2017. november 9. csütörtök

nov. 9
19:33
Politikai aktivistát lőttek le Hollandiában (Blikk)
Lelőtték egy iráni arab szeparatista csoport alapítóját Hágában csütörtökre virradó éjjel - jelentette a holland rendőrség.
nov. 9
19:36
Leomlott egy nyolcemeletes ház sarokrésze Oroszországban, többen meghaltak (ATV)
Leomlott egy nyolcemeletes panelház sarokrésze csütörtökön a nyugat-oroszországi Izsevszk városában, a romok alól eddig négy halálos áldozatot emeltek ki - jelentette az Interfax orosz hírügynökség.
nov. 9
19:39
Újra megszólalt a Big Ben (Kripto Akadémia)
A harangjáték augusztus 21-én volt hallható legutóbb.
nov. 9
19:41
Mérséklődött az infláció üteme (Kripto Akadémia)
A csökkenés főként az üzemanyagárak változásának köszönhető.
nov. 9
19:48
Újra szól a Big Ben (ATV)
A nyár vége óta először szólalt meg csütörtökön a londoni parlament világhírű toronyórája, a Big Ben.
nov. 9
19:54
Juncker kiállt az egységes Spanyolország mellett (HírTV)
A szeparatizmus elutasítására hívta föl az európai polgárokat Spanyolországban az Európai Bizottság elnöke.
nov. 9
20:00
A német szociáldemokraták ifjúsági tagozata közszolgálati feminista pornót akar (444.hu)
Az SPD Jusos tagjai szerint így lehetne ellensúlyozni az interneten elterjed pornó túlságosan férfiközpontú világát és káros hatásait.
nov. 9
20:06
(18+) Megrázó videó: Gyermekével a karjában akart a halálba ugrani ez a nő (ATV)
Egy biztonsági szolgálat emberei mentették meg a nőt és gyermekét a kínai Langfangban.
nov. 9
20:09
Élethű másolat készül a brit kormányfőből (Blikk)
Elkészült a brit kormányfő, Theresa May mérethű viaszszobra, amely rövidesen bekerül a londoni Madame Tussaud panoptikumba.
nov. 9
20:12
Robbanás egy orosz panelházban - Vannak halálos áldozatok (VIDEÓK) (Kripto Akadémia)
Az épület kártyavár módjára, másodpercek alatt omlott össze.
nov. 9
20:18
Működik a propaganda: a magyarok szeretik Trumpot (HírTV)
Orbán Viktor méltatja, a közmédiának nyilatkozó elemző szerint viszont totális bukás Donald Trump eddigi elnöksége.
nov. 9
20:24
Lefújták Louis C. K. filmjének premierjét, mert kiderült, hogy a New York Times hamarosan cikket közöl a humoristáról (444.hu)
Azt nem tudni, hogy mi lesz a cikkben, de a világ egyik leghíresebb standuposa Stephen Colbert műsorának felvételét is lemondta.
nov. 9
20:45
Leomlott egy nyolcemeletes panelház egy része - halálos áldozatok és sérültek is vannak (Blikk)
Leomlott egy nyolcemeletes panelház sarokrésze csütörtökön a nyugat-oroszországi Izsevszk városában, a romok alól eddig négy halálos áldozatot emeltek ki - jelentette az Interfax orosz hírügynökség.
nov. 9
20:45
Magyarok a "senki földjén" (Kripto Akadémia)
A horvát-szerb határvita miatt több mint húsz éve rendezetlen néhány vajdasági sorsa.
nov. 9
20:47
"A mise nem látványosság" - szertartás közben utasította rendre a telefonozó hívőket Ferenc pápa (Blikk)
Ferenc pápa kiakadt híveire, miután miséjén rengetegen elővették telefonjukat, hogy képeket és videókat készítsenek.
nov. 9
20:47
Milliós luxusautó magyar a főkonzulnak (Kripto Akadémia)
Havi 829 dollárért, úgy 223 ezer forintért bérelnek egy Teslát.
