Az ördög nem alszik a választási kampány idején sem: az irkutszki területi választási bizottság az érintettek kérésére törölte a 666. számot - amely köztudottan az ördög jelképe - a választási körzetek listájáról, s a decemberi parlamenti (duma) választásokon a 665. után nyomban a 667. körzet következik majd.
Lemondta tervezett egyesült államokbeli látogatását Kürsad Tüzmen külkereskedelmi államminiszter, tiltakozásul amiatt, hogy az amerikai képviselőház külügyi bizottsága elítélte az oszmán birodalomban, az örmények körében 1915 és 1917 között elkövetett népirtást.
A Vatikán felfüggesztett hivatalából egy, a kúrián fontos hivatalt betöltő püspököt, aki egy olasz kereskedelmi televíziós állomás műsorában bevallotta aktív homoszexualitását. A Vatikán szombaton erősítette meg a La Repubblica című római napilapban közzétett hírt. A 60 év körüli főpap, akinek nevét nem közölték, a La7 csatorna Exit című, nagy vihart keltett műsorában nyilatkozott elfedett arccal…
Jogvédő szervezetek képviselőivel találkozott szombaton Moszkvában Condoleezza Rice amerikai külügyminiszter és nagyobb demokráciát kért Oroszország számára. Egyes megítélések szerint a hatalom koncentrációja és a demokrácia gyengülése tapasztalható Oroszországban a decemberi választások előtt, s ezzel kapcsolatos aggodalmait hangoztatvaaz amerikai külügyminiszter meghallgatta nyolc emberjogi…
A Berlin és Moszkva közötti stratégiai együttműködés fontosságát hangsúlyozta a német kancellár. Angela Merkel hétvégi videoüzenetében beszélt erről, Vlagyimir Putyin orosz elnök vasárnapi németországi látogatásával összefüggésben.
Őrizetbe vettek négy ellenzéki vezetőt szombaton Mianmarban (Burmában), miközben folytatódnak a demokráciát követelő tüntetők elleni megtorlások - közölte az Amnesty International (AI) jogvédő szervezet. A letartóztatottak közül hárman a 88-as Generáció elnevezésű csoport vezetői - közölte az AI. A 88-as Generáció olyan ellenzéki vezetőket tömörít, akik részt vettek az 1988-as demokráciapárti…
Összedőlt egy része annak a kilenc emeletes lakóháznak Ukrajnában, ahol szombat délelőtt robbanás történt. Nem hivatalos adatok szerint eddig hat holttestet találtak a mentőalakulatok. Az ukrán hatóságok gázrobbanást valószínűsítenek.
Az Egyesült Államok kész szorosabban együttműködni az orosz hadsereggel - mondta Robert Gates amerikai védelmi miniszter szombaton, orosz katonatisztek előtt tartott beszédében. A kétnapos moszkvai látogatás nem hozott áttörést az amerikai rakétavédelmi-rendszer miatt feszült orosz-amerikai viszonyban.
Elnéptelenedtek Mexikóváros utcái, miután pénteken a rendőrség 15 ezer utcai árust arra kényszerített, hogy bontsa el engedély nélküli bódéját . A helyi lakosság üdvözölte a lépést, az árusok tüntettek a megélhetésüket fenyegető intézkedés ellen.
Kórházba szállították Thaiföld befolyásos uralkodóját, a 79 éves Bhumibol Aduljadedzs (IX. Ráma) királyt szombaton, miután zsibbadást érzett testének jobb oldalán - közölte a királyi palota. A királyt a bangkoki Sziriadzs kórházba szállították, ahol "kisebb agyi vérkeringési zavart" állapítottak meg nála. Bhumibol a világ leghosszabb ideje hivatalban lévő uralkodója, az utóbbi években…
Az olasz hatóságok lefoglaltak több mint kétszázezer hamisított, és veszélyesnek ítélt kínai játékot - jelentette be a rendőrség szombaton. A kisgyermekek számára készült játékok öt millió eurót érnek.
