Teherán - Egy iráni tinédzser mindenáron úgy akart kinézni, mint Angelina Jolie, ezért 50 plasztikai műtétet hajtottak végre rajta, azonban az eredmény hátborzongató lett.
Az Erasmus+ program az európai egység mozgatórugójaként mind az egyén, mind pedig a társadalom szintjén növelte az európai elkötelezettség érzését – közölte Navracsics Tibor, az Európai Bizottság oktatásért, kultúráért, ifjúságpolitikáért és sportügyért felelős biztosa Brüsszelben csütörtökön.
Minden eddiginél nagyobb teljesítményű interkontinentális rakétát tesztelt Észak-Korea szerda reggel, amellyel a hivatalos közlemény szerint képes elérni az Egyesült Államok egész területét. A már több tucat szankcióval sújtott ország szomszédai az eddiginél is határozottabb ellenintézkedéseket követelnek, Donald Trump amerikai elnök azt ígérte, ke
Az Európai Parlament és az Európai Bizottság tárgyalói a drónok használatával összefüggésben a biztonságot és az azonosíthatóságot előíró jogszabályok bevezetéséről egyeztek meg Brüsszelben csütörtökön.
Miután Nagy-Britannia rövidesen elhagyja az Európai Uniót – a világ második legnagyobb gazdasági térségét –, érthető, hogy a szigetország fontosnak tartja egyéb irányú gazdasági kapcsolatai megerősítését. A tekintet értelemszerűen vetődik Kínára, amely már eddig is jelentős szerepet töltött be London kereskedelem- és beruházásfejlesztő politikájába
Hivatalosan is jóváhagyta az Európai Unió jövő évi költségvetését csütörtökön a két uniós társjogalkotó szerv, az Európai Parlament (EP) és a tagállamok kormányait tömörítő tanács.
Jelentősen csökkent a júniussal zárult egy évben a nagy-britanniai bevándorlás, nem kis részben a közép-európai EU-országokból érkezők számának visszaesése miatt.
Kezdjük a szokott kísérlettel az állandó kettősmérce érzékeltetésre. Mi történne, ha holnaptól minden előzetes figyelmeztetés nélkül megtiltanák a belépést a magyar parlament épületébe olyan Budapesten élő vagy gyakran itt megforduló külföldi tudósítóknak, mint például Keno Verseck, Gregor Mayer, Florence La Bruyere, Bernhard Odehnal vagy Lili Ba
A most kezdődő síszezonban a mentési és ellátási költségek fedezete miatt átlagosan 800 forint körüli napi díjjal kell számolnia az utasbiztosítást kötőknek azzal szemben, hogy a nyaralások idején egy európai útra átlagosan naponta 510, míg nem európai útra 770 forintos átlagos utasbiztosítási díjat költöttek - közölte a Netrisk.hu az MTI-vel.
Változatlanul magas a terrortámadás kockázata Németországban, de nincsenek arra utaló jelek, hogy terrorveszély fenyegetné a karácsonyi vásárokat - mondta Thomas de Maiziere német szövetségi belügyminiszter csütörtökön Berlinben a szövetségi és tartományi biztonsági szervek közös terrorelhárító központjában (GTAZ) tett látogatása után.
Változatlanul magas a terrortámadás kockázata Németországban, de nincsenek arra utaló jelek, hogy terrorveszély fenyegetné a karácsonyi vásárokat – mondta Thomas de Maiziere német szövetségi belügyminiszter csütörtökön Berlinben a szövetségi és tartományi biztonsági szervek közös terrorelhárító központjában (GTAZ) tett látogatása után.
Változatlanul magas a terrortámadás kockázata Németországban, de nincsenek arra utaló jelek, hogy terrorveszély fenyegetné a karácsonyi vásárokat - mondta Thomas de Maiziere német szövetségi belügyminiszter csütörtökön Berlinben a szövetségi és tartományi biztonsági szervek közös terrorelhárító központjában (GTAZ) tett látogatása után.
Halálos vegyi anyagot tartalmazott az üveg, amelyet Slobodan Praljak volt boszniai horvát tábornok kiivott a hágai Nemzetközi Törvényszék (NT) előző napi ülésén - közölték a holland hatóságok csütörtökön.
A Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ) című konzervatív német lap a visegrádi négyek országcsoporttal (Csehország, Lengyelország, Magyarország, Szlovákia - V4) kapcsolatban, a Die Zeit című liberális hetilap pedig a Kína és a kelet-, és közép-európai térség 16 országának budapesti csúcstalálkozójával kapcsolatban foglalkozott csütörtökön Magyarorsz
Az állam 2014-ben Andy Vajna filmügyi kormánybiztost hozta helyzetbe. Az ítélet jogerős, és a magyar bíróság előtt még több száz hasonló per van. Az Európai Unió Bíróságának döntésével összhangban ezeket is bukhatja az állam.