nov. 9
20:49
Halálra gázoltak egy gyalogost a 7-esen (Kripto Akadémia)
nov. 9
21:12
Az RT külföldi ügynökként regisztrálja magát Washingtonban (444.hu)
Az orosz állami propagandaadótól az amerikai hatóságok követelték ezt.
nov. 9
21:36
Izrael az ENSZ-ben készül diplomáciai balhét csapni Irán térnyerése miatt (ATV)
Szaad Haríri libanoni kormányfő lemondását követően Izrael diplomáciai "offenzívára" készül az ENSZ-ben Irán és libanoni szövetségese, a Hezbollah radikális szervezet ellen - jelentette be csütörtökön Jiszráel Kac, az izraeli hírszerző szolgálatok minisztere.
nov. 9
21:42
Öt nő vádolta meg szexuális visszaéléssel Louis C.K.-t (444.hu)
A standupos két nő előtt szó nélkül maszturbálni kezdett, mástól meg megkérte, hadd tegye ezt meg.
nov. 9
21:48
Tíz venezuelai tisztségviselő ellen hozott szankciókat Washington (ATV)
Tíz egykori, illetve jelenlegi venezuelai tisztségviselő ellen hozott szankciókat Donald Trump amerikai elnök adminisztrációja hatalommal való visszaélés gyanúja miatt az októberi venezuelai regionális választások kapcsán - közölte csütörtökön az amerikai pénzügyminisztérium.
nov. 9
22:15
Hátborzongató: térfigyelő kamerájuk miatt gyújtotta rá a családra a házat a rabló (Blikk)
Wakefield – Az apuka és nyolc éves kislánya lelték halálukat a borzalmas bűncselekményben.
nov. 9
22:18
Vége az Iszlám Államnak? (HírTV)
A szíriai kormányerők azt állítják, hogy az utolsó Iszlám Állam kezében lévő települést is visszafoglalták.
nov. 9
22:54
Ötödször is kikérdezték a korrupcióellenes nyomozók Netanjahút (444.hu)
Az egyre nagyszabásúbb nyomozás már a közvélemény-kutatásokban is mérhető hatással van.
nov. 9
23:12
Az észt informatikai rendszerbe betörni próbáló FSZB-ügynököt foghattak el (444.hu)
A fiatal férfi épp elhagyta volna az országot, amikor letartóztatták.
nov. 9
23:36
Felfüggesztett börtönt kapott a francia nő, aki azt hazudta, hogy elrabolták, csak hogy a szeretőjével lehessen (444.hu)
50 katona és egy mentőhelikopter is a nőt kereste nyáron.

2017. november 10. péntek

nov. 10
0:03
Szexuális zaklatással vádolják Szikora János rendezőt (Kripto Akadémia)
Kátai István az ATV-ben élő adásban nevezte meg a rendezőt, aki szintén zaklathatott egy lányt.
nov. 10
0:06
Sölden: a gleccseren kívüli pályákon is lehet síelni (Síelők)
Péntektől új fokozatba kapcsol a tiroli síterep. Eddig jobbára csak a gleccsereken lehetett síelni, péntektől azonban már néhány lentebbi pálya is használható. A héten körülbelül 65 cm hó hullott a környéken, ez tette lehetővé a Giggijoch részen található liftek és pályák beindítását.
nov. 10
0:10
Hintertuxon forgatta legújabb klipjét Ed Sheeran (Síelők)
A hazánkban is kedvelt brit énekes legutóbbi videoklipjét az ausztriai Tirol tartományban forgatta, azon belül is Hintertux síterepén. Világszerte tegnap mutatták be a klipet először, amelyben természetesen többször is feltűnik a tiroli panoráma, valamint a gleccser síterepe.
nov. 10
5:30
Fontos információ a londoni utazást tervezőknek (Infostart)
A nyár vége óta először szólalt meg csütörtökön a londoni parlament világhírű toronyórája, a Big Ben. Az is kiderült, mikor lehet hallani a következő időszakban.
nov. 10
5:33
Régebben szidták, most veszik a panellakásokat (Kripto Akadémia)
A felújításokhoz a mesterekre akár hónapokat is várni kell.