Az érintett ukrán politikai vezetők a jövő hétre halasztották szombaton a 2004. évi "narancsszínű forradalomban" részt vett erők közötti koalíciós megállapodás benyújtását. Julija Timosenko volt kormányfőhöz közel álló illetékesek közölték: készülnek a dokumentumok, a jövő héten be kívánják nyújtani azokat az elnöknek. A "narancsszínűek" közül a Julija Timosenko Tömbje (BJuT) kapta a legtöbb…
A Vatikán felfüggesztette egyik magas rangú papját, aki korábban egy televíziós műsorban bevallotta, hogy meleg - közölte szombaton egy vatikáni szóvivő. A tévéműsorban nem lehetett látni a pap arcát és hangját is eltorzították, de az egyház így is rájött kilétére.
Az Oroszországgal való stratégiai partneri viszony szükségességét hangsúlyozta szombaton Angela Merkel kancellár. Szokásos hétvégi videoüzenetében a kancellár Berlin és Moszkva viszonyával foglalkozott annak kapcsán, hogy vasárnap Németországba látogat Vlagyimir Putyin orosz elnök.
Aribert Heim náci orvost a Bagoly nevű titkos amerikai szervezet megtalálta és 1982-ben kivégezte - írja most megjelenő önéletírásában (Sem feledés, sem megbocsátás. Hajtóvadászat az utolsó náci után) Danny Baz izraeli ezredes. Ausztria tavaly 50 ezer euró jutalmat ígért annak, aki információval segíti Heim megtalálását és elfogását.A "halál orvosaként" is emlegetett Aribert Heimet a mauthauseni…
Egyiptomban őrizetbe vették a Muzulmán Testvériség tucatnyi tagját, miután összecsapás tört ki a biztonsági erők és az ellenzéki szervezet tagjai között a Nílus-delta egyik falujában a muzulmán böjti hónapot lezáró ünnepen - közölte a rendőrség és a szervezet. A rendőrök könnygázzal támadtak az imádkozókra.
Már elküldte Budapestre a Gyurcsány Ferencet hivatalos szlovákiai látogatásra invitáló meghívóját Robert Fico szlovák kormányfő. Fico a meghívásról szombaton Besztercebányán (Bánska Bystrica) tájékoztatta pártja, az Irány-Szociáldemokrácia (Smer-SD) országos vezetését, és azt mondta: arra vár, hogy a magyar miniszterelnök közölje, mely időpontot tartja alkalmasnak arra, hogy eleget tegyen a…
Életének 94. évében meghalt Vargyas Lajos néprajzkutató - tudatta a család szombaton. A néprajztudós, aki október 11-én hunyt el, a Magyar Tudományos Akadémia Népzenekutató Csoportjának igazgatója, az MTA Zenetudományi Intézetének tudományos tanácsadója volt, Széchenyi-, Erkel-, Magyar Örökség- és Prima Primissima-díjat és Áj falu díszpolgára címet kapott. Vargyas Lajos 1941-ben doktorált a ma…
Romániának a jelenleginél kisebb méretű, működőképesebb fejlesztési régiókra van szüksége, olyanokra, amelyek versenyképesek a többi régióhoz viszonyítva, meghatározott identitással és hagyományokkal rendelkeznek - hangsúlyozták szombaton Marosvásárhelyen a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) konferenciáján.
Több tízezren tüntettek szombaton Rómában a szélsőjobboldalhoz sorolt Nemzeti Szövetség szervezésében Romano Prodi balközép kormányának politikája ellen, nagyobb biztonságot és kevesebb adót követelve. A menet három menetben vonult nagyfokú rendőri készültség mellett a Colosseumhoz, ahol a Nemzeti Szövetség vezetőjét, Gianfranco Finit, Silvio Berlusconi egykori kormányának…
Öngyilkos merényletben nyolcan meghaltak és huszonkilencen megsebesültek a dél-afganisztáni Kandahár tartományban szombaton, a muzulmán böjti hónapot lezáró ünnep napján - jelentette be a rendőrség. Az öngyilkos merénylő - a gyanú szerint egy tálib - motorral közlekedett, s a pokolgépet a tartományi székhelytől, Kandahártól 100 kilométerre fekvő Szpin-Baldakban, egy bevásárlóközpontban hozta…
Condoleezza Rice amerikai külügyminiszter szombaton közölte: felszólította Törökországot, hogy tartózkodjon bármiféle nagyobb észak-iraki katonai művelettől. "Önuralmat szorgalmaztam" - mondta a moszkvai látogatáson tartózkodó Rice újságíróknak, beszámolván a török elnökkel, a kormányfővel és a külügyminiszterrel folytatott pénteki telefonbeszélgetéséről.
