Négyen vesztették életüket abban a légi balesetben, amely a hét végén történt Ausztriában. Egy kisrepülőgép szombat késő délután egy görgőkomp drótkötelének ütközött Spitz közelében, majd a Dunába csapódott. Az utasok után vasárnap reggel is nagy erőkkel folyt a kutatás.
John Howard ausztrál kormányfő vasárnap november 24-re tűzte ki a sorsdöntőnek ígérkező általános választásokat. A voksolás eldöntheti azt, hogy Howard pártja 11 évi kormányzás után tovább irányíthatja-e a földrésznyi országot, vagy át kell adnia a hatalmat a Kevin Rudd vezette Munkáspártnak.
Legkevesebb kilenc ember meghalt, nyolcan eltűntek a szombati ítéletidőben Tunézia fővárosában és környékén. Az özönvízszerű esőzés következtében a folyók kiléptek medrükből, az ország északi részén utakat öntöttek el, több települést elvágva így a külvilágtól.
Az amerikai külügyminiszter arra sürgette vasárnap az ENSZ-főtitkár mianmari különmegbízottját, Ibrahim Gambarit, hogy mihamarabb térjen vissza az ázsiai országba, ahol az Amnesty International nemzetközi emberi jogi szervezet tudomása szerint újabb hat ellenzékit tartóztattak le.
A közel-keleti békekonferencia előkészületeinek szentelt négynapos közel-keleti körútja első állomására, Tel-Avivba érkezett vasárnap Condoleezza Rice.
Nem lesznek többé ugyanazok a török-amerikai kapcsolatok, ha az amerikai képviselőház külügyi bizottságának az örmény népirtásról szóló határozatát elfogadja a kongresszus - figyelmeztetett a török hadsereg főparancsnoka.
A péntek esti, két halálos áldozatot követelő tömegkarambol és tűz után szakértők vizsgálják át a Los Angeles melletti autópálya-alagutat. A tűz eloltása után a füstölgő roncsok között egy nap alatt alig 15 métert jutottak előre.
Meglepte a szlovák államfőt, hogy az Egyesült Államok volt elnöke a napokban Budapesten "tudatlanságát és hozzá nem értését bizonyítva", avatatlanul mondott kisebbségpárti véleményt a Benes-dekrétumokról. Ivan Gasparovics erről egy rádióműsorban beszélt.
Túlélőre akadtak a mentőegységek abban a thaiföldi barlangban, amelyet szombaton elöntött az özönvízszerű monszuneső. A 17 éves brit nő csak kisebb sérüléseket szenvedett, valószínűleg annak köszönheti életét, hogy a nagy sebességgel betörő víz feldobta a barlang egy magasabban fekvő részére.
Moszkvában vasárnap reggel óta sűrűn hull a hó: hol hatalmas, hol kisebb pelyhekben, de megállás nélkül, délutánra már csak az utcák voltak feketék: a háztetőket és az álló autókat néhány centis fehér takaró borította, mivel a hőmérséklet 0 és plusz 2 Celsius-fok között tartotta magát.
Hatalmas torlódást okozott a hét végén az ausztriai Tauern-hegység alatt átmenő alagútnál egy szlovén autószállító jármű, amelynek épp akkor fogyott el az üzemanyaga, amikor már mélyen bent járt a hosszú, nagy forgalmú tunelban.
Condoleezza Rice amerikai külügyminiszter arra sürgette vasárnap az ENSZ-főtitkár mianmari különmegbízottját, Ibrahim Gambarit, hogy mihamarabb térjen vissza az ázsiai országba, ahol az Amnesty International (AI) nemzetközi emberi jogi szervezet tudomása szerint letartóztattak újabb hat ellenzékit.
Ivan Gasparovic szlovák államfőt saját elmondása szerint meglepte, hogy az Egyesült Államok volt elnöke a napokban Budapesten "tudatlanságát és hozzá nem értését bizonyítva", avatatlanul mondott kisebbségpárti véleményt a Benes-dekrétumokról.
Férjét méltatta, és Hillary Clintont, a demokraták másik lehetséges elnökjelöltjét figyelmeztette Michelle Obama egy nagy-britanniai kampánylátogatáson: nem hagyja, hogy a volt elnök felesége átgyalogoljon rajtuk.
Bírálták a demokrácia és a sajtószabadság oroszországi helyzetét a Wiesbadenben zajló, úgynevezett Szentpétervári Párbeszéd nevű fórum német felszólalói vasárnap. A tanácskozás munkájában a két ország politikai, gazdasági, tudományos, valamint kulturális életének több mint kétszáz képviselője vesz részt, a delegációkat Mihail Gorbacsov volt szovjet államfő és Lothar de Maiziére, utolsó keletnémet…
"Fájdalmas döntések" meghozatalát kérte az Európai Unió Koszovó-ügyi megbízottja vasárnap Szerbia, illetve a koszovói albánok képviselőitől, akik ezúttal Brüsszelben ültek össze, hogy a nemzetközi trojka részvételével tárgyalásos megoldást találjanak Koszovó jövőjére.
