Iráni gyártmányú rakétát lőttek ki a jemeni húszi lázadók egy szaúdi polgári repülőtérre – erről beszélt az amerikai ENSZ – nagykövet. Nikki Haley bizonyítékokat is bemutatott: a rakétából megmaradt darabok alapján azonosították a lövedéket. Irán ugyanakkor tagadja, hogy ilyen fegyvert juttatott volna el a jemeni polgárháborút kirobbantó kisebbségh
Az eddigieknél még keményebb munka áll az Európai Unió és tárgyalói előtt, miután a tagállami vezetők a Brexit-tárgyalások második szakaszának megkezdése mellett döntöttek – jelentette ki Angela Merkel német kancellár Brüsszelben, az EU-csúcstalálkozó pénteki zárónapját követően.
Megváltoztatva több évtizedes üzletpolitikáját a Ryanair hajlandó elismerni egyes, a pilótákat és légiutas-kísérőket tömörítő szakszervezeteket, és azokkal kész a tárgyalásokra, hogy elkerülje a sztrájkot.
Tovább lehet lépni az Egyesült Királyság európai uniós kiválásáról szóló egyeztetések második szakaszára, a távozás legfontosabb feltételeiről ugyanis megfelelő előrelépés történt a felek között – mondták ki pénteki brüsszeli találkozójukon a brit kilépés után bennmaradó tagállamok vezetői.
A holland rendőrség meglőtt, majd őrizetbe vett pénteken egy késsel hadonászó férfit az Amszterdam Schiphol repülőtéren Hollandiában - közölték pénteken hivatalos rendőri források.
A holland rendőrség meglőtt, majd őrizetbe vett pénteken egy késsel hadonászó férfit az Amszterdam Schiphol repülőtéren Hollandiában – közölték pénteken hivatalos rendőri források.
A holland rendőrség meglőtt, majd őrizetbe vett pénteken egy késsel hadonászó férfit az amszterdami Schiphol repülőtéren Hollandiában – közölték pénteken hivatalos rendőri források.
Lehetséges határidőre megállapodásra jutni az Egyesült Királyság európai uniós kiválásáról szóló tárgyalások második szakaszában, de „drámaian nehéz” lesz – jelentette ki Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke az uniós állam- és kormányfők pénteki brüsszeli csúcstalálkozója után.
Hiába ajánlottak fel 35 millió eurót (11 milliárd forint) a visegrádi országok a líbiai határok védelmére, hogy ne kötelezzék őket a menekültkvóta alapján menedékkérők befogadására, a felajánlás nem nyerte el a „nagyok” tetszését.
Elhunyt 98 éves korában pénteken Gdanskban Kazimierz Piechowski, aki társaival együtt vakmerő módon a táborparancsnok kocsijával szökött meg az auschwitzi haláltáborból 1942-ben - közölte a lengyel Nemzeti Emlékezet Intézete (IPN) honlapján.
Elhunyt 98 éves korában pénteken Gdanskban Kazimierz Piechowski, aki társaival együtt vakmerő módon a táborparancsnok kocsijával szökött meg az auschwitzi haláltáborból 1942-ben - közölte a lengyel Nemzeti Emlékezet Intézete (IPN) honlapján.
Sikeres a menedékkérők elosztását célzó uniós kvótarendszer - ezt mondta ma Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke. Egyfajta, az Európai Tanács elnökének címzett üzenetként is értelmezhetőek szavai pár nappal azután, hogy Donald Tusk világossá tette, mint gondol a kvótákról: azt, hogy azok hatástalanok és rendkívül megosztóak. Az első kér
Minden idők második legnagyobb elsőnapi bevételét produkálta a Star Wars: Az utolsó Jedik, amelyre csak csütörtökön este 45 millió dollár értékben váltottak jegyet az észak-amerikai mozikban - közölte a Disney filmstúdió.
Koalíciós megállapodást kötött péntek este Ausztriában a kormányalakításra készülő konzervatív Osztrák Néppárt (ÖVP) és a radikális jobboldali Osztrák Szabadságpárt (FPÖ).
Élénk vita után megszavazta a lengyel felsőház is péntek este azt az Andrzej Duda államfő által előterjesztett két bírósági törvényt, amelyet Brüsszel az uniós alapszerződés hetes cikke szerinti eljárás lehetséges beindítása kapcsán emleget.
Koalíciós megállapodást kötött péntek este Ausztriában a kormányalakításra készülő konzervatív Osztrák Néppárt (ÖVP) és a radikális jobboldali Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) - jelentették a pártvezetőkre hivatkozva Bécsből a hírügynökségek.
Nem hagyományos divatbemutatót szerveztek a szlovákiai Poprádon: a Fashion Charity Night elnevezésű jótékonysági rendezvényt negyedik éve tartották meg az észak-kelet-szlovákiai városban.
Élénk vita után megszavazta a lengyel felsőház is péntek este azt az Andrzej Duda államfő által előterjesztett két bírósági törvényt, amelyet Brüsszel az uniós alapszerződés hetes cikke szerinti eljárás lehetséges beindítása kapcsán emleget.
Koalíciós megállapodást kötött péntek este Ausztriában a kormányalakításra készülő konzervatív Osztrák Néppárt (ÖVP) és a radikális jobboldali Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) – jelentették a pártvezetőkre hivatkozva Bécsből a hírügynökségek.