Legkevesebb 21-en haltak meg egy bányaomlásban szombaton a Kolumbia délnyugati részén lévő Suarez közelében. A külszíni fejtésű aranybányában történt szerencsétlenség következtében sokan, a becslések szerint mintegy ötvenen a leomlott föld alatt rekedtek. A helyi hatóságok szerint a még korántsem végleges adatok alapján magas a sebesültek száma is.
Egyiptomban őrizetbe vették a Muzulmán Testvériség tucatnyi tagját, miután összecsapás tört ki a biztonsági erők és az ellenzéki szervezet tagjai között a Nílus-delta egyik falujában a muzulmán böjti hónapot lezáró ünnepen - közölte a rendőrség és a szervezet.
Már elküldte Budapestre a Gyurcsány Ferencet hivatalos szlovákiai látogatásra invitáló meghívóját Robert Fico szlovák kormányfő. Fico a meghívásról szombaton Besztercebányán tájékoztatta pártja, az Irány-Szociáldemokrácia (Smer-SD) országos vezetését.
11-re emelkedett a szombati ukrán házrobbanás halálos áldozatainak száma - közölte a rendkívüli ügyek minisztériuma, miután újabb két holttestre bukkantak a romok alatt. A hatóságok 21 embert keresnek, akik az összedőlt épület alatt lehetnek.
Négy ember eltűnt, amikor a Dunába zuhant egy kisrepülő Bécstől észak-nyugatra, közölte a helyi rendőrség szombaton. A gépen lévő négy embert a tűzoltóság és a vízi mentők búvárai keresik.
Az első ír felhőkarcoló megépítésére kiírt pályázatot, amely a U2 együttesről kapja nevét az egyik legismertebb brit építész, Norman Foster nyerte meg. A 120 méter magas építmény legtetejét az ír banda tojás alakú, függesztett és hangszigetelt stúdiója dísziti majd.
John Howard ausztrál kormányfő vasárnap november 24-re tűzte ki a sorsdöntőnek ígérkező általános választásokat. A voksolás eldöntheti azt, hogy Howard pártja 11 évi kormányzás után tovább irányíthatja-e a földrésznyi országot, vagy át kell adnia a hatalmat a Kevin Rudd vezette Munkáspártnak. A közvélemény-kutatási felmérések az utóbbi időben egyértelműen a baloldalt hozzák ki népszerűbbnek, ezért…
Török tüzérség szombat éjszaka hét vagy nyolc lövést adott le észak-iraki kurdok lakta területre - számoltak be róla szemtanúk. A lövedékek a Dahúk tartománybeli Nezdúr település közelében csapódtak be. Esetleges áldozatokról, illetve károkról nem érkezett jelentés. Megfigyelők emlékeztetnek arra, hogy a török ütegek viszonylag gyakran veszik tűz alá a határ menti hegyvidékes területeket, de a…
Az EU és Bulgária helyesírási vitája azzal fenyeget, hogy Szófia meghiúsítja egy EU-szerzôdés aláírását. De Brüsszel szombatra virradó éjjel bejelentette, hogy akármit csinál is Bulgária, a szerződést a jövő héten alá fogják írni.
Legkevesebb 45 ember meghalt, több tucat pedig eltűnt Haitin, az egy hete tartó esőzésekben - jelentette be az ország belügyminisztere szombaton. Kubában és Nicaraguában ezreket kellett kitelepíteni.
Több tízezren tüntettek szombaton Rómában a szélsőjobboldalhoz sorolt Nemzeti Szövetség szervezésében Romano Prodi balközép kormányának politikája ellen, nagyobb biztonságot és kevesebb adót követelve.
Tizenháromra emelkedett vasárnapra virradóra a kelet-ukrajnai Dnyipropetrovszkban (Dnyepropetrovszkban) az előző napi gázrobbanás halálos áldozatainak száma. A robbanás egy nyolcemeletes épületben következett be, a ház félig romba dőlt. A közeli házaknak is betörtek az ablakaik.
