Az érkezett hidegfront szakadozott felhőzete kelet felé vonul, mögötte kisüt a nap, de gomolyfelhők is képződnek. Eleinte szórványosan várható zápor, zivatar, majd keleten - főleg a Miskolc-Békéscsaba közötti sáv menti összeáramlásban lehet nagyobb eséllyel csapadék.
Az afrikai, főképpen az Észak-afrikai országok tekintetében igen ritkán jut eszünkbe, hogy bár a területen található a világ leghatalmasabb sivataga is, azért az esős évszaknak is van
Némi lehűlést hozó front söpört át szombaton Magyarországon. Voltak az országnak olyan helyei, ahol egészen brutális szélsőséges időjárás alakult ki. Tomboló széllel, zivatarral. Pápát brutális porvihar kavarta fel.
A Szécsényben élő Torda Dávid szerint óriási jégeső esett szombat délután a településen, a lezúduló víz mindent magával sodort, ami csak mozdítható volt. Hasonló volt a helyzet Oroszlányban is. Hegedüsné Forisek Loretta felvételén az látszik, hogy a nagy mennyiségű lehulló jég miatt a kánikula ellenére úgy nézett ki a kert, mint télen.
Fákat csavart ki, vezetékeket szaggatott le és tetőket tépázott meg a szombati vihar. Orkánerejű szél és jégeső volt többfelé az országban. A tűzoltók még este is dolgoztak a helyreállításon. A Pilisben 15 hektáron égett az erdő, miután villám csapott egy fába. A lehűlés csak átmeneti, a jövő héten is 30 fok fölött lesz a csúcshőmérséklet.
Tűz pusztított az országban többfelé a nagy melegben. Mezőtúrnál a vasúti sínek mellett csaptak fel a lángok szombaton. 20 kilométer hosszan égett az aljnövényzet, nyaraló- és tanyaépületek voltak veszélyben. A vonatközlekedés is leállt egy időre. Nyírmártonfalván is tűz söpört végig, ott lakóházakat veszélyeztettek a lángok, senki nem sérült meg.
Földrengés volt szombaton Vas megyében. Répcelak és Csepreg között 3,4-es erősségű rengést mértek. A környező településen élők néhány másodpercig érezték a földmozgást. Károkról nem érkezett bejelentés a katasztrófavédelemhez.