nov. 10
5:35
A Mészáros-papírok csodája a BÉT-en (Kripto Akadémia)
Óriási a forgalom, óriási az őrület.
nov. 10
5:37
Kockázatot jelent a kormány pénzosztogatása (Kripto Akadémia)
A belső fogyasztás és a befektetések fellendülése felpörgette a gazdaságot.
nov. 10
5:39
Háztáji rezsicsökkentés (Kripto Akadémia)
Az energiadíjak csökkentése jelenleg nincs a napirenden.
nov. 10
6:06
Jégkorong - Az első lépés a világbajnokság felé (Kripto Akadémia)
Hazai jégen, Lengyelország, Olaszország és Japán ellen játszik a magyar válogatott.
nov. 10
6:08
Késelés a stadionban - Önvédelemből szúrt a Fradi-dukker (Kripto Akadémia)
A régi játékosok azt kérték, legyen rend és nyugalom a lelátón.
nov. 10
6:10
F1 - A Red Bull a naptár bővítése ellen (Kripto Akadémia)
Christian Horner, csapatfőnök szerint óriási hiba lenne a versenyhétvégék átalakítása.
nov. 10
6:12
Ibrahimovic nem tér vissza (Kripto Akadémia)
A játékos elmondta, nélküle kisebb a nyomás a svéd nemzeti együttesen.
nov. 10
6:14
Bébi lelkek a hadak útján (Kripto Akadémia)
Magyarországon ezen a nyáron a mesterséges megtermékenyítés eddig jól szabályozott rendszere teljesen felborult.
nov. 10
6:16
Új Egyenlőség-jel - Kitörni a buborékból (Kripto Akadémia)
Az amerikai típusú önmegvalósító álom éppúgy távol áll a magyarok többségétől, mint az orosz típusú erős, rendteremtő állam.
nov. 10
6:18
Tüzes ló - Napközis tea (Kripto Akadémia)
A boltra kacskaringós, régi betűkkel volt felírva, hogy „Iparcikk”.
nov. 10
6:18
Döbbenetes bejelentést tettek a Star Wars alkotói (ATV)
Újabb Star Wars-trilógia készül, amely nem fog közvetlenül kapcsolódni a jelenleg futó szériához.
nov. 10
6:24
Megrázó: Hétmillió ember halhat éhen Jemenben (ATV)
Hétmillió ember életét fenyegeti közvetlenül a Jement sújtó szaúdi vezetésű blokád. Humanitárius szervezetek már az ENSZ Biztonsági Tanácsát is tájékoztatták a súlyos helyzetről.
nov. 10
6:39
A sokszínűség gazdagít (Kripto Akadémia)
Nehéz úgy megvalósítani az összefogást, ha inkább azt emeljük ki, ami elválaszt, és nem azt, ami összeköt.
nov. 10
6:41
Kik a bevándorlók? (Kripto Akadémia)
Az orbánistáknak biztosan tetszik az ausztrál miniszterelnök kijelentése, hogy országa nemet mond a bevándorlóknak.
nov. 10
6:43
Szavazati jog (Kripto Akadémia)
A Fidesz részéről sok támadás érte Gyurcsány Ferencet.
nov. 10
6:54
Bonyolódik a meztelenül karambolozó kanadaiak története (444.hu)
Már eleve az is jó kérdés, hogy miért ül meztelenül autóba öt ember a mínusz tíz fokos kanadai télben.
nov. 10
7:12
Váratlan látogatást tett a francia elnök (ATV)
Váratlanul Szaúd-Arábiába érkezett csütörtök éjjel Emmanual Macron francia elnök.
nov. 10
7:15
Elképesztő hír: újabb Star Wars-trilógia van készülőben (Blikk)
Újabb Star Wars-trilógia készül, amely nem fog közvetlenül kapcsolódni a jelenleg futó szériához.
nov. 10
7:24
Trump a Twitteren értékelt (Infostart)
A kereskedelmi kérdések és Észak-Korea terén is nagyon eredményesek voltak a tárgyalások Hszi Csin-ping kínai elnökkel - tudatta pénteken a Twitteren Donald Trump amerikai elnök.

Keresés