Legkevesebb 21 ember meghalt, több mint húszan pedig megsérültek Kolumbiában, miután sziklaomlás történt egy illegális, külszíni aranybányában az ország délnyugati részén szombaton. A tragédia akkor történt, amikor a környék lakói felfedeztek egy lelőhelyet, és a legalapvetőbb biztonsági intézkedések nélkül nekiálltak kitermelni a nemesfémet.
Észak-Korea szögesdrótos kerítést épít első atomkísérletének színhelye körül az ország észak-keleti részén fekvő Kildzsu város közelében - közölte vasárnap a Yonhap dél-koreai hírügynökség. A hírügynökség meg nem nevezett hírszerzési forrásokra hivatkozott. A jelentés szerint az észak-koreai hatóságok megerősítették a Pongjeri nukleáris létesítménynél dolgozó személyzetet is. Dél-koreai és…
Egy magyar szemtanú szerint gyilkosság állhat annak az egyiptomi származású, állítólag többszörös ügynökként is ismert férfinak a halála mögött, aki június 27-én zuhant ki London belvárosában lévő luxuslakásából.
Négy órán keresztült tárgyalt egymással Havannában Fidel Castro kubai és Hugo Chavez venezuelai elnök szombaton - számolt be a hivatalos kubai média. Ez volt Chavez hetedik látogatása Kubában a több mint egy éve betegeskedő Castrónál. A kommunista vezér állapota továbbra is államtitok.
A legfrissebb közvélemény-kutatások szerint az ellenzékben lévő konzervatívok átvették a vezetést a Gordon Brown vezette Munkáspárttól. A Sunday Telegraph-ban közzétett felmérés szerint az ellenzék 43, míg Brownék 36 százalékon állnak.
Hat német turista - köztük három gyerek - és két helyi túravezető vesztette életét Thaiföldön, miután özönvízszerű esőzés lepte meg őket barlangászás közben szombaton egy nemzeti parkban, a fővárostól, Bangkoktól 650 kilométerre délre. A német csoport hetedik tagját még keresik.
Nem lesznek többé ugyanazok a török-amerikai kapcsolatok, ha az amerikai képviselőház külügyi bizottságának az örmény népirtásról szóló határozatát elfogadja a kongresszus - figyelmeztetett a török hadsereg főparancsnoka. Yasar Büyükanit tábornok a Milliyet című napilapban vasárnap megjelent interjújában úgy vélekedett, hogy egy ilyen határozatot nem tudnának megértetni a török közvéleménnyel.
A közel-keleti békekonferencia előkészületeinek szentelt négynapos közel-keleti körútja első állomására, Tel-Avivba érkezett vasárnap Condoleezza Rice amerikai külügyminiszter, aki megérkezése után úgy nyilatkozott, hogy útja során nem vár áttörést a tárgyalásokon. Időközben már megkezdődött az izraeli és palesztin tárgyalódelegációk találkozója, amelyen kidolgoznák az egyesült államokbeli…
Eddig tizennégy halálos áldozatot követelt a Costa Ricában napok óta tartó felhőszakadás okozta áradás. A helyi Vöröskereszt vasárnapi közlése szerint a fővárostól, San Josétól nyugatra fekvő Atenas város szegénynegyedeinek több házát sodorta el egy sárlavina.
Észak-Korea szögesdrótos kerítést épít első atomkísérletének színhelye körül az ország észak-keleti részén fekvő Kildzsu város közelében. A jelentés szerint az észak-koreai hatóságok megerősítették a Pongjeri nukleáris létesítménynél dolgozó személyzetet is.
Tizenháromra emelkedett vasárnapra a kelet-ukrajnai Dnyipropetrovszkban (Dnyepropetrovszkban) az előző napi gázrobbanás halálos áldozatainak száma. A detonáció egy nyolcemeletes épületben következett be, a ház félig romba dőlt. A közeli házaknak is betörtek az ablakaik.
Tizenkét embert tapostak halálra Indiában vasárnap egy vallási ünnepen. A tragédia Gudzsarát államban történt egy hindu fesztiválon, amikor több ezer hívő egy dombtetőn lévő szentélyhez egyszerre akart feljutni egy keskeny ösvényen. Pánik tört ki, a tumultusban 12 ember meghalt, és további heten megsebesültek.