09
Sebastian Kurz hét feltétellel vállalná az Osztrák Néppárt vezetését (USAracing)
Hét feltétellel vállalná Sebastian Kurz osztrák külügyminiszter pártja, az Osztrák Néppárt (ÖVP) vezetését, melyek közül az első, hogy az ő személyes felelőssége legyen a párt választási listájának összeállítása – jelentette az APA osztrák hírügynökség szombaton a külügyminiszter környezetére hivatkozva.
máj. 13
19:36
Tragédia! Gyermekekkel zuhant le a sétarepülő (Infostart)
Lezuhant egy kisrepülő szombat délután Boszniában, Mostar városának közelében. A gépen öten voltak, mindannyian életüket vesztették - adta hírül a helyi rendőrség.
máj. 13
19:51
Itt a bizonyíték, civilszervezetek hozzák Európába a migránsokat (Ripost)
A szkeptikusok eddig csak legyintgettek, de már videó is bizonyítja, hogy a nem kormányzati szervezetek (NGO-k) - megsértve más országok felségvizeit - saját hajókkal utaztatják Európába az illegális bevándorlókat.
máj. 13
19:54
Ezekkel a feltételekkel vállalná Sebastian Kurz az Osztrák Néppárt vezetését (ATV)
Hét feltétellel vállalná Sebastian Kurz osztrák külügyminiszter pártja, az Osztrák Néppárt (ÖVP) vezetését, melyek közül az első, hogy az ő személyes felelőssége legyen a párt választási listájának összeállítása - jelentette az APA osztrák hírügynökség szombaton a külügyminiszter környezetére hivatkozva.
máj. 13
20:03
Rajonganak az írek ezért a hungarikumért (Ripost)
Gerber Zoltán és párja, Nóra 2015 nyarán Írországban indított vállalkozást, az írek nagy örömére!

Keresés