Amerikai lapértesülés szerint a múlt hónapban Szíria ellen végrehajtott légi csapás egy olyan létesítmény ellen irányult, amelyről amerikai és izraeli hírszerzők azt tartják, hogy félig elkészült atomreaktor.
Egy 44 éves férfi meg akarta támadni vasárnap a német államfőt a Frankfurti Könyvvásáron, meg is ragadta Horst Köhler hajtókáját, de az elnök testőrei lefogták az illetőt. A frankfurti rendőrség szerint Köhlernek nem esett baja. Az eset déltájt történt, amikor Köhler feleségével együtt távozóban volt a könyvvásár díjátadó ünnepségéről. A rendőrség szerint a támadó egy Németországban élő zavarodott…
A háztetőket és az álló autókat már néhány centis fehér takaró borítja. A nyár egyébként szokatlanul forró volt Oroszországban, naponta dőltek meg az évszázados melegrekordok. A jóval 30 fok feletti hőségek után egyik napról a másikra 15-17 fokra esett a hőmérséklet augusztus végén.
Ivan Gasparovic szlovák államfőt saját elmondása szerint meglepte, hogy az Egyesült Államok volt elnöke a napokban Budapesten "tudatlanságát és hozzá nem értését bizonyítva", avatatlanul mondott kisebbségpárti véleményt a Benes-dekrétumokról.
Hatalmas fizetésekkel csábítják magukhoz az Irakban is működő amerikai biztonsági magáncégek a hadsereg leszerelt katonáit. Főleg a különlegesen kiképzett egykori kommandósok szegődnek az elhíresült Blackwater és más hasonló vállalkozások szolgálatába, hogy a legveszélyesebb harci zónákban hasznosítsák különleges ismereteiket - derül ki a US News and World Report magazin legújabb számának…
Újabb orosz anyanyelvű családot támadtak meg Ingusföldön, Karabulak városkában: a családfő és egy nő meghalt a gépfegyvertűzben, további két asszonyt lőtt sebekkel, kritikus állapotban kórházba vittek vasárnap.
Nem volt homoszexuális, csak annak tettette magát a szolgálatával járó vizsgálódások során - állítja magáról a hivatalából felfüggesztett vatikáni főpap, akinek közeledési kísérletét egy fiatal férfihoz rejtett kamera rögzítette.
Több ezer baloldali szimpatizánst szólítottak vasárnap az urnákhoz Olaszországban, hogy megválassza az új Demokratikus Párt (PD) vezetőjét. A választás nagy esélyese Walter Veltroni római polgármester, aki így Romano Prodi jelenlegi kormányfő vetélytársává lép elő.
November 24-re tűzte ki az ausztráliai általános választások időpontját John Howard kormányfő vasárnap. A Washington egyik legszilárdabb iraki szövetségesének számító Howard miniszterelnöki pályájának legnehezebb csatájára készül. Az elmúlt egy évben végzett közvélemény-kutatások szerint ugyanis az Ausztrál Munkáspártot irányító Kevin Rudd támogatottsága jelentősen meghaladja a 11 éve hivatalban…
Nancy Pelosi, az amerikai képviselőház elnöke vasárnap figyelmeztetett: George Bush elnök a kongresszus jóváhagyása nélkül nem indíthat háborút Irán ellen. A demokrata párti Pelosi az ABC televízióban közölte: Bush nem kezdeményezhet önállóan semmilyen katonai akciót Irán ellen, ehhez előbb a washingtoni törvényhozás beleegyezését kell kérnie. Pelosi szerint egyetlen kivétel van: ha Irán…
Egy férfi fegyveres csoporttal támadt veje rokonaira Pakisztánban. A támadásban 16 embert lőttek agyon, köztük négy nőt és három gyereket - jelentette be a pakisztáni rendőrség vasárnap.
Az 1940-1950-es években az ukrán nacionalizmus védőbástyájának számító Ukrán Felkelő Hadsereg (UPA) közel ötezer veteránja emlékezett meg vasárnap Kijevben az UPA megalakításának 65. évfordulójáról, tisztes távolságra az őket náciknak minősítő több száz baloldali és kommunista tüntetőtől.
Vlagyimir Putyin orosz elnök ellen hitelt érdemlő titkosszolgálati forrás szerint Teheránban merénylet készül - jelentette vasárnap az Interfax hírügynökség. Az állítást a közlő szerint több külföldi forrás is jelezte azzal, hogy e célra több öngyilkos merénylőkből álló csoportot is felkészítettek.
