Az Európai Bizottság 2016 júniusában a rákos megbetegedések kialakulásáért is felelőssé tett gyomirtó használati engedélyének 10 éves meghosszabbítására tett javaslatot.
A komoly hidegbetörés és az azt követő hóágyúzás meghozta az eredményét, Planai-on pénteken elstartol a síszezon, egyelőre egy sípályával, a többi schladmingi síhegy még novemberben nyithat.
Repülő taxi tesztelését kezdi el 2020-ban Los Angelesben, a texasi Dallas-Fort Worth környékén és az egyesült arab emírségekbeli Dubajban az Uber, amely az amerikai űrkutatási hivatallal (NASA) együttműködve akarja kiépíteni új szolgáltatását - jelentette be szerdán a taxiscég vezető termékmenedzsere.
Hatalmas nyomás alá került a brit konzervatív kormány, miután rövid időn belül egy második miniszter is lemondott. A nemzetközi fejlesztési és segélyezési tárca vezetője azért távozott, mert izraeli nyaralásán több találkozót is tartott kormányilletékesekkel, de úgy, hogy saját kabinetjének nem számolt be erről.
Amit csak akkor lehetne megakadályozni, ha a szaúdiak végre beengednék a segélyszállítmányokat a háború, kolera és a szaúdi-iráni középhatalmi játszmák sújtotta országba.
Edinburgh - 12 percen keresztül közvetítette magát élőben egy fiatal anyuka, és annyira rosszul vezetett, hogy az angol rendszerben körülbelül 60 büntetőpontot szedett össze.
Második világháborús kitüntetéseiért ölt meg egy 89 éves nőt egy megszállott jelvénygyűjtő az oroszországi Tyumenyben, a férfit 15 év börtönre ítélték csütörtökön.
Második világháborús kitüntetéseiért ölt meg egy 89 éves nőt egy megszállott jelvénygyűjtő az oroszországi Tyumenyben, a férfit 15 év börtönre ítélték csütörtökön.
A tagországok védelmi minisztereinek találkozóján megegyezés született arról, hogy a NATO 13 ezerről 16 ezer főre növeli Afganisztánban állomásozó katonáinak számát - közölte Jens Stoltenberg, a katonai szövetség főtitkára Brüsszelben csütörtökön.
Egy New York-i Uber-sofőr fedélzeti kamerája megdöbbentő felvételt készített egy nőről, aki szemrebbenés nélkül ellopta a vezető egy kis tárolóban tartott pénzét.
Mintegy 8 milliárd svájci franknak (2150 milliárd forintnak) megfelelő összeget költ a semleges védelmi politikájú Svájc új vadászrepülőgépek és egy új rakétavédelmi rendszer beszerzésére 2021-től - erről határozott csütörtökön az ország kormánya.
Megható felvételt tett közzé egy 10 éves videós kislány, aki hiába szervezett a YouTube-csatornájára feliratkozóknak egy rajongói találkozót, arra senki sem ment el.
Bocsánatot kért a masszív adatvesztésekért, majd az oroszokat vádolta a Yahoo technológiai cég volt vezérigazgatója. Marissa Mayert az amerikai Szenátusnak az internetes biztonsággal foglalkozó bizottsági ülésén hallgatták meg.
A Nutellát gyártó olasz Ferrero cég megváltoztatja a közkedvelt mogyorókrém receptjének összetételét. A változás azonban nem töltötte el örömmel az édesség kedvelőit.
Bizarr szekta vezetője lett egy hollywoodi színésznő. Allison Mack (35) – akit annak idején nap mint nap láthattunk a Magyarországon is vetített Smallville című sorozatban – kulcsfontosságú szerepet játszik egy szektában, ahol rabszolgaként kezelik a nőket, és szexuálisan is kihasználják őket.
Az Egyesült Államok problémákat akar teremteni az orosz elnökválasztáson - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök munkásoknak csütörtökön egy cseljabinszki kompresszorgyár-látogatás során.
Négy nappal a megyei önkormányzati választásokon elszenvedett veresége után most mutatkozott először a nyilvánosság előtt a legnagyobb szlovák kormánypárt, a Smer elnöke, Robert Fico miniszterelnök. Úgy tűnik, a párton belül nincs egység. A Smer alelnöke szerint személycserékre van szükség.