Legalább 801 civil halt meg a Washington vezette terrorellenes koalíció bombázásaiban Irakban és Szíriában 2014 augusztusa óta, amikor a katonai szövetség megkezdte offenzíváját a két országban akkor jelentős területek uraló Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezet ellen – közölte a Pentagon egy csütörtökön közzétett jelentésében.
Nem tudta kinyomozni a brit rendőrség, hogyan tudnak ilyen nagy számban beszivárogni az országba a migráns gyerekek és nők - most azonban kiderült a titok.
Az izraeli védelmi erők több harckocsija és egy repülőgépe csapásokat mért csütörtökön a Hamász palesztin szélsőséges mozgalom négy állására a Gázai övezetben válaszul arra, hogy a szervezet gránátvetőkkel lőtt egy izraeli katonai állást az övezet északi határának izraeli oldalához közel.
Egymásnak üzenget Donald Trump és Theresa May, miután az Egyesült Államok elnöke egy brit szélsőséges csoport bejegyzéseit osztotta meg Twitterén. A videókon muszlimok erőszakoskodnak - a terjesztők állítása szerint - Európában. Kiderült azonban, hogy a videók eredetisége egyáltalán nem bizonyított.
Halálos vegyi anyagot tartalmazott az üveg, amelyet Slobodan Praljak volt boszniai horvát tábornok kiivott a hágai Nemzetközi Törvényszék (NT) előző napi ülésén – közölték a holland hatóságok csütörtökön.
Több mint 400 amerikai tengerészgyalogost vonnak ki tüzérségi felszerelésükkel együtt Szíriából, miután segítettek elfoglalni az Iszlám Állam dzsihadista szervezet helyi fellegvárát, Rakkát - jelentette be csütörtökön a Washington vezette terrorellenes koalíció.
„Amíg nem lesz határozott együttműködés az afrikai országok és az Európai Unió között, addig a migráció minden bizonnyal továbbra is az unió réme marad” – fogalmazott Robert Fico szlovák kormányfő az Afrikai Unió és az Európai Unió elefántcsontparti csúcstalálkozóján.
A beteg magzatok művi vetélését tiltó törvénymódosítási tervezetet nyújtottak be csütörtökön a lengyel szejm irodájába egy polgári kezdeményezés képviselői, a mindenekelőtt a Down-szindrómás gyerekek életvédelmét célzó javaslatot több mint 830 ezren támogatták aláírásukkal.
Kétszázhatvannégy görög teknősre bukkantak a minap Prága Sterboholy nevű külvárosának utcáin kószálva - közölte csütörtökön a cseh környezetvédelmi hatóság.
Kilenc nő állt elő, köztük a Beastie Boys tagjának középiskolai barátnője, aki azt állítja, Israel Horovitz megerőszakolta. Egy másik áldozat arról mesélt, amikor 16 éves korában a színházi rendező fogdosni kezdte.
Távozhat külügyminiszteri posztjáról Rex Tillerson, aki korábban leidiótázta Donald Trump amerikai elnököt. A tervek szerint helyére a CIA főigazgató Mike Pompeo lépne.
Egy friss tanulmány rávilágít arra, hogy ha mától egyetlen új muszlim sem érkezik Európába, a számuk akkor is nőni fog a kontinensünkön. 2050-ig a legrosszabb esetben szinte minden tagállamban megsokszorozódhat a iszlám vallásúak száma.
Miután októberben kis mennyiségű béta-sugárzó 106-os ruténium jelenlétét mutatták ki a légkörben Európa-szerte, Franciaországban szigorítottak a bevitt élelmiszerek ellenőrzésén.
Sztárokkal teletűzdelt műsor keretében gyúltak fel a fények a karácsonyfán a New York-i Rockefeller Központnál. Az idei fenyőfa több mint 20 méteres, és 50 ezer égő világítja meg.
Akár kétezer euró (620 ezer forint) pénzbírság is kiróható a jövőben azokra a montenegrói szülőkre, akik elutasítják, hogy gyermekük védőoltást kapjon; a podgoricai kormány csütörtökön fogadta el az erre vonatkozó törvény javaslatát.
A georgiai alkotmánybíróság csütörtöki ítéletében alkotmányellenesnek mondta ki a marihuána fogyasztásának büntethetőségét, helyt adva az ellenzéki Gircsi (Toboz) liberális párt indítványának.