Fidel Castro, betegségéből lábadozó kubai vezető telefonon jelentkezett be Hugo Chávez venezuelai elnöknek a szigetországból élőben sugárzott vasárnapi rádiós és televíziós műsorába. A kubaiak most először hallhatták az ország irányításától tavaly július végén visszavonult elnöküket élő adásban beszélni.
Nagy sikert aratott a Boney M együttes a grúz-oszét konfliktus frontvonalán, a Chinvalitól mindössze három kilométerre, de grúz ellenőrzés alatt álló Tamaraseni faluban szombaton este adott koncertjén. .
Egy 44 éves férfi meg akarta támadni vasárnap a német államfőt a Frankfurti Könyvvásáron, meg is ragadta Horst Köhler hajtókáját, de az elnök testőrei lefogták az illetőt.
Teljes mértékben alaptalanok azok az értesülések, amelyek szerint öngyilkos merénylet készül Vlagyimir Putyin orosz elnök ellen, akinek keddre tervezett teheráni látogatása rendben zajlik majd le - jelentette ki Mohammed Ali Hoszeini iráni külügyi szóvivő.
A Vlagyimir Putyin orosz államfő ellen állítólag Teheránban készülő merényletről szóló titkosszolgálati információt az állami dumában igen komolyan veszik.
Továbbra sem találják a Bécstől északnyugatra szombaton a Dunába zuhant kisgép utasait. A kutatást vasárnap reggel folytatták, ám egyelőre csak annyi tűnik biztosnak, hogy a 47 éves pilótán kívül egy nő és két tinédzser gyereke utazott a fedélzeten.
Legkevesebb tizenhárman vesztették életüket a hét végén Tunéziában, ahol özönvízszerű esőzés csapott le főként a főváros környékére és az ország északi területeire.
Legkevesebb tizenhárman vesztették életüket a hét végén Tunéziában, ahol özönvízszerű esőzés csapott le főként a főváros környékére és az ország északi területeire.
Megölték vasárnap Bagdadban a The Washington Post egyik iraki újságíróját - közölte az újság szerkesztősége. A beszámoló szerint a 32 éves Szálih Száif Aldinnal tűzfegyverrel végeztek. A merénylet egyéb részletei nem ismeretesek, mindössze annyit tudni, hogy a férfit munkája teljesítése közben lőtték le.
Hu Csin-tao (Hu Jintao) pártfőtitkár a Kínai Kommunista Párt kongresszusán beszámolójában kiemelte a politikai reformok fontosságát mondván, hogy az irányításra az eddiginél alkalmasabbá kell tenni a kormányzó szerveket az egypártrendszer vezető szerepének az erősítése mellett. A beszámoló sajtónak eljuttatott másolata szerint Hu Tajvannal kapcsolatban továbbra is a sziget és az anyaország békés…
Bosznia-Hercegovinába, majd Montenegróba látogat Sólyom László köztársasági elnök. Hétfőn kétnapos vizitet kezd Szarajevóban Zeljko Komsicnak, a bosznia-hercegovinai kollektív államelnökség soros elnökének meghívására. A Bosnyák-Horvát Föderációból és a boszniai Szerb Köztársaságból álló államszövetség elnökségével megállapodásokat írnak alá, illetve egy jegyzőkönyvet a kormányközi vegyes…
A Kreml és az orosz állami duma információi szerint merénylet készült Vlagyimir Putyin orosz államfő ellen. A merényletre állítólag Teheránban került volna sor, ahová az elnök ezen a héten látogat el.
Nancy Pelosi, az amerikai képviselőház elnöke vasárnap figyelmeztetett: George Bush elnök a kongresszus jóváhagyása nélkül nem indíthat háborút Irán ellen. A demokrata párti Pelosi az ABC televízióban közölte: Bush nem kezdeményezhet önállóan semmilyen katonai akciót Irán ellen.
Többszöri halasztás után várhatóan hétfőn elindul Szingapúrba az Airbus első A380-as repülőgépe. A gép október 25-től Szingapúr és Sydney között közlekedik majd.
Több hetes találgatásnak vetett véget az ausztrál miniszterelnök, amikor november 24-re kiírta a parlamenti választásokat. Elemzők szerint a 11 éve hatalmon lévő John Howard a politikai túlélésért harcol, hiszen jelentős a lemaradása az ellenzéki Munkáspárt vezetője mögött.
Megölték vasárnap Bagdadban a The Washington Post egyik iraki újságíróját - közölte az újság szerkesztősége. A beszámoló szerint a 32 éves Szálih Száif Aldinnal tűzfegyverrel végeztek. A merénylet egyéb részletei nem ismeretesek, mindössze annyit tudni, hogy a férfit munkája teljesítése közben lőtték le.
Huszonketten, többségükben nők haltak meg Kolumbia déli részén abban a földcsuszamlásban, amely egy elhagyott aranybányában következett be - közölte a nemzetközi vöröskereszt egyik szóvivője.